Asgard mindenható ura, Odin dühös fiára, Thorra, mert veszélyezteti a békét. A Villámistent ezért száműzi a Földre és ereje nagy részétől is megfosztja. Ám ez Thort nem akadályozza meg abban, hogy leverjen néhány tucat SHIELD ügynököt. Itt aztán megtanulja a leckét és pörölyéhez is újra hozzájut, szüksége is fegyverére, hiszen szembe kell néznie nagyobb fenyegetéssel is.
Kenneth Branagh rendezésében érkezik a képregényfilm, a trailer alapján Asgard remekül fog festeni, legalábbis nem földi helynek néz ki. Chris Hemsworth játssza a főhőst, Natalie Portman biztosítja a romantikus szálat, Anthony Hopkins Odint formálja meg, Loki pedig Tom Hiddleston lesz.





A Pajiba oldal tudomása szerint a Barbarella remake főszereplője Anne Hathaway lesz, a stúdió éppen keresi a megfelelő rendezőt.
A Limitless thriller középpontjában a Bradley Cooper által játszott író áll, aki az efféle mesterség legnagyobb problémájában szenved: ihlethiány. Ám birtokába kerül egy pirula, amivel addigi teljesítménye jelentősen megnövekszik, ismét rátalál a siker és bankszámlájára is áramlik a dollár. Ám a szernek mellékhatásai is vannak, a derék író ráadásul belekeveredik egy gyilkossági ügybe és egy rejtélyes idegen is a nyomába szegődik. Cooper mellett Robert De Niro és Anna Friel is felbukkan az Alan Glynn regényéből készített filmben.


Hugh Jackman számos filmben játszott, de igazán csak Wolverine-ként ért el nagyobb sikert. A Van Helsing csalódást keltő eredménye miatt nem folytatódik (bár Guillermo Del Toro valószínűleg letesz az asztalra egy másik változatot) és az Ausztráliával is csúnyán befürdött. Jövőre a Vasököllel (Real Steel) próbálja bizonyítani, hogy el tud vinni a hátán egy megaprodukciót. A történet a jövőben, a boksz világában játszódik, az eltelt évek alatt sok minden változott a sportág körül, de egy dolog nem és az nem más, mint a közönség. A tömeg továbbra is lelkesen szurkol és jó meccseket akarnak látni. A szorítókba már nem emberek, hanem robotok állnak egymással szemben, Jackman pedig az egyik masinának az edzője.