FilmDROID 
írta Doro_
Manapság, ha megfigyeltétek, a filmvilágban egyre gyakrabban találkozhatunk két érdekes elemmel. Az egyik a klasszikus mesék feldolgozása, amikhez a filmkészítők már sokkal bátrabban, megújító módon nyúlnak, látvány, sztori, hangulat és nézőpont szempontjából. A másik pedig, hogy a főszereplőnek egy gonosz karaktert tesznek meg így föltételezik, hogy meg akarjuk ismerni annak személyét, történetét, sorsát, magyarul szimpatizálásra késztetnek (pölö Gru). Nos, a nagy kérdés, hogy hogyan is sikerült ez a Demóna esetében? A sok-sok gyenge vagy közepesen gyenge mese feldolgozás után, mint a Hófehér és a vadász, a Jack, az óriásölő és A lány és a farkas, örömmel mondhatom: egészen remekül.
