0

Belga rendezőkre bízták a Beverly Hills-i zsaru 4-et

axelfoleyA Beverly Hills-i zsaru 4-ről (Beverly Hills Cop 4) sok-sok éve diskurálnak, a lényeg, hogy Eddie Murphy boldogan eljátszaná ismét Axel Foley-t, Jerry Bruckheimer producer is részese lenne a folytatásnak. Egy időre félretették a terveket, hogy inkább a sorozatra összpontosítsanak, de az első epizód katasztrofális volt, nem is adták le.

A Paramount viszont újabb lépést tett a következő film megvalósításának irányába. Adil El Arbi és Billal Fallah belga rendezőket szerződtették le az akció-vígjáték ledirigálására. A duó a Black drámával hívta fel magára a figyelmet, a Rómeó és Júlia történetben egy tinilány beleszeret egy rivális banda tagjába.Különféle fesztiválokon vetítették a filmet, eléggé nagy sikert aratott a kritikusok körében.

Josh Appelbaum és Andre Nemec írták a forgatókönyvet. A történet és a forgatás kezdete nem ismert.

2

Nem biztos, hogy 2016-ban Axel Foley visszatér

beverlyA befuccsolt (a leforgatott pilot után jégre tett) Beverly Hills-i zsaru sorozat után újra tervezőasztalra került a negyedik film. Eddie Murphy újra eljátszhatja a Axel Foley-t és Jerry Bruckheimer is beállt a projekt mögé. Bizakodó volt a Paramount is, hiszen 2016 márciusában már bemutatnák a filmet, de gyanús, hogy egy-két évvel eltolják a premiert. Legalábbis Murphy szerint még nem tartanak sehol.

„Még mindig próbálják gatyába rázni a szkriptet. Biztos, hogy nem veszek részt benne, ha nem mutatnak egy lenyűgöző forgatókönyvet. Nem fogok egy gáz filmet bevállalni csak azért, profitot hozzon. Muszáj, hogy jó legyen.” – mondta Murphy.

0

2016 márciusában lendülhet akcióba Axel Foley

axelfoleyVajon szükségünk van-e arra, hogy Axel Foley visszatérjen? A harmadik rész kissé gyenge lett, abban már Jerry Bruckheimer sem vett részt, viszont az egykor szebb napokat látott sztárproducer egyengeti a negyedik felvonás útját. A főszerepet ismét Eddie Murphy játszhatja el, a színésznek mostanában nem terem babér, szimata régen cserbenhagyta és a lehető legrosszabb forgatókönyveket választja ki. Bízzunk benne, hogy Brett Ratner nem döngöli bele a földbe a franchise-t. A Paramount 2016 március 25-re tűzte ki a bemutatót, ami annyit jelent, hogy hónapokon belül eláraszthatják a netet a forgatáson készült képek.

Régóta tervezgették a negyedik részt, majd inkább a sorozat gondolata került előtérbe. Elkészítették az első epizódot, amelyben Foley fia állt a középpontban, de a végeredményt látva a csatorna úgy döntött, hogy köszöni szépen, de mégsem vállalna be ebből egy évadot.

0

Brett Ratner rendezi a Beverly Hills-i zsaru 4-et

beverlyÉvekig gondolkodtak, hogy mi legyen a Beverly Hills-i zsaru 4. részével. Eddie Murphy benne lett volna, Jerry Bruckheimer, a franchise elindítója szintén visszatért volna (miután kihagyta a harmadik felvonást) és a rendezői poszton Brett Ratner álldogált. Ratner 2008-ban került közelebbi kapcsolatba a projekttel, azonban idővel beragadt a dolog. Shawn Ryan producer úgy érezte, hogy egy sorozatban nagyobb potenciál van, le is forgatták az első részt, de elég gyalázatosra sikeredhetett, hiszen a CBS azóta se adta le, sőt nem is kérték, hogy további epizódokat gyártsanak le. Azonban a Paramount újra előtérbe helyezte a negyedik felvonást, a forgatókönyvet  Josh Appelbaum és Andre Nemec írják.

10

Bruckheimer dolgozhat a Beverly Hills-i zsaru 4-en. Bad Boys 3 betervezve!

beverlyNem megy jól mostanában Jerry Bruckheimernek, az egykori ászproducernek. A magányos lovas csúnya bukása után világossá vált számára, hogy gyorsan véget érhet a karrierje, ha így folytatja. Mint sok hozzá hasonló, több produkcióval beégett filmes régi, sikeres alkotásai között turkál, hátha tudná folytatni.

A Variety információi szerint Bruckheimer visszatér a Beverly Hills-i zsaru negyedik felvonására. Vele indult el a franchise, majd a harmadik felvonásból már nem kért, akkor még jó volt a szimata és időben lelépett a projekt környékéről. A Top Gun 2 megvalósítása szintén napirenden van, Tom Cruise is benne lenne a második részben.

Ezen túlmenően a Bad Boys 3 is tervezőasztalra került, a producer azon van, hogy minél előbb elkészülhessen egy forgatókönyv. Jelenleg nem tudni, hogy Michael Bay, Will Smith és Martin Lawrence miként viszonyul az újabb részhez, de három évvel ezelőtt még mindannyian boldogan benne lettek volna. Ráadásul Bay a sok „transformerezés” után újra együtt dolgozhatna azzal az emberrel, aki megismertette őt Hollywooddal és a világgal. Olvasd tovább

0

Újra elővették a Beverly Hills-i zsaru 4 ötletét

Egy ideig Brett Ratner dolgozott a Beverly Hills-i zsaru 4 előkészületein, majd a Paramount úgy döntött, hogy egy időre jegeli az elgondolást.  Shawn Ryan producer ekkor vágott bele a sorozatba, az első rész Brandon T. Jackson főszereplésével el is készült, ebben Jackson alakította Axel Foley fiát és még Eddie Murphy, a franchise sztárja is felbukkant, mint detroiti rendőrfőnök.

Pár hónappal ezelőtt kiderült, hogy a Paramountnak mégsem kell a leforgatott pilot és Ryan kereshetett új otthont a tervezetnek. Ám egyetlen csatorna sem karolta fel az ötletet és az első részt, ezek alapján el lehet készülni, hogy milyen katyvaszt készíthettek. Bár néha mentik a menthetőt és próbálnak valamit kitalálni, hogy ezért vagy azért nem kellett a leforgatott anyag. Erre mit is mondtak? Barry Sonnenfeld rendezése túl retro. Aha.

Ugyanakkor Ryan twitterén ma közzétette, hogy a Paramount fejesei elégedetten nézték végig az első részt és újra napirendre tűzték a negyedik mozifilmet.

2

A Beverly Hills-i zsaru sorozat forgatásáról

Egy időben még beszéltek a Beverly Hills-i zsaru negyedik felvonásáról, úgy hírlett, hogy Brett Ratner fogja rendezni. Ám a filmből nem lett semmi, talán a stúdió sem bízott igazán a projektben vagy azért, mert Eddie Murphy-re manapság nem igazán kíváncsi senki. Mindenesetre egy sorozat be fog futni, de nem Axel Foley (Murphy), hanem a zsaru fia áll a középpontban, őt Brandon T. Jackson játszhatja.

 

Olvasd tovább