0

Akik maradtak / Foglyok

írta Nikodémus

Jól ismerjük a háborús filmek klasszikus dramaturgiáját: az utolsó jelenet tudósít a győzelemről (legyen az fizikai vagy erkölcsi), a hős megdicsőül (esetleg önfeláldozóan összecsuklik) ujjongást avagy megrendülést kiváltva társaiban – és a nézőben. Jön a stáblista, a másnapot pedig már nem mutatják. Azt a másnapot, amikor a túlélők csendesen elhantolják halottaikat, gyógyítgatják a sebzetteket, és a füstölgő romokból megpróbálják újraépíteni a hétköznapokat. Mert élni kell, még akkor is, ha úgy érezzük, képtelenek vagyunk rá. Mindezt két, eredeti formátumánál többre hivatott tévéfilm is tanúsítja: az Akik maradtak végül mozi-, sőt Oscar-karriert futott az elmúlt hónapokban, a Foglyok pedig az év fordulóján debütált kisképernyőn.

Olvasd tovább

0

Egy nap

írta Nikodémus

Anna (Szamosi Zsófia) a tükör előtt készülődik: arcán fáradtság, tekintetében törődöttség. De nincs nyugalma: gyerekzsivaj szűrődik be a fürdőszobán kívülről, s egy különös beszélgetés, amit férje folytat egy harmadik féllel. Mi még nem sejtjük, a nő arcán viszont látszik, pontosan tudja, miről van szó. Kimegy, felveszi kabátját, felhúzza csizmáját, és elindul a városba. Szabolcs (Füredi Leo) kedvesen búcsúzna még, de Anna keze élettelenül kisiklik karjai közül. Ebben az egy mozdulatban minden benne van, ami az Egy nap című film lényegét adja. Szilágyi Zsófia itthon novemberben bemutatott elsőfilmje megérdemelten nyert díjat Cannes-ban.

Olvasd tovább

0

Az Éjszakám a nappalod sztárjai délután is frissek

angerSajtóhír: Bár a filmvásznon csak a novemberben a mozikba kerülő  AZ ÉJSZAKÁM A NAPPALOD című vígjátékban láthatod majd Anger Zsoltot, Czukor Balázst, Szamosi Zsófiát és Scherer Pétert, október 18-án, vasárnap 16 órakor az Arénában személyesen is találkozhatsz velük. Az ősz legbulisabb filmjének szereplői sosem alszanak, és a legextrémebb helyzetekben is szeretik kipróbálni magukat: a Cinema City Filmünnepen jegyszedőnek állnak!
Czukor Balázs 2002-ben Máté Gábor legendássá vált színészosztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A Bárka és az Örkény Színház után 2008-ban szerződött a Jordán Tamás vezette szombathelyi Weöres Sándor Színházhoz, melynek azóta is tagja, bár közben a Bodó Viktor-féle Szputnyik Hajózási Társaságban is játszott. Eddigi legnagyobb filmszerepe Dömötör Tamás Czukor-show-ja volt.
Anger Zsolt nemzedékének egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze, több mint harminc filmben játszott, melyek közül legismertebb alakítását Gigor Attila A nyomozó című filmjének főszerepe. Sokoldalúságát számos tévésorozatban bizonyította, legfontosabb közülük a Hacktion, a Fapad és a HBO produkcióban készült Aranyélet. Olvasd tovább