5

Christopher Lambert szerint lesz Mortal Kombat 3

raidenJó ideje a levegőben lóg a Mortal Kombat reboot, de valahogy nem igazán akar megvalósulni a film. Miért nem? A stúdió nem tett közzé semmiféle hivatalos közleményt és pletykákról sem hallottunk. Viszont Christopher Lambert, aki Raident játszotta az első részben a Loadednek úgy nyilatkozott, hogy nem egy újabb verzió pihen a tervezőasztalon, hanem a harmadik felvonáson gondolkodnak. Sőt, újra megformálhatja Raident.

“Remek ötletük van a harmadik részhez, ami nagyon is el fog térni az eddigiektől. Lesz benne időutazás, méghozzá eléggé furcsa módon. Képzeld el, hogy a karakterek London közepén bunyóznak, majd hirtelen átesel egy ablakon és New Yorkban találod magad egy taxi motorházán.” – mondta Lambert, hozzátéve, hogy ő is azok közé tartozik, akinek nem tetszett a második film. Éppen azért nem vállalta, mert a forgatókönyvvel sem volt kibékülve. Eléggé furcsa, mivel elég végignézni, hogy milyen produkciókban vállalt szerepet. Kérdés, hogy egyáltalán hihetünk-e Lambertnek?

A legutóbbi hír szerint James Wan lesz a reboot producere, Oren Uziel és Dave Callaham dolgoznak a forgatókönyvön. Kevin Tancharoen lehetett volna a rendező, de miután letudta a Mortal Kombat websorozatot kreatív nézetkülönbségekre hivatkozva búcsút intett.

5

Röviden: Tarzan legendája (The Legend of Tarzan)

tarzanTarzant ismeri mindenki, hallottuk már legendás üvöltését, tudjuk, hogy a dzsungel az ő igazi terepe és szereti Jane-t. Számos alkalommal csüngött a liánokon a vásznakon és a kisképernyőn is leküzdött több akadályt. Elég régen láthattuk már (és most felejtsük el a legutóbbi animációs rettenetet), egyáltalán nem mondható, hogy túl van erőltetve a karakter. Szóval miért is ne lehetne egy remek sztorit szőni köré? Sajnos David Yates rendezéséből leginkább annyi szűrhető le, hogy pénz ugyan volt rá, csak elfogadható történetet nem tudtak kiötletni.

A stúdióban legalább volt annyi mersz, hogy nem a közismert eredetsztorit próbálták újra eladni. Hősünk (Alexander Skarsgard) a civilizációban éldegél szerető feleségével (Margot Robbie) és esze ágában sincs visszamenni a vad természetbe. Pláne, hogy a majmokkal sincs kibékülve és egy bennszülött törzs vezére a vérét venné. Ám úgy adódik, hogy mégis újra beteszi a lábát Kongóba, ahol Rom százados (Christoph Waltz) már vár rá, hiszen Tarzan igen sok gyémántot ér, a drágakőre pedig nagy szüksége van.

Yates úgy lehetett vele, hogy leforgatja a jeleneteket, a többit meg elvégzik az effektesek. Éppen ezért színészeit is elfelejtette instruálni. Skarsgard éppen ezért szomorúan néz maga elé, majd a játékidő felénél megmutatja hasizmait is. Robbie sem tud kibontakozni, Waltz pedig a Spectre-ben látott unalmas, sótlan gonoszt hozza ismét. Samuel L. Jackson-re hárult a feladat, hogy Tarzan sidekick-je legyen, amikor éppen nem lohol vagy lövöldöz humorizálni próbál, szerencsére sikerrel. Nem gond, ha egy popcornfilm nem izgalmas, de legalább kösse le a néző figyelmét. Ezt úgy próbálják elérni, hogy a főhős megy valamerre, ahol bunyózik egy kicsit, majd továbbmegy, ahol ismét lesz egy kis adok-kapok és így tovább, míg jő a nagy finálé. De Yates még az akciójelenetekkel sem igazán foglalkozik, ötlettelen harcokat tár elénk. 40 %-ot adok rá, azok számára, akiknek a látvány is elég, tetszeni fog. Olvasd tovább

3

Ilyen lesz Pennywise az új Az filmben

Stephen King sok remek könyvet, köztük van az Az (It) is, amely több, mint 1100 oldalas. Készült a regényből egy klasszikusnak nevezhető film és pár évvel ezelőtt szóba került a remake is. Némi tökölést követően csak sikerült belevágni a forgatásba, Andy Muschietti irányíthat a kamera mögül. Pennywise-t Bill Skarsgard formálhatja meg, róla az Entertainment Weekly hozott le egy hivatalos fotót.

pennywise

0

The Hollars előzetes

hollarsJohn Krasinski színészként ismert, de 2009-ben rendezőként is bemutatkozott a Brief Interviews with Hideous Mennel, majd A hivatal (The Office) sorozatból is ledirigált pár részt. De a The Hollars dramedy-t szintén ő vezényelte le, James C. Strouse, a Nyerő csapat (The Winning Season) írójának a szkriptjét vihette vászonra.

Ismert színészeket sikerült megnyernie a filmhez. Anna Kendrick, Sharlto Copley, Richard Jenkins, Mary Elizabeth Winstead, Charlie Day szerződött le. Maga Krasinski játssza a főszerepet, a kissé fusztrált képregényrajolót, akinek barátnője (Kendrick) babát vár. Édesanyját (Margo Martindale) tumorral diagnosztizálják, ezért hazalátogat, de elég nehezen érteti magát a családjával.

  Olvasd tovább

1

La La Land előzetes

lalalandKét évvel ezelőtt Miles Tellert és Emma Watsont akarták megnyerni a musical vígjátékba. Damien Chazelle forgatókönyve egy jazz zongorista és egy színésznő kapcsolatát mutatja be. Ám 2015 tavaszán kiderült, hogy Ryan Gosling és Emma Stone lesznek a főszereplők, akik az Őrült, dilis, szerelem (Crazy Stupid Love) vígjátékban szórhatták közösen a poénokat. Később J.K. Simmons, Rosemarie DeWitt, John Legend csatlakozott a filmhez.

Mia (Stone) folyamatosan meghallgatásokra rohangál, ha pedig éppen nem, akkor kávékat szolgál fel. Sebastian (Gosling) jazz zenész, aki bárokban játszik zongorán. Találkoznak, megismerkednek, egymásba szeretnek.

December 2-án mutatják be a filmet. Az előzetes egy remek képi világú, hangulatos zenékkel és romantikával megspékelt musicalt ígér. Olvasd tovább

2

Lesz X-Men sorozat

xmenA Fox és a Marvel ma bejelentette, hogy elkészítik az X-Men sorozatot. Matt Nix, a Burn Notice alkotója írja az első részt és producerként is részt vesz a munkálatokban.

A középpontban egy család fog állni, miután a szülők rájönnek, hogy gyerekeik mutánsok kénytelenek felhúzni a nyúlcipőt, hiszen a kormány le akarja vadászni a csemetéiket. Kénytelenek csatlakozni egy rejtőzködő képességekkel bíró csapathoz.

Lauren Shuler Donner és Simon Kinberg a mozifilmek producerei álltak be a projekt mögé, Bryan Singer sem marad ki, producerként dolgozhat a szérián. De a Fenegyerek és Jessica Jones producerei, Jeph Loeb és Jim Chory szintén dolgoznak az X-Menen.

Az is kiderült, hogy a korábban beharangozott Hellfire sorozatból nem lesz semmi.

0

Egyre biztosabb, hogy lesz Pokemon film

pokemongoMég áprilisban írtam arról, hogy valószínűleg a Legendary berkein belül születhet meg az élőszereplős Pokemon film. Az elmúlt hetek a franchise Pokemon Go mobiljátékának sikerességéről szóltak, a Nintendo tőzsdei értéke szépen 9 milliárd dollárra kúszott fel, amely úgy 25 %-os emelkedést jelent.

Ennek hatására újra előtérbe került a mozis produkció ötlete, a Deadline értesülései szerint valóban a Legendary-nél foglalkozhatnak a produkcióval. A részletek egyelőre nem ismertek, nyilván a Nintendo és a stúdió is nyilatkozni fog az ügyben. Korábban felvetődött, hogy Max Landis fogja írni a forgatókönyvet, de az ő részvételéről sem lehet tudni.

A Pokemonnal először Game Boy-on lehetett játszani, gyorsan elterjedt világszerte. Sok millió ember kedvence lett az idén 20 éves franchise. Több sorozat és manga született, illetve volt már animációs film is.

1

Megfilmesítésik a Sötét elmék young adult trilógiát

sotetelmekA Fox tette rá a kezét Alexandra Bracken young adult Sötét elmék (The Darkest Minds) regénytrilógiájának a megfilmesítési jogaira. A rendezői feladatokat Jennifer Yuh Nelsonra bízták, a hölgy készítette a Kung Fu Panda 2. és 3. részét. Szóval ez lesz az első élőszereplős alkotása. Shawn Levy produkciós cégén keresztül figyel a munkálatokra.

A történet szerint egy furcsa és rejtélyes kór tizenéves gyereket támad meg, csak kevesen maradnak közülük életben. Ők pedig különleges képességekre tesznek szert. Összegyűjtik őket és az orvosok azon vannak, hogy újra normálisak legyenek. A középpontban Ruby áll, a lány az egyik legveszélyesebb tulajdonságra tett szert. Úgy adódik, hogy sikerül megszöknie a kegyetlen táborból, találkozik néhány hozzá hasonlóval és együtt próbálnak biztonságos helyre jutni.

0

Loving előzetes

lovingMildred Delores Jeter és Richard Perry Loving az 50-es években ismerkedtek meg, később összeházasodtak. Azonban Virginia államban törvény tiltotta a különböző bőrszínű emberek házasságát. A páros végül Washingtonban mondta ki a boldogító igent, de hazautaztak, ahol letartóztatták őket. A bíróság egy év letöltendőt kapott, de volt egy olyan kitétel, miszerint ha elhagyják az államot, akkor 25 évre felfüggesztik a büntetést. A Legfelsőbb Bíróság végül alkotmányellenesnek minősítette a törvényt.

Ebből az esetből forgatott filmet Jeff Nichols, természetesen Michael Shannon is játszik a filmben. A rendező és a színész immáron ötödik alkalommal dolgozik együtt. De a főszerepet Joel Edgerton kapta, nejét Ruth Negga formálja meg. Marton Csokas, Bill Camp, Nick Kroll szintén látható lesz a drámában. Colin Firth producerként tartotta rajta a szemét a munkálatokon. Amerikában november 4-én mutatják be. Olvasd tovább

5

John McTiernan nincs kibékülve a képregényfilmes áradattal

mctiernan2Volt idő, amikor John McTiernan remek akciófilmeket készített. Sajnos az utóbbi években semmi érdemlegeset nem hallhattunk róla. Mármint azon kívül, hogy belekeveredett egy lehallgatási botrányba és bíróság elé kellett állnia.

A Die Hard és Predator rendezője a Premiere-nek adott interjút, nem kímélte a jelenlegi képregényfilmes trendet. „Ezeket az alkotásokat fasiszták készítik. Amerika Kapitány az amerikai eltúlzott férfiasság kultuszának szimbóluma, és ez a legrosszabb dolog, ami a világgal történhetett az eltelt 50 évben. Százezrek haltak meg emiatt a hülye illúzió miatt. Nem is értem, hogy mégis hogyan lehet egy Amerika Kapitány című filmet megnézni.” – De McTiernannak a Mad Max 4-ről sem volt jó véleménye, egyszerűen csak céges terméknek titulálta.

Viszont Joel Silver producert nagyon kedveli. „Ő mindig is igazi akciófilmekhez adta a nevét.” Sőt, Ben Afflecket is dicsérte. „Az Argo lenyűgöző volt. Egyúttal sokkal jobban színészkedik, mint korábban. Félretette egóját, és úgy játszott, mint egy John Ford alkotás hőse.”

Na de vajon McTiernan beáll-e újra a kamera mögé? Úgy tűnik, hogy igen, mivel éppen egy akció előkészületeivel foglalkozik. Kevés szöveg lesz benne és a középpontban nők fognak állnak. A szkript is elkészült.

0

Billionaire Ransom előzetes

billionaireransom1Gazdag szülők felelőtlen kölykeiket egy távoli szigeten található iskolába küldik. Egyrészt kevés az esélye, hogy valami rosszaságot követnek el, másrészt legalább kikupálódnak. Azonban fegyveresek lepik el a környéket és túszok életéért cserébe 1 milliárd dollárt követelnek. A tinik egyikét, Kyle-t nem kapják el, akinek kapóra jönnek a vadonbeli túlélőedzések. Megpróbálja kiszabadítani a többieket és legyűrni a maszkos alakokat.

Jim Gillespie eléggé ritkán áll kamera mögé, de általában feledhető filmeket készít. Legutóbb a Kígyóharapás (Venom) horrort adta ki kezei közül 2005-ben, előtte a D-Tox akciót, illetve ő vezényelte le a Tudom, mit tettél tavaly nyáron (I Know What You Did Last Summer) horrort is. Alexander Ignon írta a szkriptet, az úriembernek egyetlen mozis alkotáshoz volt köze, de azért a Váltságdíj (Ransom) eléggé régen volt. Jeremy Sumpter, Phoebe Tonkin, Ed Westwick, Dominic Sherwood, Elliot Knight, Sebastian Koch és Sara Stewart neveit olvashatjuk a szereplők között. Amerikában augusztus 19-én mutatják be. Olvasd tovább