0

Akik maradtak / Foglyok

írta Nikodémus

Jól ismerjük a háborús filmek klasszikus dramaturgiáját: az utolsó jelenet tudósít a győzelemről (legyen az fizikai vagy erkölcsi), a hős megdicsőül (esetleg önfeláldozóan összecsuklik) ujjongást avagy megrendülést kiváltva társaiban – és a nézőben. Jön a stáblista, a másnapot pedig már nem mutatják. Azt a másnapot, amikor a túlélők csendesen elhantolják halottaikat, gyógyítgatják a sebzetteket, és a füstölgő romokból megpróbálják újraépíteni a hétköznapokat. Mert élni kell, még akkor is, ha úgy érezzük, képtelenek vagyunk rá. Mindezt két, eredeti formátumánál többre hivatott tévéfilm is tanúsítja: az Akik maradtak végül mozi-, sőt Oscar-karriert futott az elmúlt hónapokban, a Foglyok pedig az év fordulóján debütált kisképernyőn.

Olvasd tovább

3

Mindenki

2017-03-mindenki-1írta Nikodémus

Talán jobb is, hogy csak most kerül ki ez az írás. Deák Kristóf Mindenki című kisfilmje megérdemelten gyűjtött be megannyi elismerést, egy ország szurkolt a csapatnak az Oscarért, és a nagy álom beteljesedett: a Saul fia után újabb aranyszobrocskás magyar filmünk van. S ha lehántjuk erről az egészről a felhajtást, a lelkendező reakciókat, az alkotók dicséretes szerénységét, a 24 perces kisfilm önmagában is felemelő élményt ad. Elsőre.

Nekem viszont megvan az a rossz tulajdonságom, hogy szeretek továbbgondolkodni egy-egy alkotáson, s a Mindenki nálam minden egyes újrafelidézésnél egyre rosszabbul teljesít. Sajnos, mert egyébként szívet melengető, szerethető film: mosolygós kisgyerekek vannak benne, aranyos a történet és lelkesítő a hepiend. Kár, hogy sem pedagógiailag, sem zeneszakmailag nem állja meg a helyét.

Olvasd tovább