1

300

Újabb képregény került megfilmesítésre, ez már nem is meglepő. Frank Miller nevéhez fűződik ez a füzet, bizony az úriember már nagy névnek számít Hollywoodban.  Ő műve volt az alap a legutóbbi Batman filmnek és a Sin City  is az ő nevéhez kötődik. No és most a 300. Ha még volt néhány el nem adott megfilmesítésre váró képregénye, akkor most tuti lecsaptak arra is Tanultuk(már aki) a történelemkönyvekből , hogy bizony a perzsák nem ültek nyugton otthon, hanem elmentek hódítgatni. A görögök ellenálltak bőszen, Dáriusz be is bukta Marathonnál . Fia Xerxész azonban csak nekiindult újra, ámde a hatalmas seregét a thermopülai szorosban feltartóztatta egy ideig sikerrel 300 derék spártai legény. Ezt az esetet láthatjuk képregényes stílusban a vásznon. Tehát senki ne várjon történelem hű történetet, ha valaki ilyet akar, akkor nézzen inkább National Geographicot vagy Spectrumot, mert itt bizony feltűnik néhány mutáns, torz egyed és még orrszavú is átsuhan a terepen. Az utóbbi időben nem sok szandálos film született. A Gladiátor óta a Tróját és a Nagy Sándort  lenne érdemes megemlíteni, de a Trója egy gyenge Brad Pitt marketing film volt, a Nagy Sándor pedig igen hosszú, unalmas történelem óra.

Olvasd tovább

2

Napi miújság

– Frank Darabont Stephen King művét adaptálná filmvászonra. Darabont nevéhez fűződik A remény rabjai film, ami az imdb-n a második legjobb filmként tartanak számon. A The Long Walk művét King álnéven írta, egy olyan világban játszódik, ahol megrendeznek ez Hosszú Gyaloglás versenyt, a cél, hogy ki bírja tovább a gyaloglást,a szabálytalankodókat azonnal lelövik.

0pb– Megvan a Terminator film rendezője, ő pedig nem más, mint McG. A videoklippek készítése után a filmszakmába igazolt rendező eleddig a Charlie angyalai moziváltozata és a We Are Marshall fűződik a nevéhez. Edward Furlong ügynöke még régebben bejelentette, hogy Furlong lesz John Connor (akárcsak a második részben),ezt azonban még senki nem kommentálta. Claire Danes már nem tér vissza.

– Megfilmesítik Hugh Hefner életét, az úr a Playboy ura! Tom Cruise szeretné eljátszani, eleddig Leonardo DiCaprio volt esélyes a szerepre.

– Oszter Alexandra filmes karrierjét egyengetné Andy Vanja. Én is egyengetném:)

Olvasd tovább

3

Hannibál ébredése (Hannibal Rising)

Ki jön ma vacsorára?

Immáron ötödjére köszönthetjük a vásznon a kannibál urat. Először 1986-ban tűnt fel a vásznon, még Anthony Hopkins nélkül, a film sikertelensége után sokáig kellett várni, hogy újfent gondolkodni kezdjenek egy Hannibal filmen. Aztán újra beindult a gépezet, a Barányok hallgatnak nemcsak, hogy sikeres lett, de az Oscar díjátadón is kapott szobrocskát. Majd később Ridley Scott rendezésében folytatta Hannibal a kannibálkodást. 2002-ben tűnt fel a Vörös Sárkányban utoljára, ami még hozott annyi pénzt, hogy fontolóra vegyenek egy folytatást.

Olvasd tovább

0

Tűzvonalban – sorozat

Akciósorozat. Oké! Magyar? Waddafakk?

Nem sok akcióféleséget termel ki magából a magyar filmgyártás. Próbálkozás akadt. Az Európa Expressz-t fanyalgás és bukás övezte. Az Argo esetében már beszélhetünk sikerről, de ez mégis inkább vígjáték jellegű volt. A Zuhanórepülés pedig csúnyán megbukott, ezért kellett egy kis bátorság belevágni egy ilyen akció-krimi sorozatba. Eleddig inkább ilyen Barátok közt stílusú dolgokat köpött ki magából a magyar televízíó.

Olvasd tovább

10

Grindhouse

Back to 70 ‘s

Quentin Tarantino és Robert Rodriguez  nosztalgiával gondolt vissza a 70-es évekre, ha már erről beszéltek, szóba kerültek a Grindhouse bemutatók is, amik gyakrolatilag két filmet foglaltak magukba, főleg erőszakos tartalommal egy jegy áráért. Gondoltak egyet, ők bizony csinálnak egy ilyet, jó móka lesz. Ugyan a 80-as évekbeli akciófilmek érzését a WWF pankrátorai már próbálták visszahozni, elég visszafogott anyagi siker mellett, a duó mégis hatalmas összeggel vághatott neki a forgatásnak.

Amerikában bukott is hatalmasat, úgy látszik nem sok embert érdekli a 70-es évek és/vagy a film hosszúsága.

A forgalmazó cselekedett, kettévágta az alkotást és külön külön mutatják be őket. Sajnos Rodriguez zombis mókájára várni kellet fél évet, de Tarantino alkotását kicsit kibővítve már fél éve láthattuk a moziban. Legalább félöröm….vagy mégse? A moziünnep alatt viszont egybe leadta egy két mozi, úgy ahogy az USÁ-ba is ment. Így félbevágva sajnos nem élvezhetjük az ál-előzeteseket, amik eredetileg 4 tervbe nem vett horror film előzetese lett volna. Azóta Rodriguez mégis elkezdte az egyik forgatását, ez a Machete és Eli Roth is szóba hozta, hogy az általa megrendezett előzetesből szívesen készítene filmet.
0

Sztrájk Hollywoodban

0str12 napja tart a forgatókönyvírók sztrájkja Hollywoodban. Az írók egy céhbe – Writers Guild of America – tömörülnek. A szerződésük november 1-jén lejárt a stúdiókkal, tehát újat kéne kötni. A szakszervezet többek között azt szeretné elérni, hogy a DVD eladások, letöltések, stb után több részesedést akarnak többek között. Az írók a DVD eladások után nem 4 centet, hanem 8-at szeretnének, ezt a stúdiók sokallják.

Szóval jelenleg az írók kikapcsolták a laptopjukat és várják a fejleményeket, jó páran pedig az utcán a stúdió épületek előtt nagy transzparensekkel nyomják.

A show műsorok már pácban vannak. A sorozatok alkotói is vakarják a fejüket, ugyanis jó pár sorozat évada lehet félbe maradt így vagy várnak a sztrájk végééig vagy lezárják a sorozatot az éppen leforgatott résszel. Néhány sorozat azonban így sem lesz veszélyben, mivel előrelátóan leforgatták őket, de ezek vannak kevesebben.
Olvasd tovább

12

Transformers – kritika

Gyünnek a robotok és jól elnáspágolnak minket


A későbbi részekről itt és itt olvashatsz.
Kezdetben vala a Kocka…-így kezdeni egy filmet olyan, mintha egy videotéka egy alsó polcáról vettünk volna le valami ócska filmet. Pedig egy igazán jó popcorn film ez.

A Transformers név már évtizedek óta a köztudatban van: játékok garmadája a piacokon, képregények sőt még rajzfilm is született belőle. A főszereplők bazi nagy robotok, az Autobotok és az Álcák, akik a Földön vívják harcukat, mellesleg az Álcák napirendjén az emberek elnáspágolása is első helyen szerepel. Na meg ezek a robotok különféle járművekké is át tudnak alakulni. Hát nem csodás? Most eljött az idő, hogy mozifilmet csináljanak belőle

Olvasd tovább

0

Napi miújság

  • November végétől kezdik forgatni a DragonBall filmet. Bemutató jövőre. Rendező: James Wong, Shongoku pedig Justin Chatwin alakítja majd. Hát akkor kámeháme vagy mi.
  • Sylvester Stallone a Rambo után Edgar Allen Poe filmet rendezne, Viggo Mortensen neve merült fel főszereplőnek.
  • Pár nap és jön a Hitman film, a rajongók örülhetnek, mivel korhatáros lesz a film, tehát fröcsöghet a vér.
  • Steven Spielberg a következp Golden-Globe gálán életműdíjat kap.
  • Mayrín Villanueva lesz lehet a következő James Bond-ban a főszereplő lány. Csak jobb, mint Eva Green.

0mv1

Olvasd tovább