1

Fekete párduc (Black Panther)

írta Minime

Újabb Marvel-mozi, újabb szuperhős mutathatta meg oroszlán-, bocsánat, párduckarmait. Ezúttal Ryan Coogler rendezésében kapunk ízelítőt a wakandai nemzeti hős és védelmező kalandjaiból, a Fekete Párduc eredettörténetében. A karakter első megjelenése az Amerika Kapitány: Polgárháború moziban, illetve a stáblista utáni jelenetben tette egyértelművé, hogy az MCU újabb karakterrel bővült, és várhatóan szükségeltetik majd számára egy bemutatkozó mozi, amelyben önállóan kerül bemutatásra, mind eredete, mind pedig képességeinek kifinomultabb bemutatása. Nos, a várt film megérkezett a mozikba, és szemlátomást megfelelő illeszkedési pontot is talált a Marvel mindeddig felépített mozis világában.

Olvasd tovább

0

Comic Con: Fekete Párduc poszter

Fekete Párducról sem feledkezett meg a Marvel, volt némi videóanyag, amit megmutattak a közönségnek, ami sajnos a netre még nem került fel jó minőségben, de a posztert gyorsan közzétették. A színészek mindegyike bemutathatta röviden az általa játszott karaktert. Lupita Nyong’o játssza Nakiát, a kémet, eléggé jól tájékozott a világban folyó dolgokról, de azzal is törődik, hogy a többi ország ne tudja, hogy mi történik Wakandában. Dania Gurira lesz Okoye, a fegyverek szakértője, Michael B. Jordan a trónt akarja megszerezni, Daniel Kaluuya T’Challa biztonságáért felel, Forest Whitaker Zurija a főhős útját próbálja egyengetni és tanácsokkal látja el. Winston Duke egy wakandai törzs vezérét testesíti meg. Letitita Wright játssza Shur-t, T’Challe húgát, aki afféle technológiai géniusz, feltaláló és tudós.

 

blackpanther

 

1

Fekete Párduc előzetes

Fekete Párduc ismerős lehet a Marvel képregényekből, a Wakandát irányító T’Challa külön filmben bizonyíthat. A karakter bemutatkozott a Polgárháborúban (Civil War). Ryan Coogler irányíthatott a forgatáson, a kész alkotást 2018 februárjában nézhetjük meg. Andy Serkis ismét eljátszhatja Klaw-t, Martin Freeman is belebújhat megint Everett K. Ross bőrébe.

blackpantherkep10

T’Challa az Amerika Kapitány: Polgárháború végén visszatér hazájába, a technológiailag fejlett afrikai országba. Wakandában új uralkodóként kell kiállnia annak lakóiért. De a trónt meg is kell tartania, nem megy egykönnyen, hiszen néhány frakció meg akarja szerezni. Két ellenfele is szövetkezik, hogy megsemmisítse Wakandát, Fekete Párduc kénytelen Everett K. Ross CIA ügynök és a Dora Milaje, az ország különleges osztagának a segítségét kérnie. Meg kell akadályozni, hogy az országot belerángassák egy habárúba.

Érdekesség, hogy a 90-es évek elején Wesley Snipes próbálta tető alá hozni a filmet.  Olvasd tovább

1

Forest Whitaker is aláírt a Fekete Párducra

whitakerForest Whitakert beszippantotta a Disney gépezete. A Star Wars univerzum után belépett a marveles világba is, ugyanis leszerződött a Fekete Párducra (Black Panther), amiben egy wakandai politikust, Zurit formálhatja meg. A képregényben a férfi harcos volt és a főhős szövetségese

Rajta kívül Daniel Kaluuya írt alá mostanában a projektre, a fedélzeten eddig Chadwick Boseman, Michael B. Jordan, Florance Kasumba, Lupita Nyongo’o, Danai Gurrira és Winston Duke tartózkodott.

Kasumba ismét eljátszhatja Ayo-t, aki a Polgárháborúban (Civil War) is felbukkant T’Challa testőrségének vezetőjeként. Eléggé ütős pillanat volt, a Párduc filmben biztos szétrúg néhány valagat. Olvasd tovább

1

Feige néhány Marvel projektről beszélt röviden

Nyáron a Marvel lezárja a kettes fázist, de már izzik a munka a harmadik filmjein. Az Amerika Kapitány 3. (Captain American Civil War) felvonásával indul. A Slashfilm alkalma nyílt rá, hogy Kevin Feigéból kihúzzon egy-két mondatot, bár túl sokat nem árult el.

“Jelenleg is dolgoznak a forgatókönyvön, szerintem hamarosan kézhez is kapjuk. Mivel Hemsworth nagyon szeretné már látni, megkérem Craig Kyle-t és Christopher Yostot, hogy siessenek. ” Olvasd tovább