0

Megint próbálkoznak a Monopolyval

monopolyRégóta tudni lehet, hogy a Hasbro megpróbálja vászonra vinni a Monopoly társasjátékot. Pár évvel ezelőtt Ridley Scott került kapcsolatba a tervezettel rendezőként, de nem igazán történt előrelépés az ügyben. Most a cég a Lionsgate-tel kötött egyezséget, együtt próbálják megvalósítani a produkciót. A forgatókönyvet Andrew Niccolra bízták.

A játék remek időtöltés kicsiknek és nagyoknak egyaránt, lehet zsonglőrködni a pénzzel, hogy éppen melyik épületet vesszük be. A film történetében egy srác a Baltic Avenue-ról az esélyeket kihasználva megpróbál nagyobb vagyonra szert tenni. Ehhez azért nagy szerencse is kell és ha megússza a sittet könnyen lehet, hogy igazán gazdag ember lesz belőle.

 

4

Támadás London ellen előzetes

londonhasfallen2013-ban kétszer is elesett a Fehér Ház és nagy meglepetésre pont Roland Emmerich rendezése vallott kudarcot a kasszáknál. Viszont a Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen) korrekt eredményt ért el és a stúdió a folytatás mellett döntött. Ezúttal Londont amortizálják le a terroristák, de Gerard Butler visszavág.

A világ vezetői a brit miniszterelnök temetésére igyekszik. Ekkor lép akcióba egy nagyobb számú fegyveres csapat. A Butler által játszott ügynök összefog az MI6 egyik emberével, hogy leszámoljanak a terroristákkal.

Aaron Eckhart, Morgan Freeman, Melissa Leo, Radha Mitchell, Robert Forster, Jackie Earle Haley, Charlotte Riley nevei olvashatóak a stáblistán. Katrin Benedikt, Creighton Rothenberger és Chistian Gudegast írták a forgatókönyvet, Benedikt és Rothenberger dolgoztak korábban az Expendables 3. részén. Babak Najafi, a Snabba Cash 2 rendezője dirigálhatott a forgatáson. Olvasd tovább

0

The Lady in the Car Glasses and A Gun előzetes

theladyinJoann Sfar képregényeken végzett munkáival szerzett nevet, majd 2010-ben rendezőként is kipróbálta magát. A Gainsbourg drámáját több kategóriában jelölték a Césár-díjátadón. Idén a felettébb hosszú címmel bíró The Lady in the Car Glasses and A Gunnal jelentkezik, amely Sebesatian Japrisot regényéből készült. A könyv itthon is megjelent, A hölgy az autóban, szemüveggel és puskával néven kereshető a könyvtárakban vagy boltokban.

Dany gépírónőként dolgozik egy reklámügynökségnél, majd egy hétvégén rábíznak egy amerikai autót. A nő úgy dönt, hogy kapva kap az alkalmon és elkocsikázik a tengerpartra. Az út során több érdekes emberrel is összehozza a sors, majd egy hulla és egy fegyver kerül elő a csomagtartóból. Olvasd tovább

0

Spielberg helyett Hall rendezi a Thank You for Your Service-t

CENTURY CITY, CA - FEBRUARY 14:  Screenwriter Jason Hall attends the 2015 Writers Guild Awards L.A. Ceremony at the Hyatt Regency Century Plaza on February 14, 2015 in Century City, California.  (Photo by Alberto E. Rodriguez/Getty Images for WGAw)Steven Spielberg asztalán halmozódnak a megvalósításra váró projektek, ezek közül az egyik a Thank You for Your Service, amelynek forgatókönyvén Jason Dean Hall, az Amerikai mesterlövész (American Sniper) írója dolgozott. A híresztelések szerint Daniel Day-Lewist képzelték el főszereplőnek. Jelen állás szerint mégsem Spielberg fogja levezényelni a filmet, átengedte a lehetőséget Hallnak.

Irakban szolgált veteránokra fókuszál a történet. A másik országban folyamatosan feszültségben éltek, többségük poszttraumás stressz szindrómával tértek haza. Megpróbálnak beilleszkedni a társadalomba, újra családjukról gondoskodni, azonban elég nehezen megy számukra ismét normális életet élni.

3

Creed előzetes

creedhivatalosA Rocky Balboa után Sylvester Stallone arról beszélt, hogy megcsinálja a következő részt, de később már visszakozott. De a spin offra rábólintott, a forgatókönyvbe nem nyúlt bele és a rendezői székbe sem ült bele. Ryan Coogler vezényelte a filmet, a főszerepre Michael B. Jordan szerződött le, ők A megálló (Fruitvale Station) fesztiválkedvenc alkotáson dolgoztak együtt.

Adonis Johnson nem ismerte világhírű édesapját, a nehézsúlyú bajnokot, Apollo Creedet, mivel még születése előtt meghalt. De tagadhatatlan, hogy a boksz a vérében van, így Adonis Phiadelphiába utazik, ahol Apollo legendás meccset vívott a keményöklű újonccal, Rocky Balboával. A Testvéri szeretet városában megkeresi Rocky-t,  megkéri, hogy legyen az edzője. Ugyan Rocky megfogadta, hogy többé nem fog bokszolni, de látja Adonisban az erőt és eltökéltséget. Mindez Apolloban is megvolt, aki kezdetben ugyan még ellenfél volt, majd közeli barotokká váltak. Belemegy, hogy segít neki és edzeni fogja az ifjú harcost, ugyanakkor a korábbi bajnok olyan harcot vív, amely sokkal halálosabb bárkinél, amivel valaha találkozott a ringben. Rockyval az oldalán Adonisnak nem tarthat soká, hogy nevet szerezzen magának a boksz világában. De vajon dobog-e benne egy igazi harcos szív?

Phylicia Rashad alakítja az özvegyet, Tessa Thompson biztosítja a romantikus szálat, Anthony Belle formálja meg Ricky Conlan bokszolót. November 25-én kezd a film Amerikában. Olvasd tovább

6

Snowden előzetes

snowden2Oliver Stone szereti az összeesküvéseket és a politikát, illetve nem áll tőle távol, hogy híres személyekről készítsen filmet. Ezúttal Edward Snowden-ről forgatott, amely Luke Harding könyve és Anatolij Kucserena Time of the Octupus írásából született. Előbbinek a jogait 700.000 dollárért, utóbbit 1 millió dollárért vette meg.  A WikiLeaks botrányokra bizonyára még mindig emlékszik az emberek. A produkció eléggé gyenge lett, de talán Stone rendezése jobb lesz. Joseph Gordon-Levittre bízták Snowden megformálását, aki több ezernyi titkosított NSA dokumentumhoz jutott hozzá és a nyilvánosság számára is elérhetővé tette azokat. Ha a JFK-hez hasonló lesz a film, akkor semmi gond nem lesz. Shailene Woodley, Melissa Leo, Zachary Quinto, Tom Wilkinson, Rhys Ifans és Nicolas Cage neve is olvashatóak a stáblistán.
Olvasd tovább

4

Amíg Zemeckis él, biztos, hogy nem lesz Vissza a jövőbe remake

visszaajovobeManapság Hollywoodban bármilyen klasszikushoz képesek hozzányúlni, hogy remake-et gyártsanak belőle. Megszokhattuk már, mégis kicsit félve ülünk le minden egyes nap a hírek elé, nehogy belefussunk valami olyasmibe, hogy egykori nagy kedvencünkből összehoznak egy újabb verziót.

1985 július 3-án mutatták be a Vissza a jövőbe (Back to the Future), közeleg a 30. évforduló. Robert Zemeckis rendezővel a The Telegraph készített interjút, aki elmondta, hogy minden erejével azon lesz a jövőben, hogy véletlenül se kerüljön tervezőasztalra a remake. „Addig biztosan nem forgatják újra, amíg én és Bob (Gale producer) élünk. És biztos vagyok benne, hogy utána meg fogják próbálni, hacsak a hagyatékkezelőnk meg nem akadályoza. Számomra felháborító a remake gondolata. Pláne, hogy egy kifejezetten jó filmről beszélünk. Olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy csináljunk egy újabb Aranypolgárt (Citizen Kane). És mégis ki alakíthatná Kane-t? Milyen őrültség lenne ez? És egyáltalán miért tenni ilyet bárki?”

Zemeckis és Gale olyan szerződést kötött anno az Universallal és az Amblinnal, hogy csak akkor jöhet újabb Vissza a jövőben film, ha ők rábólintanak. A direktor megemlítette, hogy ha készülne is újabb darab, akkor az gigasiker lenne, de Michael J. Fox nélkül elképzelni sem tudná, hogy milyen lenne.

3

Szemekbe zárt titkok remake előzetes

szemekbezarttitkok72009-ben a Szemekbe zárt titkok (The Secret in Their Eyes) argentin krimi meghódította a világot, kiváló kritikákat tudhatott maga mögött és a jelölték az Oscaron a legjobb külföldi film kategóriában. Senkit nem érhetett meglepetésként, amikor bejelentették a hollywoodi remake-et. Billy Ray vágott bele a forgatókönyvbe és a rendezői feladatokat is rábízták. Chiwetel Ejiofor, Nicole Kidman és Julia Roberts játsszák a főbb szerepeket. Jess és Ray FBI ügynökként dolgoznak, a velük szorosan együttműködő ügyésznő kapcsolata megromlik, amikor Jess tini lányát brutálisan megölik. 13 évvel később Ray újabb nyomra bukkan.

UPDATE kijött az előzetes Olvasd tovább

4

Del Toro mégsem készíti el a Justice League Darkot

justiceleaguedarkGuillermo del Toro elég régóta dolgozott a Justice League Dark adaptáción, a képregényben John Constantine, Mocsárlány, Zatanna, Madame Xanadu, Deadman, Kísértet (Spectre) verődik össze egy csapatba. A rendező eléggé lelkesen állt hozzá a tervezethez és még arra is figyelt, hogy a Warner DC-s mozis univerzumához passzoljon a film. Sajnos az újabb információk szerint del Toro már felállt a rendezői székből. Egyelőre nem lehet tudni, hogy miért hagyta magára a projektet, viszont így is tele van munkával. A Bíborhegy (Crimson Peak) utómunkálatain ügyködik és elvileg jövőre vág bele a Tűzgyűrű (Pacific Rim) következő részébe, ráadásul talán a Hellboy 3-ból is lesz valami.

0

Justin Lin a Star Trek Beyond munkálatairól osztott meg egy képet

Star Trek Beyond – a franchise következő darabjának a címe pletyka szinten keringett a neten, de Justin Lin rendező ma megerősítette, hogy valóban erre az elnevezésre fog hallgatni a film. Egyúttal kitett egy képet is, amely nem sokat mutat, de arra jó, hogy a rajongók újra ránézzenek a naptárra, hogy mennyit kell még aludni 2016 július 8-ig, a bemutatóig.

starfleet

0

Röviden: Későnérők (Laggies)

kesonerokMegan (Keira Knightley) felnőtt nő, ennek ellenére úgy viselkedik, mint egy gyerek. A hozzá közel állók is csodálkozva néznek rá egyes mondatai hallatán és ő is furcsállja, hogy miért rökönyödnek meg viccelődésein. Alaposan megijed, amikor barátja megkéri a kezét és pont kapóra jön számára, hogy megismerkedik a tini Annikával (Chloe Moretz). Gyorsan megtalálják a közös hangot, de azért újdonsült barátnője édesapja (Sam Rockwell) csak szeretné tudni, hogy mit keres egy felnőtt nő lánya közelében.

Lynn Shelton filmje kedves és aranyos vígjáték. Mivel a cselekmény és a fordulat eléggé kiszámítható, ezért inkább a hangulatra és a színészekre hárult, hogy eladják a filmet. Knightley szimpatikusan alakítja az éretlen, némileg gyerekes, szétszórt nőt, Rockwell pedig jól játssza az egyedülálló, humorizálási kényszerben „szenvedő” apukát. A Későnérők nem fog hegyibeszédet tartani a felnőtté válásról és a felelősségvállalásról, inkább csak szórakoztatóan és könnyed hangvétellel meséli el a történetet. Knightley és Rockwell között az első pillanattól kezdve működik a kémia és a szájukba adott mondatok sem erőltetettek. Egészen kellemes film, amely a problémákat félvállról veszi, de nem lehet rá emiatt haragudni.

Olvasd tovább