Tegnap kijött a Wolverine 3, vagyis a Logan előzetese. Ebben a főhős testét sebhelyek borítják, keze is remegett, látható volt, hogy kicsit megviselt. Mindez megerősítette a korábbi pletykát, miszerint az öngyógyító képessége, már nem a régi.
James Mangold rendező az Empire-nek adott interjúban beszélt erről. „Felmerült bennünk, hogy Logan képessége miért eredményezi, hogy nincsenek rajta hegek? Elgondolkodtunk rajta, hogy fiatalabb korában valóban nem keletkeztek rajta sebhelyek, de mindez megváltozott, ahogy öregedett. Az öngyógyítás más nem tudja a bababőrt produkálni. Szóval maradnak sebhelyek, de a regenerációs képesség ugyanúgy működik. Testén látható a múltban vívott csaták és konfliktusaiból származó sérülések emlékei.”
A direktor ígérete szerint látható lesz majd a vadállatias Logan is, véres akciót mutatnak be. Kőkemény, klasszikus Wolverone csatát akartak a filmbe, olyasmit, amire a rajongók is régen várnak és ebben lesz is efféle, ráadásul nem csak egy-két jelenet lesz, amikor kiengedi adamantiumkarmait.









