7

Elcseszték a Fantasztikus Négyest?

fantasticA Fantasztikus Négyes (Fantastic Four) reboot eleve nem tűnt egy jó ötletnek, de a Fox csak ragaszkodott az elképzelésekhez. A rajongók természetesen szeretnének egy igazán jó filmet látni, ugyanakkor annak is örülnének, ha a jogok visszakerülnének a Marvelhez.

Augusztusban derül ki, hogy mit hozott össze Josh Trank. Matthew Vaughnnak már volt szerencséje beletekinteni az eddig anyagokba és annyit mondott, hogy jó lesz. Viszont a Bleeding Cool bennfentes információkra hivatkozva annyit írt, hogy a rendező csúnyán elbaltázta az F4-et és a stúdió most érthető módon aggódik. Éppen ezért a fiók mélyére süllyesztik a Chronicle 2 terveit. Ennek első részével vált ismertté Trank.

Simon Kinberg producer viszont cáfolta, hogy bármi probléma lenne a film háza táján. Megerősítette, hogy valóban lesz egy 3-4 napos pótforgatás, de egyébként minden a legnagyobb rendben. Az előzetes a Kingsman előtt lesz látható.

0

Webb rendezheti a Cold Comfort thrillert

webbA harmadik Pókember film 2016-ban esedékes, ezt a részt szintén Marc Webb fog megrendezni. De a direktornak van más elkötelezettsége is, hiszen a Fox stúdióval kötött szerződése értelmében egy filmet kellene elkészítenie számukra. Csak úgy voltak engedték meg, hogy a Sonynál a Hálószövővel foglalkozzon, ha belemegy abba, hogy nem egy, hanem két alkotást dirigál le náluk. Webb és a Fox szépen megegyezett, korábban úgy volt, hogy az egyik filmje az Age of Rage posztapokaliptikus témával bíró alkotás lesz, ahol az összes felnőtt elhalálozik és a tinik próbálják kialakítani az új rendszert.

Nincs információ a tervezet állapotáról, de tény, hogy Webb bevállalta a Fox berkein belül formálódó Cold Comfort kémthrillert. A produkció egy meg nem nevezett visszavonult kém memoárja alapján készülhet. Egy amerikai civil áll a történet középpontjában, aki az FBI-jal összedolgozva próbált elkapni egy orosz hírszerzőt.

4

Problémás forgatások

Tengernyi probléma merült fel a Z világháború munkálatai alatt, de ezzel nincs egyedül. A magányos lovas és a 47 Ronin körül is akadtak bajok, amelyek a költségvetés növekedésével jártak. De ne menjünk messzire, nemrég a Men in Black 3 forgatását állították le, mert félkész forgatókönyvvel kezdtek hozzá a filmhez és pár hónapig pihentetni kellett a stábot, míg összetákolják a szkriptet. Lássunk 10 produkciót, amelyek munkálatain több gond is adódott. Igen, tudom, hogy van még ezer más film, ami rossz csillagzat alatt született, de én ezeket választottam ki.

bourneKi gondolta volna, hogy a Bourne franchise nehezen indult be? A forgatás alatt sem tűnt úgy, hogy ebből hatalmas siker lehet. Hollywood már a 80-as évektől kezdve szerette volna filmre vinni Robert Ludlum közkedvelt regénysorozatot. Doug Liman több éven keresztül próbálkozott, először úgy tűnt, hogy a Warnernél készülhet el a film. Miután a jogok visszakerültek a szerzőhöz Liman személyesen kereste fel, hogy megszerezhesse. A rendező az Universalnál talált támogatókra, ám minden egyes döntésében és lépésével kemény csatát vívott a fejesekkel. Olykor titokban vett fel jeleneteket, amelyeket nem is engedélyeztek és pénz se volt rá. Liman bevallotta hogy mivel nem hajtott fejet engedelmesen a producereknek gyakorlatilag utálták őt és megpróbáltak mindenben keresztbe tenni neki, ráadásul a forgatókönyv naponta változott. Nem jött jól a szeptember 11-ei terrortámadás sem, hiszen e miatt kilenc hónappal tolták el a bemutatót és úgy vélték, hogy pont e miatt nem lesz rá senki kíváncsi, hisz a közönség nem lesz vevő az efféle produkciókra egy ideig. Ez idő alatt a producerek leforgattak néhány költséges jelenetet és a végére berakott hatalmas robbanást kivették. Pletykák szerint Limant nem engedték az utómunkálatok közelébe, Frank Marshall producer irányított a munkálatok alatt. Végül mindenki lenyugodhatott, az akciófilm világszerte 214 millió dollárt hozott. De azért érthető, hogy miért más dirigálta a következő részeket, ám Liman producerként kitartott a franchise mellett. Olvasd tovább

11

A Kapitány és katona folytatása a rajongókon múlik?

A Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (Master and Commander: The Far Side of the World) nem lett siker, 150 millió dollár büdzsé mellett Amerikában nagyot bukott, csak 93 milliót termelt (összbevétel 212 millió dollár volt, ami még mindig elég kevés). A folytatás szóba jött, de a stúdió nem igazán erőltette, pedig Russell Crowe-nak lenne kedve a második felvonásban részt venni. Még a forgatókönyv is kész, amely az elsőhőz hasonlóan szintén Patrick O’Brian regényén alapszik.

Crowe nemrég a twitterén a következőket írta a rajongóknak: “Ha szeretnétek látni a Kapitány és katona folytatását azt javaslom, hogy írjatok egy e-mailt Tom Rothmannak, a  Fox fejesének és tudassátok vele.”

4

Törjön ki a frász! (The Frighteners, 1996)

Frank Bannister néhány éve feleségével balesetet szenvedett, neje elhalálozott, ő pedig azóta látja a szellemeket. Ezt ki is használja szépen, mégpedig úgy, hogy néhány túlvilági haver káoszt teremt egy házban a kétségbeesett lakók pedig hozzá fordulnak segítségért. Fairwaterben azonban nem csak az ő kísértet cimborái ügyködnek, hanem egy más, halálosabb kísértet is. A hatóság pedig ezeket az esetekkel Bannistert gyanúsítja, az ő fejére pályázik egy nem túl épeszű FBI ügynök is.

Robert Zemeckis éppen a Mesék a kriptából horror sorozatot készítette és ez lett volna az egyik epizód, ám végül úgy gondolta jó lesz ez mozifilmnek is. Így a sztoriból nagyobb lélegzetvételű történetet faragott Fran Walsh és Peter Jackson, utóbbi be is telepedhetett a rendezői székbe. Jackson igazán csak a Gyűrűk urával lett ismert, előtte is népszerű volt a horrorrajongók körében, köszönhetően a Bad Taste-nek, de leginkább a Hullajónak. Zemeckisnek hála Jackson nagyobb költségvetésből ga(rá)zdálkodhatott és egy jó filmmel hálálta meg a belévetett bizalmat. A trükkök pofásak lettek, néhány mai effektekkel telített filmmel is gond nélkül veszi fel a versenyt, a szellemalakok teljesen úgy tűnnek, mint épp ott lennének az élők mellett, természetesen a főgonosz is „pofásra” sikeredett. Itt mutatkozott be a WETA, amit még ekkor nem emlegettek az ILM vetélytársaként, leginkább azért mert nem járult a mozik kasszájához szélesebb közönség. Jackson persze nem hagyta parlagon a cégét, a Gyűrűk Urával jutott neki meló rendesen.

Olvasd tovább

12

Transformers – kritika

Gyünnek a robotok és jól elnáspágolnak minket


A későbbi részekről itt és itt olvashatsz.
Kezdetben vala a Kocka…-így kezdeni egy filmet olyan, mintha egy videotéka egy alsó polcáról vettünk volna le valami ócska filmet. Pedig egy igazán jó popcorn film ez.

A Transformers név már évtizedek óta a köztudatban van: játékok garmadája a piacokon, képregények sőt még rajzfilm is született belőle. A főszereplők bazi nagy robotok, az Autobotok és az Álcák, akik a Földön vívják harcukat, mellesleg az Álcák napirendjén az emberek elnáspágolása is első helyen szerepel. Na meg ezek a robotok különféle járművekké is át tudnak alakulni. Hát nem csodás? Most eljött az idő, hogy mozifilmet csináljanak belőle

Olvasd tovább