A Hálószövő legújabb kalandjával kezdetét vette a nyári blockbuster szezon. A Sony úgy tekint a hősre, mint egy aranytojást tojó tyúkra, Marvel hiába tett kísérleteket a jogok visszaszerzésére, a stúdió hajthatatlan volt, ha már egyszer megvette, nem ereszti. Viszont vakarhatják a fejüket, hiszen valahogy ki kellene bővíteni a Pókember-világot, amihez meg is tették a szükséges lépéseket. De előbb itt a reboot folytatása, amire a Sony állítólag könnyedén elszórt 255 millió dollárt (plusz globális szinten úgy 190 millió dolláros marketinget nyomott le). Éppen ezért joggal várták, hogy Peter Parker hatalmas nyitányt tud produkálni, jóval többet, mint az újraindított franchise első felvonása által felmutatott szerény 62 millió dollár. 92 millió dollárt hálóhintázott össze Pókfej és egyelőre még csak találgatni lehet, hogy mire lesz ez elég. Naivan lehet bizakodni benne, hogy hoppon maradnak a producerek és csak leülnek egyezkedni a Marvellel. De nézzünk csak rá egy pillanatra a nemzetközi bevételekre: 277 millió dollárt veszünk észre. Tehát lehet, hogy Amerikában csalódást fog okozni a végeredmény, de más országok megmentik a filmet. Olvasd tovább
sequel
Joy Ride 3: Road Kill előzetes
2001-ben Steve Zahn és Paul Walker szórakoztak a CB rádión, majd alaposan megjárták. Loholhattak Rusty Nail, az őrült kamionos elől. Majd évekkel később megérkezett a folytatás, ami a mozikat elkerülve DVD-n landolt és idén befut a Kéjutazás 3. felvonása is. A videószakirány egyik oszlopos tagja, Declan O’Brien írta és rendezte a filmet. Ő továbbra is lelkesen dolgozik a Halálos kitérő (Wrong Turn) franchise-on, de köze volt a The Marine 3: Homefronthoz és a Miami végveszélyben (Magma Miami) B kategóriás művekhez is.
Ezúttal utcai versenyzők kerülnek a kamionos elé, Kirsten Prout és Ben Hollingsworth próbálhat életben maradni. Június 17-én adják ki DVD-n.
2016 márciusában lendülhet akcióba Axel Foley
Vajon szükségünk van-e arra, hogy Axel Foley visszatérjen? A harmadik rész kissé gyenge lett, abban már Jerry Bruckheimer sem vett részt, viszont az egykor szebb napokat látott sztárproducer egyengeti a negyedik felvonás útját. A főszerepet ismét Eddie Murphy játszhatja el, a színésznek mostanában nem terem babér, szimata régen cserbenhagyta és a lehető legrosszabb forgatókönyveket választja ki. Bízzunk benne, hogy Brett Ratner nem döngöli bele a földbe a franchise-t. A Paramount 2016 március 25-re tűzte ki a bemutatót, ami annyit jelent, hogy hónapokon belül eláraszthatják a netet a forgatáson készült képek.
Régóta tervezgették a negyedik részt, majd inkább a sorozat gondolata került előtérbe. Elkészítették az első epizódot, amelyben Foley fia állt a középpontban, de a végeredményt látva a csatorna úgy döntött, hogy köszöni szépen, de mégsem vállalna be ebből egy évadot.
Mike Myers visszatér?
Mike Myers nem nyugodhat, újra lecsap. A bloody-disgusting szerkesztőinek Cannes-ban mondták el, hogy Weinsteinék javában tervezgetik a következő Halloween filmet, amely 3D-s lenne. Azt nem sikerült kideríteni, hogy most éppen kik írják a forgatókönyvet és azt sem tudják, hogy egy újabb remake-re számíthatunk vagy esetleg Rob Zombie filmjét folytatnák-e.
2007-ben befutott egy remake, majd Zombie-nak megengedték, hogy megcsinálja a következő felvonást. Ám a 2009-es film után megköszönték a rocker rendező eddigi munkáját és Patrick Lussierre és Todd Farmerre bízták a Halloween 3-at. Két évvel ezelőtt a duó úgy nyilatkozott, hogy először a Féktelen haragra (Drive Angry) akartak koncentrálni és csak az akció-horrort követően szentelik teljes figyelmüket a projektnek. Ám jó ideje nem lehetett semmit hallani felőlük és kissé gyanús, hogy ugyanez a helyzet a Hellraiser reboottal, amelyre szintén őket eresztették rá.
2015-ben mutatják be a Támadás a Fehér Ház ellen folytatását
Tavaly kétszer is elfoglalták a Fehér Házat, de mindig akadt egy legény, aki beleadott anyait-apait és megmentette a ország első emberét. A két film közül Az elnök végveszélyben (White House Down) igazi ellensége a költségvetése volt és hiába teljesített jobban a Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen) riválisnál, a végelszámolásnál utóbbi jött ki győztesen. És ahogy lenni szokott egy sikeres produkció esetében elgondolkodnak a folytatáson, jelen pillanatban biztosra vehető, hogy meg is valósul a London Has Fallen címre hallgató következő rész. Gerard Butler újra eljátszhatja a főszerepet, de Antoine Fuqua helyett más fogja ledirigálni a filmet. Creighton Rothenberger, Katrin Benedikt, Christian Gudegast forgatókönyvének történései úgy indulnak, hogy az angol miniszterelnök furcsa körülmények között elhalálozik. A világ vezetői összegyűlnek Londonban, ami remek alkalom arra, hogy a terroristák egy füst alatt elintézzék a Föld vezető embereit. Még szerencse, hogy Butler is a helyszínen van, aki egy MI6 ügynökkel karöltve fenéken billenti a támadókat. A bemutató 2015 október 2-án esedékes, ami azt jelenti, hogy hamarosan ki kell találni, hogy kivel szeretnék ledirigáltatni a filmet.
X-Men: Az eljövendő múlt napai tv spotok
Bryan Singert szépen kihagyják az X-Men film marketing során. Habár a stúdió véleménye szerint a rendező ügye nem rájuk tartozik és ezt neki kell elrendezni. Ugyanakkor a vádak eléggé durvák és érthető, hogy miért nem tolják Singert a reflektorfénybe. De a promóció nem állhat meg.
Sin City: Ölni tudnál érte karakter poszter
A Star Wars VII szereplőgárdája
Miután bejelentették, hogy elkészül a Star Wars következő része gyakorlatilag több tucat színész neve került kapcsolatba pletykák révén a filmmel. Néhányan cáfoltak, mások megerősítették, hogy valóban megkeresték, de igazság szerint hivatalos információt nem igazán akartak közzétenni. De végre elérkezett a pillanat, bejelentették a szereplőgárdád: John Boyega, Daisy Ridley, Adam Driver, Oscar Isaac, Andy Serkis, Domhnall Gleeson, Max von Sydow és természetesen régi trilógia színészei, Harrison Ford, Carrie Fisher, Mark Hamill, Anthony Daniels, Peter Mayhew, Kenny Barker is jelen lesznek. Alant látható a szereplőgárda
A konkrét történet sajnos még most sem ismert, de a nemrég felröppent szóbeszéd szerint Han Solonak fontos szerepet szánnak, sorsa kihat a további részekre is.
Hamarosan jönnek a Star Wars információk
May the 4th be with you! Értitek? Az Erő legyen veletek, csak szépen belecsempészték a május 4 dátumot. Nemrég ugyanis elterjedt, hogy azon a napon a Disney megoszt néhány információt a rajongókkal. Ezek szerint ezt most már hivatalosnak mondhatja. A promóciós videó-ban a NASA egyik mérnöke, Rick Mastracchio jelentkezik be az űrállomásról és mondandóját R2-D2 segítségével regélheti el.
2017-ben megalakul az Igazság Ligája
A Warner elnöke, Greg Silverman a Wall Street Journalnak adott interjúban említette meg, hogy Znack Snyder fogja rendezni az Igazság Ligája (Justice League) filmet. Snyder vezényelte le Az Acélembert (Man of Steel) és a Batman vs Superman szintén az ő kezei között formálódik.
Mikor érkezhet a film? A híresztelések szerint 2018-ban várható, ám a hollywoodreporter informátora szerint nem kell addig tűkön ülni, 2017-ben megalakulhat a Liga. Henry Cavill bújhat újra az S-es kék ruhába, Ben Affleck formálja meg a sötét lovagot. Mint ismeretes Csodanő és Kiborg is tiszteletét teszi két év múlva a Batman vs Supermanben, a themüszkirai hercegnőt Gal Gadot játszhatja, Kiborgot Ray Fisher kelti életre.
Ezzel együtt útjára indult egy pletyka, miszerint Affleck jó barátja, Matt Damon lesz Atlantisz királya, Aquaman.
A két dilibogyó zuhanyzik
Harry és Lloyd vesz egy jó fürdőt. Vajon élvezik. Remélem mi élvezni fogjuk.

Kiborg is felbukkan a Batman vs Supermanben
Érdekes csatának nézünk elébe, hiszen egyelőre se a Warner, se a Disney nem hajlandó más dátumra tenni a 2016 május 6-ra időzített filmjét. Kevin Feige azt mondta, hogy a Marvel akkorra már jó előre kitűzte a zászlaját. Tehát ha minden így marad, akkor egy jó kis Amerika Kapitány vs Batman-Superman csatának nézünk elébe.
Az Acélemberen és a sötét lovagon kívül Csodanő feltűnésére is számíthatunk, most már azt is tudjuk, hogy Kiborg szintén tiszteletét teszi a produkcióban. A szerepre Ray Fisher (nem a futballjátékos) szerződött le, nemrég játszhatta el Muhammad Alit egy színdarabban, tehát elég jó kondiban van. A karakternek nem sok szerepe lesz, csak a későbbiek során, más filmekben léphet előtérbe. Kiborg a S.T.A.R. laborral köthető össze, erre pedig volt utalás az Acélemberben.
Victor Stone teste egy tragikus balesetben csúnyán összeroncsolódott, de egy kísérleti technológia segítségével életét megmentették, amelynek következtében hatalmas erőt kapott. Így lett Stone-ból Kiborg.


