Hangya (Ant-Man): Hank Pym egy különleges öltözéket tervezett, amely lekicsinyíti használóját és egyben megsokszorozza erejét. A ruhát most Scott Lang viselhetné. A tudósnak és a tolvajnak meg kell bíznia egymásban, közösen kell megmenteniük a világot. Olvasd tovább
Author: Koimbra
Az útvesztő: Tűzpróba karakter poszterek
A tinik kijutottak a Tisztásról, most más kihívások előtt állnak. Folytatódik Az útvesztő (Maze Runner), amihez kidobtak pár karakterposztert.
Eredetileg másmilyen lett volna a Hangya nyitánya
Már a hazai mozikban is látható a Marvel legújabb filmje, a Hangya (Ant-Man). A produkció nyitányában Hank Pym kilép a S.H.I.E.L.D.-től, de eredetileg nem így indítottak volna. Peyton Reed rendező elmondása szerint az első percekben nem is láthattuk volna Pymet és az egész arról szólt volna, hogy egy kubai tábornokot és embereit valaki padlóra küld. Olyan, mint a Láthatatlan Ember lendült volna akcióba és némileg James Bond-os hangulata lett volna Majd ezen Edgar Wright és Joe Cornish változtatott, kubai helyszínből panamai lett és elvetették a 60-as éveket is. Tulajdonképpen Jordi Molla bújhatott volna a tábornok egyenruhájába. A jelenetet leforgatták, össze is vágták, állítólag fantasztikusan nézett ki. De hangulatban egyáltalán nem passzolt a filmhez és azon túlmenően, hogy ezt a nyitány egészen pofás volt, mégsem kötődött volna a Hangya történetéhez. De talán majd a Blu-rayen helyet kap.
Freeheld előzetes
Ron Nyswaner 2010-ben említette meg, hogy Cynthia Wade regényéből forgatókönyvet ír. Ellen Page már ekkor a fedélzeten volt és mindvégig kitartott a film mellett. Catherine Hardwicke rendezhette volna a projektet, de 2012 augusztusában Peter Sollett lépett a helyére. 2014 februárjában Julianne Moore szerződött le Page mellé, majd Zach Galifianakis vállalta be a Garden State Equality alapítójának, Steven Goldstein megformálását, azonban a lehetőséget átadta Steve Carrellnek. Luke Grimes, Michael Shannon és Josh Charles is feltűnnek a drámában.
A valós történetből készült filmben Moore játssza Laurel Hester rendőrtisztet, akinél 2005-ben tüdőrákot diagnosztizálnak. Minden tőle telhetőt megtett, hogy élettársa, Stacie Andree (Page) kaphassa meg az őt illető juttatásait. Olvasd tovább
Krumplifej is benne lesz a Toy Story 4-ben
Pár évvel ezelőtt megemlítették, hogy valószínűleg elkészülhet a Toy Story 4. része, majd tavaly hivatalosan is bejelentették, hogy John Lasseter rendezi az animációt és egyúttal Rashida Jones-szal és Will McCormackkel közösen írja a forgatókönyvet. A direktor megemlítette, hogy nem azért vágnak bele, mert jó pénz van benne, hanem mert remek történetet eszeltek ki. Don Rickles is aláírt, aki Krumplifej hangját adja a franchise-ban.
„Nemrég szerződtem le a Toy Story 4-re. Szeptemberben kezdjük a munkát, nagyon örülök, hogy részese lehetek. Amikor John (Lassater) megkeresett az elsővel kapcsolatban azt mondta, hogy nem akarok olyan vígjátékot készíteni, amiben bábok és játékok vannak, felejtsen el. Erre John azt felelte, hogy ezért biztosan odaleszek.”
Most Simon Kingberggel próbálják megvalósítani a Logan futását
Nem adják fel, ismét megpróbálkoznak a Logan futása (Logan’s Run) remake-kel. Legutóbb még úgy hírlett, hogy az új változatban nem férfi főhős lesz, de az ötletet a stúdió elvetette. Most éppen Simon Kinberg vághatott bele egy újabb forgatókönyvbe.
2004-ben Bryan Singer próbálta tető alá hozni a filmet, 2007-ben Joseph Kosinski húzta a projekt szekerét. A BioShock játék alkotója, Ken Levine is dolgozott egy forgatókönyvön, de a tervezet körül megfordult Nicolas Winding Refn, Alex Garland és Will Beall is.
Az eredeti film a 23. században játszódik, aki betölti a 30. életévét meghal. Logan a szökevények felkutatásával megbízott rendőri szervezet egyik tagja, majd a férfi beleszeret egy nőbe, aki a halálra ítélt embereknek segít.
Zipper előzetes
Patrick Wilson alakítja az ügyész Sam Ellist, aki előtt fényes jövő áll. Politikai álmokat dédelget, az emberek számára szimpatikus, lehengerli hallgatóit, remek beszédeket tart, a médiában is több támogató cikk jelenik meg róla. Szóval mi szólhat közbe? A szex! Ellis ugyanis félrelép, majd megint és megint. De hogyan tudja eltitkolni a szavazók, az újságírók és neje elől? Dianna Agron, Lena Headey, Richard Dreyfuss, Jon Cho, Ray Winstone játszanak még a thrillerben, amelyet Mora Stephens rendezett. Amerikában augusztus 28-án mutatják be. Olvasd tovább
Még egy előzetes a Vakációnak
Griswoldék újabb vakációra mennek, csak éppen ezúttal nem Clark (Chevy Chase) irányításával vágnak neki a hosszú útnak, hanem Rusty (Ed Helms) viszi kis családját hosszú útra. Az első rész klasszikussá vált. Vajon John Francis Daley és Jonathan M. Goldstein képes-e a nagy elődhöz hasonló kacagtató vígjátékot összerakni? Majd kiderül.
Az 1983-as filmben a kor egyik nagy nevettetője, Chevy Chase szórhatta a poénokat, most Ed Helms a soros, hogy megnevettesse a nézőket. A família a Walley World felé veszi az irányt, de az útjuk nem mondható simának. Remélhetőleg nem csak nekik lesz emlékezetes, hanem számunkra is. Olvasd tovább
Just Jim előzetes
A Submarine indie dramedy sztárja, Craig Roberts írta a Just Jim forgatókönyvét, leszerződtette Emile Hirsch-t, illetve a főszerepen kívül a rendezői feladatokat is ellátta. A film megjárt egy-két fesztivált, a vetítésekről eléggé jó véleménnyel távoztak a nézők. Jim (Roberts) magányos, kirekesztett tini. 16 éves, nem igazán jár össze senkivel és a legjobb barátja is más társaságba keveredik. Élete drámai fordulatot vesz, amikor a szomszédba költözik Dean (Hirsch). Az amerikai pont úgy néz ki és úgy viselkedik, ahogy Jim szeretne. Dean fel is ajánlja, hogy szárnyai alá veszi, megmutatja hogyan tudna laza lenne. Olvasd tovább
Nincs elfelejtve a Crank 3
A Crank – Felpörögve másfél órás pörgés és akció volt, a második rész pedig még elszálltabb volt. A harmadik felvonásról jó ideje beszélnek, de eddig még nem készült el. Mark Neveldine, a franchise társrendezője a Screencrush-nak beszélt arról, hogy továbbra is be van tervezve a projekt és Jason Statham is benne lenne. “Van egy jóváhagyott történetünk a Crank 3-hoz és eléggé jó lenne, ha meg tudnánk csinálni a filmet. Tudom, hogy korábban is szóba került már, de már egy ebéd mellett egyeztettünk Jasonnel és a Lakeshore-ral is. Mindenki benne van, csak össze kell hangolni a dolgokat. Briannek (vele írta és dirigálta Neveldine a filmeke) és nekem van pár elképzelésünk, amit együtt tudnánk véghezvinni. Viszont mindenki úgy gondol ránk, mint egyetlen személyre. De valójában két emberről van szó, családdal és gyerekekkel. Ráadásul mindkettőnknek van szóló projektje is, mindketten támogatjuk a másik munkáját. És terveink között szerepel a Crank 3 is.”
Mississippi Grind előzetes
2012 augusztusában tették közzé, hogy Jake Gyllenhaallal ültek tárgyalóasztalhoz, de nem jött létre az egyezség, viszont Ryan Reynolds boldogan bevállalta a szerencsejátékos megformálását. Ben Mendelsohn és Sienna Miller is csatlakozott a filmhez. Anna Boden és Ryan Fleck, a Nyomás alatt (It’s Kind of a Funny Story) rendezői, illetve a Fél Nelson (Half Nelson) írói készítették a produkciót.
Gerry (Mendelsohn) tehetséges pókeres és játékfüggő, egyben kissé szerencsétlen is. Megismerkedik a karizmatikus Curtisszel (Reynolds), Gerry úgy érzi, hogy sokkal többet tud kaszálni vele és meggyőzi próbálják ki magukat a nagyobb tétes játékok világában. Olvasd tovább


