Röviden: Árulók

írta Nikodémus

Szépen gyarapodik Köbli Norbert kortárs törióra-segédanyaga: A vizsga, a Szabadság – Különjárat, A berni követ, a Félvilág és a Szürke senkik után idén is a katedra (pontosabban a tévéképernyő) elé hív, ezúttal Fazakas Péterrel együttműködve. Az Árulók az 1945-48-as koalíciós időszak végébe repít minket, ahol a párthű Illés Béla (Hegedűs D. Géza) lánya, a lelkes és naiv Tatjána (Sztarenki Dóra) színdarabot készül rendezni Guszevről, az apja által felkutatott és megírt hős orosz 48-as honvéd történetéből. Miközben az országban egyre szorul a hurok a másként gondolkodók nyaka körül, a lány számára kiderül, hogy sem a feddhetetlen orosz szabadságharcos, sem saját apja múltja körül nincs minden rendben. A hatvanperces tévéfilm hangsúlyosan annak készült, ami: ne várj látványos tömegjeleneteket, sem játékfilmes büdzsét, itt a szűk (egyre szűkülő) terek, a feszült párbeszédek és a vészjósló árnyékok dominálnak. A krimiszál kissé elnagyolt, de érthető, hiszen nem ez a lényeg: fontosabb a tragikum, ahogy a lány felismeri, nincs menekvés apja (s tulajdonképpen a párt) gyilkos szorításából. Fazakas Péter alázatos rendezésben mutatja meg a sötétség metaforikus és szószerinti növekedését, Köbli Norpert forgatókönyve pedig néhány ponton megbicsaklik ugyan, de végig feszesen igyekszik tartani a cselekményszálakat. Kicsit több játék, intenzívebb nagyjelenet belefért volna, a fojtogató atmoszféráért és a csendben csúcsra járatott fináléért viszont jár a pirospont. Döbbenet, hogy a film hőséről az 1990-es rendszerváltozásig utca volt elnevezve Budapesten: így ragadnak belénk a hamis mítoszok.