Ralph McQuarrie készítette a képeket, dolgozott az először elkészült trilógián. Ő mondta Lucasnak, hogy Darth Vader maszkot viseljen és szintén ő tervezte Csukbakka, Artu és Thripio kinézetét.
Ralph McQuarrie készítette a képeket, dolgozott az először elkészült trilógián. Ő mondta Lucasnak, hogy Darth Vader maszkot viseljen és szintén ő tervezte Csukbakka, Artu és Thripio kinézetét.
Miután Luc Besson megcsinált néhány kritikailag elismert és anyagilag is sikeres filmet, úgy döntött, hogy profilt vált. A művészi értékek helyett inkább a gyorsan megírható és legyártható akciófilmek felé fordult. Nem igazán van oka a panaszra, hiszen eléggé jól teljesítenek a produkciók és ha esetleg nem is hoznának sokat, házimozis forgalmazásban megtérül a belefektetett energia és összeg. A szállító sem volt kiugró siker, de VHS-en és DVD-n eléggé szépen termelt. Az ezen alkotások rendezésével megbízott filmesek később eltűnnek, mint szürke szamár a ködben és csak néhány direktor képes arra, hogy Besson nélkül is eredményeket tudjon felmutatni. A héten mutatták be A szállító előzményét, szóval itt a remek alkalom, hogy (nagyjából) átnézzük kiket tett meg rendezőnek. Olvasd tovább
Emlékszik még valaki Dakota Blue Richards-ra? Ő volt a kislány Az arany iránytűben (The Golden Compass) és a Holdhercegnőben (The Secret of Moonacre). Richards is felnőtt és most éppen egy sci-fi thrillerben játszik, amelyet már vetítettek pár fesztiválon és díjakra is jelölték A történések a posztapokaliptikus Angliában játszódik, ahol egy lány megpróbálja megvédeni szülei farmját az űrlényekkel szemben. Stéphanie Joalland írta a forgatókönyvet, a rendezői feladatokat is ellátta. Angliában szeptember 7-től vetítik. Az előzetesnél nyomj a teljes képernyős módra. Olvasd tovább
Benicio Del Toro megerősítette, hogy valóban játszani fog a Star Wars 8-ban, méghozzá a sötét oldalon fog állni.
Elle Fanning, Olivia Cooke és Lola Kirke is befáradt a Ready Player One tesztfelvételeire, méghozzá Artemis bőrébe bújhatnának.
Felröppent a pletyka, hogy Hoyte van Hoytema rendezi a Csodanőt, de ezt cáfolták.
Karen Gillan leszerződött a The Circle-re Tom Hanks mellé.
Jason Momoa egy favágót játszik a Braven akciófilmben, az amerikai-kanadai határon dolgozik, majd feltűnik a színen egy drogszállító csapat.
Gerard Butler bevállalta a The Headhunter’s Calling drámát. Vállalati fejvadászt játszik, de amikor 10 éves gyermeke súlyos beteg lesz, döntenie kell, hogy mi a fontosabb. A meló vagy a család?
Leia egy ideig Jabba foglya volt, ekkortájt eléggé lenge öltözéket kellett viselnie. Néhány rajongó az Internet nagy örömére pontosan úgy öltözne-vetkőzne le, mint Leia. Ezúttal viszont csavartak egy kicsit a dolgon, méghozzá Disney hercegnőként láthatóak a cosplayerek. Ashlynne Daw – Elsa, Elizabeth Rage – Belle, Rian Synnth – Mulan, Hendo – Pocahontas. A képek a York in a Boxról vannak.
Vajon lesz Hellboy 3? Sajnos úgy tűnik, hogy a Hollywoodban nem igazán akarják Guillermo del Toro-t megdobni egy nagyobb összeggel, leforgathassa a következő és egyben befejező részt. De azért időről időre szóba kerül az alkotók részéről, hogy jó lenne megcsinálni. Ron Perlman az Empire-nek elmondta, hogy nem igazán ég bennem a vágy, hogy újra felhúzza magamra azt a cuccot. Viszont Guillermo del Toro nagy vonalakban elmondta, hogy miképp is nézne ki a trilógia, ami hatalmas mozis élmény lenne és ő is úgy érzi, hogy elengedhetetlen, hogy megcsinálják a következő részt. Hiszen eleve trilógiának tervezték, azaz van eleje, közepe és vége, és még csak a 2/3-ánál járnak. Szóval amíg nem tudják le a következő filmet, addig ő befejezetlennek érzi a Hellboy franchise-t. Ezen kívül hozzátette, hogy az ikreknek is fontos szerepet szánnak.
A második rész úgy ért véget, hogy Liz Sherman közölte, hogy ikreket vár. Nem tudjuk, hogy mennyi idő fog eltelni a Hellboy 2 és 3 között, viszont Perlman az interjúban elárulta, hogy a jövevényeknek sok köze lesz a sztorihoz. „Elárulhatom, hogy az ikrek közül az egyik úgy néz ki, mint az anyja, a másik pedig, mint az apja. És még az egyik teljesen rossz, addig a másik abszolút angyali lesz.”
A DreamWorks-nél Frank Marshall produceri felügyelete alatt készülhet el a Cropsey horror-thriller. Richard Naing és Ian Goldberg vázolták a stúdiónak elképzelésüket, a forgatókönyvet szintén ők írhatják. Nem csak a rémisztgetéseken és az ijesztegetéseken lesz a fő hangsúly, bőven megszórják humorral a történéseket. A Kincsvadászokat (The Goonies) és a Szörnyecskéket (Gremlins) emlegették a tervezet kapcsán.
A cselekmény egy nyári táborban fog zajlani. A környéken gyakran mesélnek egy helyi legendát, amit egészen a gyarmati időszakra lehet visszavezetni. De kiderül, hogy a rémtörténetnek nagyon is sok valóságalapja van.
Magányos lövész zavar meg egy temetést. Szépen sorban kinyírja az összes közelben tartózkodót, viszont egy vörös ruhájú kislány felvételeket készít róla. A közeli házikóban keres menedéket, ahova a gyilkos őt is követi. Viszont a ház lakója egy veterán és megpróbálja megvédeni a lányt.
Thomas Jane játssza az épület tulaját, Laurence Fishburne próbálja eltenni láb alól a tanúkat, Ella Ballentine formálja meg rémült lányt. Adam Alleca írta és rendezte a thrillert, neki eddig csupán Az utolsó ház balra (The Last House ont the Left) remake-hez volt eddig köze. De tollából származik a Mobil (Cell) és a Home horrorok forgatókönyve, ezek a produkciók csak jövőre kerülnek bemutatásra. Olvasd tovább
Szeptember 3 fontos napnak számít a A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei ( Miss Peregrine’s Home for Peculiar Children) regényben. Tim Burton forgatott filmet a könyvből, amely márciusban kerül a mozikba. Az előzetesre még várni kell, de közzétettek egy Happy Loop Day (Boldog Időhurok Napot) videót. Olvasd tovább
Ha Johnny Depp ezzel is befürdik, akkor végképp csak Jack Sparrow-val tud sikert elérni. A színész ezúttal egy hírhedt gengsztert formálhat meg.
Ha valaki szóba hoz egy réges-régen látott filmet, amely neked is tetszett, hevesen bólogatsz. „Igaz, nagyon jó film volt.” De előfordul, hogy olykor csak annyi marad meg benned, hogy mennyire élvezted, de gyakorlatilag egyetlen képkockát sem tudsz felidézni. A Családi vakáció pont ilyen. Chevy Chase a 80-as évek nagy nevettetője volt és Griswoldék szerencsétlenkedésein sokat lehetett kacarázsni vagy éppen mosolyogni. De valahogy mégis abba a kategóriába tartozik, amit nem veszel elő megint, nehogy egy szép emlékkel kevesebb legyen. Mindenesetre Chase famíliájának kiruccanására Hollywood is emlékszik és ha már annyi mindent folytattak vagy rebotooltak, akkor miért pont ez a franchise maradna ki a sorból? Olvasd tovább