Tom yum goong 2 – A sárkány bosszúja 2

2003-ban, 11 évvel ezelőtt új akciósztárt köszöntött a filmvilág. Tony Jaa kilépett a nemzetközi színtérre és nem csak ő, hanem a muay thai harcművészetet is igen népszerűvé tette a körbepörgőrúgásokba belefáradt akciókedvelők számára és legalább sokan megkeresték Thaiföldet a térképen. Jaa-t Bruce Lee méltó utódjaként emlegették, ám a harcművész tett arról, hogy neve ne ragyogjon sokáig. A Tom yum goong – A sárkány bosszúja még hozta a vártakat, de ami ezután érkezett nem igazán hiányzott senkinek. Pláne nem Jaa-nak, akinek az Ong Bak 3-mal is meggyűlt a baja és a Tom yum Goong folytatását is csak nagy nehézségek árán rakták össze, ami sajnos a végeredményen csúnyán meglátszik.

Már az előző részt vagy Prachya Pinkaew rendező másik csonttörő harcművész filmjét, a Chocolate – A harc szellemét sem azért kedveltük mert mélyenszántó elmélkedéseket és emlékezetes, díjgyanús színészi játékot sorakoztatott fel, hanem mert papírvékony alibi történethez csúcsra járatott, látványos küzdelmeket társítottak. Miről is szólt A sárkány bosszúja? „Adjátok vissza az elefántom!” – mondogatta sűrűn Jaa, majd aki elébe állt ilyen-olyan nehézségek közepette padlóra küldte. Olykor jól esik, ha csak faltól falig akciót raknak elénk, az agy OFF állapotba kapcsol és hatalmas szemeket meresztünk a színészeknek nevezett harcművészek ütésváltásán. Az új felvonás is ugyanazzal a sztorival bír, mint elődje: „Eltűnt az ormányos barátom, lesz kapsz, ha nem kerül elő” – és Jaa máris megismerteti az öklét több emberrel.

Oh, nem is ököl játssza a főbb szerepet a nézeteltéréseknél, a könyököt és térdet vetik be. Az Ong Bakban és A harc szellemében bizony nem csak a statiszták, hanem mi is felszisszenhettünk egyes ütéseknél vagy durvább eséseknél. Akkor igazán jó egy bunyó, ha azt suttogjuk magunk elé belepasszírozódva a székbe, hogy ez nekünk is fájt. És éppen az a szomorú, hogy ebbe a filmbe csak kevés igazán jó jelenet fért be.

Megint elő kell hozakodnom az Ong Bakkal, a több, mint tíz évvel ezelőtti alkotásban nem volt se CGI, se „wire kung fu”, valódi, profin kivitelezett küzdelmeket láthattunk. Ezzel szemben most kissé bántó, hogy béna, olcsó effektekkel szúrják ki a szemünket és mintha több vágó dolgozott az utómunkálatokon, hol a tapasztalatlanabb, hol a profi csattogtatta az ollóját. Pinkaew nem hagyta ki kedvencét, az egyébként remek JeeJa Yanint sem, aki tényleg csak úgy bele van erőltetve a történetbe és (filmbéli testvérével együtt) jön és megy, ha bunyó lehetősége áll fenn, hirtelen megjelennek.

A legnevetségesebb a harcművészet nagy kedvelője RZA. A rapper ahol csak lehet bizonygatja a műfaj iránti szeretetét, még azt is elérte, hogy a G.I. Joe: Megtorlásban ő lehessen a vak, tapasztalt nindzsamester és levezényelhette A vasöklű férfit. Ugyanakkor egyáltalán nem lehet elképzelni, hogy Jaa ellen megállja a helyét, alakítása a rossz kategória, de vége felé olyan grimaszokat vág, hogy csak nevetni lehet rajta.

A sárkány bosszúja félkész termékre hasonlít, lett volna mit toldozgatni-foltozgatni rajta. Agykikapcsolós filmnek szánták, ám csúnyán mellélőttek, nem lehet a hibák mellett szó nélkül elmenni. Olykor megvillan a remény sugara, de csak rövid időre, akad néhány fénypont, igazán jó ötlet (Jaa és fekete izomember harca, a lángoló falú helyiségben zajló bunyó), de nem tudtak egy épkézláb filmet összehozni. 25 %-ot tudok adni rá.

Pinkaewnek össze kell szednie magát, hiszen új trónkövetelő akadt a nemzetközi akciórendező koronáért vívott harcban? Gareth Evans. Igen, most vigyázó szemünket Indonéziára vetjük.