9

Tippeljünk: Az Oscaron kik és mely filmek kapnak díjat?

oscarSokan próbáltak bekerülni az Oscar mezőnybe, de már decemberben, az amerikai limitált vetítések alkalmával kiderült, hogy nem mind arany, ami fénylik. A Warner túl sokat várt Ben Afflekck gengszterfilmjétől, de Az éjszaka törvénye eléggé átlagos lett, de Mark Wahlberg Patriots Day-e is ment a levesbe, és ami a legfurcsább, hogy Martin Scorsese új filmjét is kvázi némaság (bocs!) lengi körül. De Ang Lee legutóbbi rendezése is gyorsan eltűnt a süllyesztőben, hiába hangoztatták több portálon is, hogy aratni fog a díjszezonban. Mindenesetre van, ami előtt értetlenül tárom szét a karom. Amy Adams-t miért hanyagolták el? Legalább Mel Gibsonnak megbocsátottak, és ez már valami, mert A fegyvertelen katonának valószínűleg csak a jelölésekkel kell beérnie. Mindenesetre az amerikai történelem egy bizonyos pontjával több film foglalkozik és szép számban képviseltetik magukat a valós eseményeken alapuló produkciók.

Tavaly elég nagy volt a felháborodás az afro-amerikaiak részéről, ismeri mindenki a sztorit. Hogy a dühük jogos volt, azt most hagyjuk, de az Akadémia idén nem bízta a véletlenre. Ebből még véletlenül sem lehet baj.

Számomra a legnagyobb kérdés az, hogy az akadémiai tagok tudnak-e örülni egy vidám és színpompás filmnek, vagy inkább a melankolikus A régi várost éltetnék. Esetleg a NASA-nál dolgozó afro-amerikai hölgyeket részesítenék előnyben, esetleg egy hangulatos westernszerű drámát vagy éppen a mondanivalóval bíró űrlényes sci-fit, talán a szülei keresésére induló indiai srác történetét? Hamarosan kiosztják a szobrokat, így itt a remek alkalom, hogy megtippeljük, hogy kik fognak nyerni. Vagyis arra kérlek Titeket, hogy írjátok le, hogy szerintetek ki és melyik film fog nyerni.  A jelölteket itt találod. Olvasd tovább

4

A 2017-es Arany Málna nyertesei

aranymalnaaa

Megszokott, hogy az Oscar előtt kiosztják az Arany Málna díjakat,  tehát  a tavalyi év legrosszabbjai is megkapják a magukét. Már ha a jelöltek és a nyertesek egyáltalán érdekli ez a negatív jelző.  Érdekes, de a Hillary Clintonról szóló dokumentumfilm kapta meg a magáét, illetve a Batman Superman ellen alkotást sem hagyták ki a “jóból”, mindkettő 4-4 kategóriában győzedelmeskedett. Alább láthatóak a nomináltak névsora, a nyerteseket kiemeltem. Olvasd tovább

0

Jön a következő Piranha film

Hisako Tsukaba újabb filmmel bővítené a Piranha franchise-t. A hölgy a jogok tulajdonosa és az eddigi részek producere. Már zajlanak a Summer of the Piranha elnevezés alatt futó tervezet előkészületei, és a kész művet 2018-ban mutatnák be. A részletek nem ismertek, szóval nem tudni, hogy ki írja a szkriptet, és ki fogja rendezni a folytatást. De két concept art azért akad.

piranhaconcept1

piranhaconcept2

1978-ban mutatták be az első Piranhát, majd 1981-ben érkezett a folytatást. 1995-ben elkészült egy tévés remake, 2010-ben pedig befutott a Piranha 3D reboot, amit a Piranha 3DD követett 2012-ben.

0

Elkezdődött a Jurassic World 2. részének a forgatása

Eddig túlságosan nem verték nagydobra, Bryce Dallas Howard tett ki egy képet Twitter oldalára. Ezen  csak egy szék látható Claire felirattal, vagyis a színésznő karakterének a neve.

1

A Captain Fantastic rendezője futurisztikus thrillert készít

tomorrowandtomorrow2013 nyarán került tervezőasztalra a Tomorrow and Tomorrow futurisztikus krimi-thriller. Tom Sweterlitsch akkoriban még meg nem jelent regényének a jogai a Sonyhoz kerültek és a forgatókönyvbe is belevágtak. Nem siettették a dolgok menetét. De elvileg most már valahogy csak áll valahogy a projekt, mivel a fedélzetre hozták Matt Ross-t, a Captain Fantastic rendezőjét.

Természetesen nem rejtették véka alá, hogy éppen a Captain Fantastic miatt kapta meg a lehetőséget, amelyet Hannah Minghella, a Tristar elnöke viccesnek, érzelemdúsnak és elgondolkodtatónak nevezte. És nekik pont ilyen direktorra van szükségük, aki képes egy intelligens és szórakoztató filmet készíteni.

Fontos szerep jut a történetben a technológiának, amely ugyan összeköti az embereket, de mégis elszigetel egymástól az egyéneket. John Dominic Blaxton lesz a központi fogira, a férfi Pittsburgh-ben él, vagyis már ami a városból maradt a tíz évvel ezelőtti támadást követően. Virtuálisan létrehozták a lerombolt épületeket és parkokat. Baxton pedig az eset előtti rejtélyes haláleseteket próbálja kivizsgálni, e közben az egyik meggyilkolt nő megszállottjává válik.

0

Theron és Rogen a Flarsky vígjátékban

rogenCharlize Theron és Seth Rogen lesznek a producerei és a főszereplői a Flarsky vígjátéknak. Dan Sterling, Az interjú (The Interview) írója dolgozott a szkripten, a rendező Jonathan Levine lesz. A direktor jól ismeri Rogent, hiszen a Fifti-fifti-t (50/50) és a Három király tesót (The Night Before) is ő készítette.

A színész munkanélküli, önpusztító és szerencsétlen újságírót alakítja. Szeretne közelebb kerülni gyerekkori szerelméhez és bébiszitteréhez, azonban ez elég nehezen megy, hiszen a nő (Theron) világ egyik legbefolyásosabb és legismertebb személye lett.

0

Mary And The Witch’s Flower előzetes

maryandthewitch1A Studio Ghibli megérdemelten vált közismertté, Hayao Miyazaki munkássága sokat nyomott a latba a világhírnév megszerzésében. A cég volt munkatársai (mint pl: Hiromasa Yonebayashi, Yoshiaki Nishimura) megalapították saját cégüket és hamarosan kiadják új munkájukat, a Mary and Witch’s Flower-t.

Yonebayashi, az Arietty rendezője adaptálhatta Mary Stewart könyvét. A történet egy hihetetlen kalandokba keveredő fiatal lányról szól. Nincs még kitűzve a bemutató dátuma, de talán Cannes-ban levetítik. Olvasd tovább

3

Rövid előzetes a Halálos iramban 8-nak

fast8kepKijött egy rövid nemzetközi előzetes a Halálos iramban 8-hoz, vagyis a The Fate of the Furious-hoz. Charlize Theron felbukkan, Vin Diesel megy vele és indulhat a világraszóló látványos üldözés és akció. Állítólag 160 perces lesz a film, szóval nem sűrítenek bele mindent másfél órába. Jut elég idő a Dwayne Johnson és Jason Statham bunyókra és lehetnek hosszú és remek gyorsulások. Olvasd tovább

0

Éjszárny is belép a DC Filmes Univerzumba

nightwingÚjabb tervezettel bővül a DC Mozis Univerzum. A Warner ugyanis szeretné bemutatni Éjszárnyat (Nightwing) is, a forgatókönyvet Bill Dubuque-re, A könyvelő (The Accountant) és A bíró (The Judge) írójára bízták. A rendezői teendőket Chris McKay láthatná el,  aki jobbára animációkkal foglalkozott idáig. Nevéhez köthető a Titan Maximum és a Robot Chicken sorozat, illetve a Lego Batman.

Jelen pillanatban a részletek nem ismertek. Így azt sem lehet tudni, hogy mikor játszódik a történet. Mint láthattuk, a Batman Superman ellen (Batman v Superman) filmben Jason Todd már elhunyt, viszont Dick Grayson nem került említésére.

A képregényekben Grayson akrobata családban nevelkedett, miután szüleit meggyilkolja a maffia, a srácot Bruce Wayne veszi magához. Greyson hamarosan Batman társa lesz Robin néven, felnővén pedig már Éjszárnyként üldözi a gonosztevőket.

1

Loving

lovingposzter

Richard Loving és Mildred Jeter nem ártottak senkinek, nem állt szándékukban bajt okozni és ellettek volna azon a kis földterületen, ahol éldegéltek. Miért csaptak le rájuk a helyi rendőrök? A dolgos férfi és nő szerették egymást, majd összeházasodtak. Csakhogy Richard fehér volt, Mildred viszont fekete, Virginiában azonban törvény tiltja, hogy kimondják egymásnak a boldogító igent és házaspárként éljenek. A bíróságon 1 év börtönbüntetésre ítélték őket, 25 évre felfüggesztve ennek feltétele, hogy el kell kellett hagyniuk az államot. Évekkel később a polgárjogi mozgalmak egyre nagyobb teret nyertek, a Loving család levelet írt az igazságügy miniszternek, reménykedve, hátha visszatérhetnek oda, ahonnan jöttek. Ügyük egészen Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságáig jutott. Olvasd tovább

3

Hivatalos: Matt Reeves rendezheti a Batman filmet

batmanaffleckkA Warner hivatalos közleménye szerint Matt Reeves vezényelheti le a Batman filmet.

Mint ismeretes, Ben Affleck vezényelhette volna le a produkciót, azonban néhány hete bejelentette, hogy átadná másnak a lehetőséget. Mindazonáltal elmondta, hogy továbbra is ő alakíthatja a sötét lovagot, de ez teljes figyelmet és odaadást igényel. Mindez úgy érhető el, ha kilép a kamera mögül. Reeves neve rögtön ezután merült fel, azonban úgy hírlett, hogy az egyeztetések nem sikerültek. Mint kiderült, csak közös nevezőre jutott a két fél.