4

Élet (Life)

lifeposter

A filmről Mini Me is írt.

Megtanulhattuk már, hogy a Mars veszélyes hely! Tudna erről mesélni Arnold Schwarzenegger és Matt Damon is. Azt is tudjuk, hogy nem érdemes semmit birizgálni, ami a vörös bolygón található vagy éppen arról származik. De ha mégis. abból csak baj lehet. Irdatlan nagy baj. Számunkra csak akkor jelent problémát, ha e mellé rendkívüli unalom társul. De ha az óvatlan karakterekért tudunk szorítani, akkor a fennálló veszély kifejezetten jól jöhet nekünk, az izgalomra és szórakoztatásra vágyó nézőknek. Még akkor is, ha cseppnyi eredetiséget sem lehet felfedezni benne. Olvasd tovább

6

Élet (Life)

eletmagyarposter

A filmről Koimbra is írt.

A kritikát Mini Me írta. 

A nemzetközi űrállomás hat fős legénysége éppen a Marsról érkező sérült szondát próbálja megszelídíteni, amelyen felbecsülhetetlen értékű minták találhatóak a vörös bolygóról. Miután Rory a vagány amerikai gépész (Ryan Reynolds) sikeresen elkapja az űrben sodródó monstrumot, azonnal el is kezdődik a minták vizsgálata. Hugh (Ariyon Bakare) brit biológus azonosít egy egysejtű életformát az egyik vizsgálata során, amellyel végre bebizonyosodik, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben. A Földön mindenki ünnepli eme nagyszerű felfedezést, sőt még el is keresztelik a kis idegent, Kelvinnek. A kísérletek és stimulálások hatására az idegen életforma növekedni kezd és magas intelligenciáról tesz tanúbizonyságot. Majd egy malőr következtében kiszabadul az izolált vizsgálati környezetből és kapcsolatba lép a legénységgel, csak nem éppen a legkedvesebb formában… Olvasd tovább

0

Box Office: A Rangerek sem bírtak a Szépség és a Szörnnyel

powerrangersposterujabb7Észak-Ameriaki box office
Új bemutatók

Tavaly tavasszal a Lionsgate csúnyán befürdött az Egyiptom isteneivel (Gods of Egypt) és az A beavatott-sorozat: A hűségessel (Allegiant). Most a Power Rangers-szel próbálkoztak, ezúttal nem estek pofára. A franchise-t sokan kedvelték egykoron, a leginkább gyerekekre és tinikre szabott sci-fi akció sorozat formában gyűjtötte a rajongót. Nem is oly rég készült el 90-es években készült mozifilm Honest Trailere, a Youtube-on a videó és a korábbi Power Rangers anyagok alatt megtalálhatóak a korábbi rajongók hozzászólásai. Ezek alapján leszűrhető, hogy anno lehetett bármily olcsó is a széria vagy a film, akkor is szép emlékek fűzik egyeseket az alapanyaghoz. És a kedveltségi szint azért a számokban is megmutatkozik, 1995-ben 1 milliárd dolláros bevételt generáltak a Rangerekhez kapcsolt termékek, 2001-re pedig 6 milliárdra nőtt. 2015-ben Joseph Kahn közzétett egy 15 perces fan made R kategóriás rövidfilmet a Youtube-n, amely gyorsan el is ért 12 milliós nézettséget, mielőtt Haim Saban leszedette, de később visszarakhatták a videómegosztóra. Olvasd tovább

2

Élet tv spot

lifekepujRendkívül sokat vár az Élet (Life) filmtől a stúdió is, főleg, hogy nem sajnált súlyos milliókat kifizetni azért, hogy a Super Bowl alatt is menjen a tv spot.  Meg kell hagyni, eléggé ígéretesnek tűnik eddig a dolog, hiszen Paul Wernick és Rhett Reese tollából származik a forgatókönyv, nekik a Deadpoolt és a Zombielandet köszönhetjük. A szereposztás is tetszetős, ráadásul egy jó sci-finek mindig lehet örülni. Olvasd tovább

2

Élet szinkronos előzetes

life1kepEgészen remek hely egy űrállomás bármilyen idegen létformának. Már csak azért, mert kevés hely van, ahová el lehet menekülni előle, ezzel pedig csak fokozni lehet a feszültséget, ha jól csinálja a rendező. Ryan Reynolds, Jake Gyllenhaal és Rebecca Ferguson próbál boldogulni az állomáson, ahol rájönnek, hogy a Marson van élet és bizony nem túl barátságos.

Olvasd tovább

0

Rebecca Ferguson a Life sci-fiben

MISSION: IMPOSSIBLE - ROGUE NATIONRebecca Ferguson svéd színésznő előtt a Mission Impossible: Titkos nemzet (Mission Impossible – Rogue Nation) után nyíltak meg Hollywoodban az ajtók. Benne lesz A lány a vonaton (The Girl on the Train) adaptációban és a The Snowman thrillerben Michael Fassbender oldalán. Ferguson teendői között már egy sci-fi is szerepel, hiszen bevállalta a Life főszerepét.

Paul Wernick és Rhett Reese tollából származik a forgatókönyv. A nemzetközi űrállomáson játszódik a történet. Asztronauták ide hozzák a Marsról vett mintát, amit megvizsgálnak és élet jeleit vélik felfedezni. Kiderül, hogy az idegen létforma sokkal intelligensebb, mint gondolták.

0

Life előzetes

lifeJames Dean csupán pár produkcióban játszott, mégis beírta magát a filmtörténelembe. Luke Davies forgatókönyvíró 2010-ben ásta bele magát Dean életébe, eredetileg a fiatalon elhunyt színészről akart írni. Majd rábukkant egy képre, amelyet Dennis Stock készített, később pedig egyre több anyagot talált a fotósról. Anton Corbijnt környékezték meg a rendezéssel, de ő nem akart Deanről forgatni, ám amikor kiderült, hogy inkább Stock fog állni az előtérben, az ő szemszögéből láthatjuk a sztorit felvillanyozódott, hiszen ő is fotósként kezdte karrierjét. Robert Pattinson és Dane DeHaan szerződött le a főbb szerepekre, Ben Kingsley, Alessandra Mastronardi és Joel Edgerton is aláírt.

A film 1955-ben, az Édentől keletre (East of Eden) bemutatása előtt játszódik. Stock egy partin futott össze Deannel és a Life fotósa megkedvelte a szabadszellemű színészt. Közösen utaztak Los Angeles-ből New Yorkba majd Indianába, rengeteg képet készített a magazinja számára.

Olvasd tovább

0

A Mielőtt meghaltam rendezője Jake Gyllenhaallal készít drámát

gyllenhaalJean-Marc Vallee a Mielőtt meghaltam (The Dallas Buyers Club)  drámája az év egyik legjobbja volt. A direktor marad a műfajnál, hamarosan hozzálát a Demolition filmhez, amelyre Jake Gyllenhaalt sikerült megnyerni. A színész éppen bokszedzéseket vesz és a konditeremben edz, mert júliusban elstartolt a Southpaw forgatása, így Vallee nem mostanában vág bele a munkálatokba.

Bryan Sipe forgatókönyvében egy befektetési bankár felesége halála után átgondolja életét, megpróbál rájönni, hogy mikor és hol hozott rossz döntéseket és úgymond miért lett érzéketlen. Majd a véletlen folytán találkozik egy nővel, aki segít, hogy újra összeszedje magát. A film egyik producere John Malkovich lesz.

0

Anthon Corbijn filmet forgat James Deanről

jamesdeanJames Dean sajnálatos módon korán távozott az élők sorából és tragikus kimenetelű balesete előtt is csak néhány filmben játszott, ám az ezekben nyújtott alakításával örökre beírta magát a filmtörténelembe. A tehetséges színész és a Dennis Stock fényképész kapcsolatát bemutató Life film ledirigálását Anton Corbijnra, a Control és Az amerikai (The American) rendezőjére bízták. A forgatás 2014-ben indulhat el.

A cselekmény 1955-ben, Édentől keletre (East of Eden) premierje előtt veszi fel a fonalat. Stock egy bulin találkozik Deannel és gyorsan megkedveli a szabad szellemű színészt. Sok időt tölt vele, meghúzza magát az árnyékában, de egyre nagyobb ismertségre tesz szert a Life Magazine számára készített képeivel.

A See Saw Films egyengeti a projekt útját. A produkciós cég állt többek között a Szégyentelen (Shame) és A király beszéde (The King’s Speech) mögött.