0

Nincs elfelejtve a Crank 3

crankA Crank – Felpörögve másfél órás pörgés és akció volt, a második rész pedig még elszálltabb volt. A harmadik felvonásról jó ideje beszélnek, de eddig még nem készült el. Mark Neveldine, a franchise társrendezője a Screencrush-nak beszélt arról, hogy továbbra is be van tervezve a projekt és Jason Statham is benne lenne. “Van egy jóváhagyott történetünk a Crank 3-hoz és eléggé jó lenne, ha meg tudnánk csinálni a filmet. Tudom, hogy korábban is szóba került már, de már egy ebéd mellett egyeztettünk Jasonnel és a Lakeshore-ral is. Mindenki benne van, csak össze kell hangolni a dolgokat. Briannek (vele írta és dirigálta Neveldine a filmeke) és nekem van pár elképzelésünk, amit együtt tudnánk véghezvinni. Viszont mindenki úgy gondol ránk, mint egyetlen személyre. De valójában két emberről  van szó, családdal és gyerekekkel. Ráadásul mindkettőnknek van szóló projektje is, mindketten támogatjuk a másik munkáját. És terveink között szerepel a Crank 3 is.”

2

Még mindig nincs kizárva, hogy lesz Crank 3

crankVajon lesz folytatása a Cranknek? Mark Neveldine és Brian Taylor két részben hajszolta végig szó szerint Jason Stathamet, gyakorlatilag másfél órán keresztül folyamatosan pörögtek az események. Az EW interjúvolta meg a színészt, aki a következőt mondta. „Évek óta beszélünk a Crank 3-ról. Az első rész nagy élmény volt. Néhány furcsa hetet tölthettem el két tehetséges rendezővel. A lényeg, hogy ezekben a filmekben nem volt semmi előre kitalálva. Csak csináltuk a dolgunkat és mindig feltettük a kérdést, hogy ezt vagy azt miképp tudnánk megoldani. A rendezőknek volt egy alapötletük, de forgatókönyvet nem írtak hozzá.”- mondta Statham, az is kiderült, hogy azért vállalta be A kémet, mert Paul Feig és Melissa McCarthy odavoltak a Crankért.