0

Akik maradtak / Foglyok

írta Nikodémus

Jól ismerjük a háborús filmek klasszikus dramaturgiáját: az utolsó jelenet tudósít a győzelemről (legyen az fizikai vagy erkölcsi), a hős megdicsőül (esetleg önfeláldozóan összecsuklik) ujjongást avagy megrendülést kiváltva társaiban – és a nézőben. Jön a stáblista, a másnapot pedig már nem mutatják. Azt a másnapot, amikor a túlélők csendesen elhantolják halottaikat, gyógyítgatják a sebzetteket, és a füstölgő romokból megpróbálják újraépíteni a hétköznapokat. Mert élni kell, még akkor is, ha úgy érezzük, képtelenek vagyunk rá. Mindezt két, eredeti formátumánál többre hivatott tévéfilm is tanúsítja: az Akik maradtak végül mozi-, sőt Oscar-karriert futott az elmúlt hónapokban, a Foglyok pedig az év fordulóján debütált kisképernyőn.

Körner Aladár (Hajduk Károly) a negyvenes évek végének Budapestjén nőgyógyászként dolgozik egy klinikán. Itt botlik bele Wiener Klárába (Szőke Abigél), az épp kamaszodó fiatal kislányba, akiről kiderül, a haláltáborban elvesztette egész családját. A szintén tragédia sújtotta férfi elkezdi gondját viselni a lánynak, aki eközben felnőtt nővé érik. A világháború utáni fellélegzést pedig egyre fenyegetőbb árnyékba burkolja a kommunista térfoglalás. Tóth Barnabás (Rózsaszín sajt, Újratervezés, Susotázs) második egészestés játékfilmje egyetlen puskalövés vagy veteránkórház mutatása nélkül mesél egy iszonyatos világégés szörnyű következményeiről: két bolyongó emberről, akik kapaszkodókat keresnek, s valahogy egymásra találnak. Az F. Várkonyi Zsuzsa regényéből készült, apró rezdülésekből építkező, gyönyörű gyógyulástörténet drámai súlya elsősorban a rendező ihletett hangulatteremtő képességén és színészeinek vállán nyugszik. Nincsenek látványos Budapest-tablók (a berendezés ugyanakkor korhű) vagy hangos nagyjelenetek (viszont érezzük a feszültséget), pusztán egy szegényes lakás, néhány rutinszerű mozdulat és halk, tétova mozdulatok, beszélgetések. Szokatlanul csendes, finom szövésű film az Akik maradtak: le kell lassulnunk, el kell mélyednünk hozzá, hogy felfigyelhessünk egy-egy gesztusra, átsuhanó érzelemre, megvillanó felismerésre – előbb színészeink arcán, aztán saját lelkünkben.

Hagyományosabb vonalvezetésű, ám nem kevésbé izgalmas az Oscar-nyertes Deák Kristóf (Hacktion sorozat, Mindenki, A legjobb játék) első egészestés munkája: forró nyári nap a fővárosban, önfeledt ifjúság és csengőfrásztól rettegő szülők – a Rákosi-korszakban járunk. Sára (Sodró Eliza) udvarlója motorján felkeresi tanárának lakását, megkérdve, miért nem érkezett meg aznap reggel az egyetemre. A bejáratnál morózus ballonkabátosokba ütközik, akik nem köszönnek, nem kérdeznek, csak betessékelik a házba. Elmenni nem lehet. A házigazda Gaál család (Fekete Ernő és Szamosi Zsófia) eleinte találgatja még, mi lehet a szigorú tekintetű elvtársak célja (elhurcolás? kitelepítés? vallatás?), ám válaszok helyett marad a bizonytalanság, ami lassan elkezdi felemészteni a lakók idegeit. Deák Kristóf remek tempóérzékkel vezeti nézőjét, melyben nagy segítségére van Vörös András kitűnő forgatókönyve. A kamaradráma, amely kibontakozik, épp megfelelő arányban vegyít feszültséget, humort és melodrámát ahhoz, hogy mindvégig odaszegezze tekintetünket a képernyőre. A karakterek ezúttal néhány találó ecsetvonásból épülnek, a helyzet abszurditása pedig számtalan mulatságos pillanatot szül, kezdve a lehető legrosszabb pillanatban megszólaló Szabad Európa Rádiótól a kínos vécépapírhiányon át egy fej hagyma gondos megpucolásáig.

Bármennyit is mosolygunk a játékidő alatt a hatalom groteszk kisszerűségén, a zárlat megrendítő fordulata arra emlékeztet minket, hogy minden bornírtságán túl mennyire félelmetes egy olyan rendszer, amiben egyszerűen nem létezik intimitás. Tóth Barnabás és Deák Kristóf filmje paradox módon épp érzékeny világábrázolásával mutat rá erre. Előbb-utóbb elérkezik az a pont, amikor meghasad a lelkiismeret, és választani kell a kisebb és nagyobb rossz között. Mert a hősök korán halnak, nekünk viszont élni kell – a kataklizma után is.

(Megjelent: Új Ember, 2019. február)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *