7

A New Line nem akarja, hogy Jason vagy Freddy újra lecsapjon

Freddy Krueger és Jason Voorhees egymásnak ugrasztása után a New Line úgy döntött, hogy mégsem lesz a második részből semmi, hanem a két horror kultfigura külön utakon folytatja, de újrakezdik az egész franchise-t. Szépen hozott az új Péntek 13 film, de a második felvonás csak nem akart megérkezni és ugyanez a helyzet a Rémálom az Elm utcában produkcióval is.

„Rengeteg a pletyka, beszéljünk egy kicsit Freddyről és Jasonról. Először is nézzük Jasont. Shannon és Swift írtak egy nagyszerű forgatókönyvet, felőlünk mehetne a dolog, ha a New Line részéről is oké lenne. De egyelőre úgy tűnik, hogy ők nem akarják. Freddyről most annyit tudok, hogy nincs szó arról, hogy belevágjanak egy új szkriptbe.” – mondta Brad Fuller producer, hozzátette, hogy Hollywood valamiért nem akar R kategóriás filmeket gyártani – „R-es besorolású horror művekre nincs igény a stúdióknál. Minden nap lehet arról hallani, hogy horrorfilmeket akarnak, de mégsem történik semmi. Szóval ezért most nem ilyen produkciókat csinálunk, belevágtunk a TMNT-be és az Ouijába. Van még remény az R kategóriás horrorok számára, mert a ez a piac profitképes, de sokkal nagyobb az érdeklődés arra, ami többet termel.” A Tini Nindzsa Teknőcök forgatókönyvén még dolgoznak, részletekkel nem tudott szolgálni, de 4 – 6 hét múlva már több minden fog erről a tervezetről kiderülni.

7 komment

  1. A nagy stúdiók tényleg ódzkodnak az R kategóriás filmektől, de azért például a LionsGate összehozott az utóbbi évbekben néhányat.

    Én örülnék egy Új Péntek 13.-nak. A legutóbbi rész eléggé sikeres volt, így érthetetlen a késlekedés.

  2. Nem is kell ezeregyedik szeletelős film, már a nagyiknak is csömöre lehet tőlük. Esetleg valami eredeti(bbe)t, drága Hollywood?

  3. köszi, hogy javítottatok. 😉
    Már csak egy egybeírás maradt benne. 😉

    Én is orülnék r-es horrorrnak, hagyják már ezeket a horrorrnak eladott tinivígjátékokat, mint a Freddy remake-et… :S

  4. már kicsit sokszor lőtték el freddy vagy jason ill mike meyers kaszabolását… a fűrészből is a 3. ik néztem mennyi si van belőle 100 ?
    inkább újjakat kéne leszállítani,
    Jeffry Dahmer , mondjuk róla készült már jeremy renner-el (bombák fődjén) de az nem volt nagy szám meg Zs kat.
    BTK sorozatgyikos szemszögéből , nem a zodiákus c. filmmel a riporter meg író szemszögéből. szeletelőssebbre véve a figurát…
    John wayne gacy…
    a wasingtoni orvlövész….
    bazz senkinek nincs nete ezeknél a filmes cégeknél…. 😀

    hu.wikipedia.org/wiki/Sorozatgyilkosok_list%C3%A1ja#Egyes.C3.BClt_.C3.81llamok

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *