2

Tomorrowland teaser trailer

tomorrlandA Disney 2011-ben adott zöld utat a filmnek, miután Damon Lindelof leszerződött a forgatókönyv megírására és a produceri teendők ellátására. 2012 májusában Brad Bird ülhetett bele a rendezői székbe, ekkorra már a sikeres animációkon kívül mögötte volt egy pénzügyileg szépen teljesítő élőszereplős akció is. George Clooney vállalta be a főszerepet, majd Hugh Laurie is fellépdelt a fedélzetre és Britt Robertson is aláírt. Nem sokkal később megcáfolták a pletykákat, hogy űrlényekhez lenne köze a sztorinak.

A hivatalos történet szerint Clooney karakterére gyerekként tehetséges feltalálóként tekintettek, de felnővén kiábrándult a technológiából. A Robertson által játszott fiatal lány optimistán tekint a világra és eléggé érdekli a tudomány világa. Együtt indulnak egy veszélyes küldetésre egy olyan helyre, ami nem csak őket változtatja meg, hanem a világot is.

Tavaly úgy hírlett, hogy erről fog szólni a film: A fiatal Frank Walker feltűnik az 1964-es Világkiállításon, hogy bemutassa saját találmányait, de ötletei nem válnak be és David Nix (Laurie) azt tanácsolja neki, hogy jöjjön vissza, ha idősebb lesz és munkái működőképesek lesznek. Ám egy Athena nevű lány meglátja a nagy lehetőséget a 11 éves srácban és elviszi őt az alternatív univerzumba, de nem sokáig császkálhat kedvére, mert Nix, a hely polgármestere visszaküldi a Földre, ráadásul az is kiderül, hogy Athena, akibe beleszeretett valójában egy robot. Telnek-múlnak az évek, Frank felnő és még mindig arról álmodozik, hogy visszajuthat Tomorrowlandbe.  Nix az eltelt időben egyre erkölcstelenebbé és korruptabbá vált, a kreatív elmék abszolút nem érdeklik, inkább a teljesítmény és az elért eredmények foglalkoztatják. Belép a képbe egy Casey nevezetű lány is, aki a történet szempontjában fontos jelentőséggel bír és Athenát is viszont fogjuk látni ugyanolyan külsőben. Frank kideríti, hogy nem ő volt az egyetlen, akit kivágtak Tomorrowlandből. Olvasd tovább

0

Képek a Tomorrowlandből

Brad Bird még tavaly év végén forgatta Tomorrowland sci-fijét, de sajnos már akkor tudni lehetett, hogy nem idén, hanem csak 2015 májusában kerül a vásznakra. A Disney közzétett néhány hivatalos képet a filmből.  George Clooney alakítja a tudományból kiábrándult Franket, akit gyerekként igazi tehetségnek tartottak. Britt Robertson lesz Casey, az optimista, derűs és tudomány iránt érdeklőtő  tinit. Együtt indulnak egy veszélyes küldetésre egy titkos küldetésre Tomorrowlandbe, amelynek sikere örökre megváltoztathatja a világot.

Olvasd tovább

0

George Clooney rendezi a Hack Attack lehallgatási botrányról szóló filmet

*EXCLUSIVE* George Clooney has a blast on the set of "Tomorrowland" **NO Canada**George Clooney talált magának egy újabb témát, amelyet ő maga fog ledirigálni. A Hack Attack valós eseményen alapszik, a News of the World szerkesztőjét és egy magánnyomozót lecsuktak, amiért lehallgatták a Buckingham Palace dolgozóinak telefonjait. Nick Davies újságíró viszont nagyobb sztorit szimatolt az ügy mögött, amikor beleásta magát a témába, szembeszállt a Rupert Murdoch médiacézár hatalmával és végül győzött. Kiderítette, hogy Anglia legolvasottabb újságja miképp és hogyan törték fel a telefonokat, így jutva érdekes és bizalmas információkhoz. Nem csak a királyi családot figyelték meg, hanem sok hírességet és egyéb reflektorfénybe került embert.

Michael De Luca producer elmondta, hogy Clooney-t mindig is foglalkoztatta az újságírók hatalma és meg fogja vizsgálni ennek a világnak a sötét oldalát, ahol gyakorlatilag nincsenek szabályok és a hírekért folyó harc egyre nagyobb méreteket ölt. Természetesen Grant Heslov is kiveszi a részét a munkálatokból, a forgatást 2015-ben szeretnék elkezdeni.

Már csak azt lenne jó tudni, hogy Clooney miképp szeretné elénk tárni a botrányt. Ha a szokásos művészfilmes oldaláról közelíti meg, akkor számíthat néhány nagyobb elismerésre és jelölésre.

0

Clooney és Brolin a Hail Caesar!-ban

clooneyA Coen fivérek következő filmje a Hail Caesar! lesz, a főszerepre két régi ismerősüket kérték fel. George Clooney és Josh Brolin boldogan jött a hívó szóra. Előbbi az Ó, testvér, merre visz utad (O Brother Where Art Thou?) és a Kegyetlen bánásmód (Intolerable Cruelty) alkotásokban játszott, míg utóbbi benne volt a Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men), illetve A félszemű (True Grit) művekben.

Egy hollywoodi megoldóember állhat a középpontban, akit akkor hívnak a stúdiók, ha a sztárjaik nem úgy viselkedtek, ahogy elvárható lett volna tőlük és veszélybe kerül a hírességekről kialakított jó kép. A főhős feladata, hogy még megpróbálja elkerülni, hogy kipattanjon a botrány.

5

Műkincsvadászok (The Monuments Men)

írta Nikodémus

2014-04-monuments-men-1

Már az is jelzésértékű volt, hogy a tavalyi díjszezon közepéről áttették idén februárra. Bizony, George Clooney legújabb rendezése, a Műkincsvadászok – sztárparádé ide, világháborús sztori oda – nem képes hozni saját ambícióit. Pedig azok a bizonyos ambíciók nem is voltak túl magasan: Clooney szeme előtt valamiféle Ocean’s-féle heistfilmmel keresztezett Indiana Jones-kaland lebeghetett. Hát, nem jött össze, és akkor még enyhén fogalmaztam.

Olvasd tovább

0

Clooney lesz a producere a Pioneer remake-nek

clooneyheslovÚgy tűnik, hogy George Clooney lejjebb adott a minőségből, de a Műkincsvadászok színészgárdáját elnézve a forgatáson jó hangulat uralkodhatott és némi móka kedvéért lejjebb szorította a szintet színész-rendező. Majd a következő alkotása újra nagy kritikai siker lesz.

Clooney produkciós partnerével, Grant Heslovval együtt szerezte meg a Pioneer norvég film jogait, ami az 1980-as évek olajiparának a fellendülése idején játszódik, ekkoriban hatalmas olaj és gázlelőhelyeket fedeztek fel az Északi-tengeren. A konspirációs thrillerben egy profi merülő búvár azt a célt tűzi ki maga elé, hogy eléri a Norvég-tenger legalját, ám egy váratlan baleset mindent megváltoztat.

Clooney egyelőre csak a produceri térfélen foglalt helyet, a rendezői széket másvalaki alá tolnák be és most úgy fest a helyzet, hogy nem ő lesz a főszereplő. Alább az eredeti film plakátját láthatjátok. Olvasd tovább

0

Box Office: Lego

LEGO

Észak-Amerikai box office
Eléggé változatos bevétel terén az 2014-es év, a hétvégén egy animációs film, George Clooney háborús-vígjátéka és egy tiniket becélzó vámpírokat középpontba állító regényadaptáció került a műsorra.

A Lego-kaland alkotói mondhatni biztosra mentek, egyrészt mindenki ismeri az építőkockákból álló játékot, másrészt telepakolták képregénykarakterekkel a produkciót. Könnyen előfordulhatott volna, hogy a stúdió és a rendezők a bejáratott márkanevekre hagyatkoznak, a minőségre, a történetre és a sok jó poénra nem sok időt fordítanak. Ám a kritikák kimagasló többsége pozitívan nyilatkozik a produkcióról és a nézők is kellőképpen meg vannak elégedve. Mindez a számokban is megmutatkozik, 69 millió dollár gyűjtött be három nap alatt. A konkurens Mogyoró-melót nem viselte meg súlyosan a Lego-kaland érkezése, de az olcsóság negyedik víkendjén 55 milliónál jár.

Tavaly még komoly díjesélyesként emlegették George Clooney újabb rendezését, a Műkincsvadászokat. Nagy meglepetésre a stúdió más filmet részesített előnyben és elcsúsztatták a bemutatót 2014-re, azt sem kockáztatták meg, hogy limitáltan esélyt adjanak a filmnek. De az is lehet, hogy a fejesek nem érezték, hogy az amerikai közönség vevő lenne, ahogy a jenkik második világháborúban európai műkincseket próbálnak visszaszerezni a németektől. Mostanra biztossá vált, hogy miért rendült meg a stúdió bizalma: Clooney alkotása rossz. Az imdb-n még 6,8-al tartja magát, de a kritikák kétharmada lehúzza a filmet. Nagyon úgy tűnik, hogy Clooney akkor képes maradandót alkotni, ha csak pár millióból gazdálkodhat. A 22,7 millió dolláros hétvégi eredmény persze nem rossz és valószínűleg Európában sokkal kelendőbb lesz a portéka. Olvasd tovább