Dübörög a Marvel filmes szekciója, az egyik legnagyobb képregénycég két legismertebb hőse is bemutatkozik a vásznakon. Elsőként Thor sújt le pörölyével, majd Amerika Kapitány dobálhatja pajzsát, a betervezett Bosszú Angyalai (egyre biztosabb, hogy Bosszúállók néven fog futni) film pedig 2012-ben érkezik, pedig eredetileg ezt is jövő nyárra akarták összehozni. A történet szerint Odin (Anthony Hopkins) fiát, Thort (Chris Hemsworth) a Földre száműzi. A Villámisten pedig itt ismeri meg igazán, hogy milyen hősnek lenni és ezen kívül romantikus viszonyba keveredik egy fiatal tudóshölggyel, Jane Fosterrel (Natalie Portman).

David O. Russell nem csak az Uncharted számítógépes játék filmváltozatával van elfoglalva, ugyanis a The Fighter marketingjén is rajta tartja a szemét, illetve a The Silver Linings Playbook könyv filmes változatának a forgatókönyvével is haladnia kellene. A két főszerepre Anne Hathawayt és Bradley Coopert nézték ki, fel is hívták őket, de még nem firkantották alá a nevüket a szerződésre. A könyv egy volt töritanárra koncentrál, akit kiengednek az elmegyógyintézetből és az anyja gondjaira bízzák. A férfi először arra koncentrál, hogy ex-feleségével rendezze a viszonyát, szeretne vele újra összejönni, ám aztán a szomszédnő szívét próbálja meghódítani, aki szintén elmezavarral küzd.
Clint Eastwood következő filmje a Hoover lesz, a veterán rendező J. Edgar Hoovert, az FBI első igazgatóját állítja a középpontba. A Szövetségi Nyomozó Iroda vezérét Leonardo DiCaprio fogja megformálni. Néhány héttel ezelőtt felröppent az a pletyka, miszerint Joaquin Phoenix játszhatja el Clyde Tolsont, ám ezt nem sokkal később Eastwood megcáfolta , mondván, hogy ő még nem is hallott erről az eshetőségről.




Nagy robbanásokat, kétszázzal száguldó autókat vártatok az első Transformers 3 előzetesénél? Én igen. Nem azt kaptuk. Mint már tudjátok a harmadik részben nagy szerepeket kap az oroszok és az amerikaiak között zajló űrverseny is, az alábbi trailerben Neil Armstrong holdra szállását láthatjuk, ám az asztronautának volt más küldetése is azon kívül, hogy kitűzze a csillagos lobogót. Egy lezuhant idegen űrhajó környékén szimatol körül. A rendezői teendőket ismét Michael Bay látta el, Shia LaBeouf visszatér, új szerelme pedig Rosie Huntington-Whiteley lesz, a modell nem Megan Fox szerepét vette át, hanem egy teljesen új karaktert játszhat el.
Az 
