Shane Black rendezői bemutatkozását láttatok? Ha nem, akkor pótoljátok. A Durr, durr és csók (Kiss Kiss, Bang Bang) egészen jó volt. Black jövőre újabb filmmel jelentkezik, a The Nice Guys-ban Ryan Gosling és Russell Crowe játszanak, május 20-án esedékes a bemutató, szóval valószínűleg hamarosan láthatjuk az első előzetest is. A történet a 70-es években játszódik, egy magánnyomozó és egy újonc zsaru egy pornósztár halála ügyében vizsgálódik.
Russell Crowe
Fathers and Daughters előzetes
Gabriele Muccino olasz rendező Will Smith segítségével vetette meg lábát Hollywoodban, közösen vittek sikerre két drámát is. De ezt követően a direktor számára nem termett babér. De idén újra bizonyíthat, hiszen Brad Desch forgatókönyvét sok dicséret érte. A történet 30 évet ölel fel, 80-as években indulunk, Russell Crowe egyedülálló apát játszik, aki megpróbálja felnevelni lányát, de kapcsolatuk közel sem zökkenőmentes. Ráadásul a Pulitzer-díjas író sajnos erős szellemi leépülésen megy keresztül. Amanda Seyfried játssza a felnőtt lányt, Jane Fonda, Aaron Paul és Diane Kruger neve olvasható a stáblistán. Olvasd tovább
Akihez beszél a föld (The Water Diviner)
Russell Crowe színészként már bizonyított, sok-sok éve fogad el tanácsokat és utasításokat különböző rendezőktől. Ám úgy döntött, hogy eljött az idő, hogy ő irányíthasson a forgatáson és saját maga dirigáljon, illetve úgy játsszon, ahogy akar. Viszont rögtön darázsfészekbe nyúlt, hiszen a gallipoli vérszivattyú/mészárlás/ütközet miatt még ma is sokan gyűlölettel tekintenek a törökökre. És görög, örmény, illetve asszír népirtás túlélőinek leszármazottai erősen sérelmezték, hogy az elkövetőket inkább áldozatként mutatták be, illetve facebook csoport is létrejött, ami a film bojkottjára szólította fel az embereket. Olvasd tovább
Stb…
LeBron James együttműködési megállapodást írt alá a Warnerrel és máris felröppentek a pletykák, hogy lesz Space Jam 2.
Lesz Sharknado 4.
Joe Taslim is benne lesz a Star Trek Beyondban, nem tudni, hogy kit fog alaktani, de valószínűleg negatív karakter lesz, mert Idris Elba főgonoszával hozható összefüggésbe szerepe.
Michael Jordan lesz a főszereplője a Just Mercy drámának, amely Bryan Stevenson emberi jogi ügyvéd memoárjából készült.
Will Smith és a Jay Z lesz a producere az Emmett Till minisorozatnak, amely az HBO-nál készül. 1955-ben a 14 éves fekete Till egy fehér asszony után fütyült, aminek következtében a srácot megkínozták és meglincselték. Olvasd tovább
Még egy előzetes a The Water Divinernek
Nagyon úgy látszik, hogy Russell Crowe rendezése eléggé jóra sikeredett. Legalábbis több ezernyi szavazat után az imdb-n 8,1-en áll. Crowe a főszerepet magára osztotta, egy apát alakít, aki megpróbálja megtalálni 3 fia holttestét a Gallipoli csata után. Olvasd tovább
Knapp és David lesznek a Nice Guys rossz fiúi
Shane Black következő filmje egy 70-es években játszódó noir lesz, amelyben Ryan Gosling egy alkoholista magánnyomozót testesít meg, Russel Crowe pedig egy felbérelhető izomembert alakít, aki italfüggő volt. Együtt próbálják kideríteni, hogy mi történhetett egy eltűnt fiatal lánnyal és furcsa módon az esetet összefüggésbe hozzák egy pornócsillag halálával.
A rendező leszerződtette a sötét oldalon álló gonoszok megformálóit is. Beau Knapp egy aranyláncokat viselő gyors beszédű bérgyilkos lesz. Társát Keith David játszhatja.
A filmet 2016 június 17-én mutatják be.
Trivia: A Collateral eredeti forgatókönyve piszok rossz volt
Michael Mann rendező a THR-nek adott interjút, a beszélgetés során árult el egy-két érdekességet a Collateral – A halál záloga thrillerről. Tom Cruise játszotta a bérgyilkost, akit a Jamie Foxx által megformált taxis kénytele ide-oda fuvarozni. Kezdetben viszont úgy nézett ki, hogy Adam Sandler és Russell Crowe állnak a középpontban. Crowe hívta fel Mann figyelmét a projektre, de idővel mindkét színész lelépett.
„A történet New Yorkban zajlott volna és Foxx karaktere egy igazán rosszul megírt zsidó taxisofőr volt. Olyan sztereotípiákkal bírt, amit csak olyasvalaki tudott papírra vetni, aki külföldön él, nem amerikai és nem is lakik New Yorkban. Egy Woody Allen-szerű figura volt. Abszolút nem kedveltem a szkriptet, utáltam a dialógusokat és ahogy meg volt fogalmazva. De ha fogod a forgatókönyvet és beteszed egy MRI vagy egy röntgengép alá ,észreveszed, hogy milyen szépségek rejlenek benne, megszemlélheted azt a csodálatos vázat, amire ráhúzták. És ez volt az egyik legjobban összerakott sztori, amibe valaha is belefutottam. „- mondta Mann, aki fogta magát és átírta az anyagot.
A szkript átalakítása során jött a fedélzetre Tom Cruise, a sofőrt szerepét kapta meg, a bérgyilkos pedig egy nő lett volna. Azt is tudta, hogy kit szeretne felkérni a feladatra, de sajnos nem árulta el, hogy kiről van szó. Mindenesetre úgy határozott, hogy Jamie Foxx legyen a taxis, korábban az Alin dolgoztak együtt és igazán jól megértik egymást. Cruise nem sokat akadékoskodott, bevállalta a bérgyilkost. Jó döntés volt, a kritikusok elégedettek voltak vele és a mozikban 265 millió dollárt kasszírozott a thriller.
The Water Diviner előzetes – Rendező Russell Crowe
Russell Crowe is kitörölte a pihenést szótárából, idén Noéként (Noah) bizonyított és a Téli mesében (Winter’s Tale) gonoszkodhatott. Két filmje is dobozban várja bemutatását, a Fathers and Daughters 2015-ban érkezik, de még idén láthatjuk a Water Divinerben, amelyet saját maga dirigált le.
A színész játssza Connort, aki az 1919-es Gallipoli ütközet után Törökországba utazik. Megpróbálja megtalálni a a csata alatt eltűnt 3 fiát. Andrew Anastasios és a sorozatokon edződött Andrew Knight keze alatt készült a forgatókönyv. Olga Kurylenko és Jai Courtney neve lehet ismerős a stáblistán.
Ausztráliában december végén kerül a mozikba, Angliában január 23-tól játsszák, de Dániába csak márciustól lehet rá jegyet váltani. Ha sikeres lesz bizonyára mi is látni fogjuk 2015 elején. Olvasd tovább
Shane Black rendezné a The Nice Guys noir krimit
Shane Blacknek sokat köszönhetünk, forgatókönyvíróként remekelt, sőt a Durr, durr és csók (Kiss Kiss Bang Bang) rendezése sem hagyott kivetnivalót maga után. Ám a Vasember 3 (Iron Man 3) kicsit félrement. Black ugyan jelezte, hogy megpróbálna leforgatni egy Doc Savage kalandfilmet, de előtte a The Nice Guyst vezényelheti le Joel Silver produceri felügyelete alatt. a
Russell Crowe-t és Ryan Goslingot próbálják megnyerni a produkcióhoz, de könnyen előfordulhat, hogy előbbi a The Water Diviner reklámozása és promótálása miatt nem ér rá egyeztetni. A sztori a szürke, szmogos Los Angelesben játszódik, Jackson Healy felbérelhető izomember, épp leszokóban van a piáról. Hollan March magánnyomozó, aki viszont alkoholista. Együtt próbálnak utánajárni egy pornósztár halálának. A lány nagynénje azt állítja, hogy ő látta unokahúgát élve a nagy nyilvánosságot kapott eset után. Mivel Marchnak pénzre van szüksége, így gyorsan bevállalja az ügyet és egy magasra érő összeesküvés szálaira bukkan.
Röviden: Téli mese (Winter’s Tale)
Megérne egy hosszabb elemzést, hogy Hollywood mennyire másképp gondolkodik a mesékről, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Vagy egy effektorientált filmre szór el dollárszázmilliókat vagy olyan rendezőre bízzák a produkciót, akinek nincs stílusa. Illetve beszélhetünk ezek ötvözetéről, hiszen a Téli mese pontosan ilyen. Habár csak 60 millió dollárt szórtak el rá, de láthatóan nem csak én, hanem Akiva Goldsman sem tudja, hogy mit keres a kamera mögött. Maradt volna a tollforgatásnál, hiszen néhanapján a forgatókönyvírás még megy valamennyire az úriembernek. Goldsmannak a jó és a rossz küzdelméből, a két idősíkban tévelygő, pegazuson lovagló Colin Farrell és az emberbőrbe bújt farkast (akarom írni démont) játszó Russell Crowe harcából sikerült egy totálisan érdektelen, csúnya katyvaszt összehoznia. Maradjunk annyiban, hogy Farrell nem élete alakítását hozza, Crowe sem kapott megfelelő instrukciókat a forgatáson, Jessica Brown Findlay-nek pedig nem is nagyon kellett megerőltetnie magát. A karakterek próbálnak érzelmeket erőltetni arcukra és az alkotók szerették volna belénk sulykolni, hogy a lényeg a szeretet (Punnany Massif is megénekelte, ugye). A film üzenetét többször is megemlítik, csak hogy ne felejtsük el, hogy az életünk mennyire fontos. Még talán a képi világot lehetne valamennyire dicsérni, de Goldsman azzal is foglalkozott minderre ráöntsön annyi giccset, hogy műve abszolút élvezhetetlenné váljon. És ez lenne a mese? Szomorú.
imdb: 6,2
rottentomatoes: 13 %
A The Water Diviner forgatásáról
Russell Crowe rendezésre adta a fejét, több projekt is hevert az asztalán, többek között azon is gondolkodott, hogy vászonra viszi Bill Hicks életét. Végül döntésre jutott: Megcsinálja a The Water Divinert. Crowe a főszerepet is magára vállalta, egy ausztrál férfit formál meg, aki 1919-ben útnak indul, hogy megtalálja a Gallipoli csatában elhunyt 3 fia testét. Jai Courtney, Olga Kurylenko, Isabel Lucas, Ryan Corr és Damon Herriman figyelhettek a direktor utasításaira.
Noé (Noah)
Eléggé szomorú, hogy olyan emberek, mint Carl Rinsch (47 Ronin) és a Rupert Sanders (Hófehér és a vadász) bemutatkozó filmjükre kapnak több, mint 170 millió dollárt, de a tehetséges rendezők foggal-körömmel harcolnak azért, hogy megvalósíthassák régi álmukat. Hollywood már csak ilyen, Roland Emmerich-hez vagy Michael Bay-hez bármikor hozzávágnak egy halom pénzt, ha látványfilmről van szó, viszont azonnal becsukják a pénztárcát és eltüntetik a fiók mélyére, ha ők vagy a hozzájuk hasonló rendezők elő mernek huzakodni egy pár millió dollárba kerülő témával. A producerek és a stúdiók bekapcsolják a piros kockázatos villogót és idióta félmosollyal bevágják a ajtajukat. Ugyanez a helyzet – bár valamivel jobb – a karakterorientált drámák alkotói előtt, nyögvenyelősen tudják elérni, hogy végre nagyobb filmekkel is bizonyíthassanak. Senki nem vitatja (vagyis elég kevesen), hogy Darren Aronofsky tehetséges rendező, csak épp a régóta kigondolt Noé tervezete hangzott eléggé kockázatosnak, a monumentális filmre nagy nehézségek árán kapta meg a szükséges összeget. Ehhez viszont kompromisszumokat kellett tennie. Olvasd tovább



