1

Box Office: Lecsapott az első helyre a Zöld Darázs

 

Észak-Amerikai box office:

A Zöld Darázs több bemutató halasztás után végre lecsaphatott és megmutathatta mekkorát tud szúrni. Arra pont elég volt, hogy a régóta tervezgetett és nagy nehezen megvalósult produkció az első helyre kerüljön, az azonban nem biztos, hogy a film korrekt eredményt fog hozni hazájában. Seth Rogen megannyi vígjáték után most először látható hős szerepben és lekörözte az összes élőszereplős alkotás nyitányát, amiben játszott. Michel Gondry is élete legnagyobb bevételét könyvelheti el, hiszen eleddig csak az Egy makulátlan elme örök ragyogásával érte el a legnagyobb sikerét, ami 34,4 millió dollárt hozott. A stúdió már hetekkel ezelőtt azon volt, hogy a film jó hírét terjessze, azt mondogatták, hogy a tesztvetítéseken mindenki meg volt elégedve és a folytatást is betervezték.
Az imdb-n jelenleg 6,8-en áll, a Rotten Tomatoes-on 42 % az átlaga. A Comingsoon szerint a film meglepően poénos és zseniálisan okosan közelít a szuperhőshöz, igen magasra tették a mércét az alkotók a többi 2011-es hasonló alkotások előtt. Az Orlando Sentinel azt írja, hogy egy erőszakos, ügyetlenül összerakott, röhejes, rossz történettel rendelkező zűrzavar, amire rosszul választották ki a színészeket.

Ron Howard utoljára 11 éve szállított le vicces, poénos alkotás, A Grincs hatalmas sikert aratott az akkor még a csúcson lévő Jim Carreyvel. Azóta kaptunk tőle drámát és thrillert, de csak a Dan Brown adaptációkkal tudott szép eredményeket felmutatni. A dilemmában két közismert komikus, Vince Vaughn és Kevin James játssza a főszerepet, akik már külön-külön is bizonyítottak és most együttes erővel szerették volna a nézőket becsábítani a mozikat. A 17,4 milliós nyitány nem túl sok, ám közel ennyivel kezdett a Télbratyó is, ami 18,5 milliós hétvége után 72 millióig húzta. De Vaughn a Négy karácsonnyal és a Páros mellékhatással is jobban tudott indulni. James eleddig csak egy olyan produkcióban szerepelt, ahol mellette nem állt ott más sztár, azaz se Will Smith (Hitch), se Adam Sandler (Férj és férj), A pláza ászával 31,8 milliót kasszírozott egyetlen víkend alatt.

Az imdb-n az 5,4-es és a Rotten Tomatoes-on látható 25 %-os átlag azt feltételezné, hogy a nézők a következő napokban elkerülik a vígjátékot, de több alkalommal is láthattuk már, hogy az agyonszidott alkotásokra csak úgy áramlik a nép.
Howard kétségbeesetten próbálja megtalálni az egyensúlyt a vígjáték és a forgatókönyvbeli melodráma között, de nem sikerült neki – írja a Metro Times.

Régebben bemutatott filmek: Harmadik helyre csúszott A félszemű western, amely 11,2 millióval gazdagította az eddig elért eredményt. A western bevételek között az első helyet foglalja el, ráadásul eleddig csupán a Maverick és a Nincs bocsánat jutott túl a 100 millión. 785 plusz helyen vetítik A király beszédét, ez azt jelenti, hogy már 1543 moziban látható, ez dobott is a befolyt összegen, a negyedik helyre repítette a 9 millió dollár a filmet. Szinte semmi nem változott a Fekete hattyú körül, továbbra is szépen gyűjtöget, most éppen ugyanannyit, mint egy hete, a 100 millió bevétele borítékolható. Mostanra 150 millió elérését tűzte ki célul az Utódomra ütök, a stúdió már annak is örülne, ha ezt teljesíteni tudná. 5,6 milliót kapart össze a Tron: Örökség, 160-170 millió között várható a végösszeg, a Disney azonban elégedett az eddig elért 300 millióval (a 170 milliós költségek és az állítólag több, mint 100 millió dolláros marketing mellett) és hamarosan hivatalosan is bejelenti a folytatást. A Boszorkányvadászat második hétvégéjén a Top 10 utolsó helyére csúszott, 57 %-kal hozott kevesebbet, mint egy hete és eddig csak közel 18 milliót sikerült összehoznia. Most már 100 %-os, hogy az év első amerikai buktája Nicolas Cage-é, bár a nemzetközi bevételekkel még szépíthet, ha tud. 2 millió dollárt markolt a Narnia 3, amivel 98 milliónál jár (összbevétele 340 millió), a Gulliver utazásai is 2 milliót kapart ki magának, amivel 37,6 milliót tudhat magáénak a vígjáték, ami a 112 milliós költségek mellett nem valami fényesek (de összbevétele 118 millióra rúg).

422 moziban vetítették a Heart Specialist romantikus vígjátékot Zoe Saldana főszereplésével, 540.000 dollárt gyűjtött. A Paul Giamattival készült Barney’s Version 4 helyen volt látható, 101.000 dollárt hozott. 3 filmszínházban válthattak jegyetek az emberek az Every Day drámába, Helen Hunt és Liev Schreiber főszereplésével készült alkotás 10.000 dollárt szedett össze.

A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

Zöld Darázs

34,00

34,00

150

Iromány, az elkészülésről

A dilemma

17,41

17,41

75

Előzetes

A félszemű

11,20

126,41

– 23,3

38

Iromány

A király beszéde

9,07

44,59

+ 41,4

15

Előzetes

Fekete hattyú

8,12

72,99

+ 0,1

13

Kritika

Utódomra ütök

7,13

134,22

– 47,1

100

Poszter, szink. előzetes

Tron Örökség

5,67

156,91

– 43,8

170

 Iromány

Maci Laci

5,34

82,09

– 19,5

80

 Szinkr. előzetes

The Fighter

5,12

65,77

– 26,8

25

Előzetes, képek, poszter

Boszorkány-vadászat

4,50

17,99

– 57,6

40

Előzetes, jelenetek és tv spot

 

Egy komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *