5 remek és 5 elbaltázott paródia

Sajnos manapság nem készülnek jó paródiák, pedig minden évben befut legalább 3-4 alkotás, de csak kevés esetben lehetünk biztosak, hogy megéri leülni és megnézni. Amerikában már vetítik a Horrorra akadva újabb részét, de vélemények alapján leszűrhető, hogy nem egy minőségi darab került a mozikba. Lássunk néhány jobb és rosszabb darabot, tény, hogy lehetne még folytatni a sort, de én csak 5 igazán jó és 5 veszett rossz paródiáról ejtek szót, majd a hozzászólásokban lehet folytatni a sort.

A 70-es években élte virágkorát az Airport katasztrófafilm-sorozat, a ZAZ-trióként (David Zucker – Jim Abrahams – Jerry Zucker) emlegetett csapat pedig kihasználta az alkalmat, bár talán kevesen tudják, hogy valójában az 1957-es Zero Hour!-t figurázták ki a készítők. A három úriember első munkája hemzsegett a jobbnál jobb poénokban és humoros szituációkban, mellesleg az addig drámai szerepeket játszó Leslie Nielsen is megvillant párszor a produkcióban. Egyes mondatokat a mai napig idéznek.

– Mikor tud leszállni?

– Nem tudom megmondani.

– Saccolni tud?

– Úgy két óra múlva.

– Két óra múlva tud saccolni?

Peter Jackson nevét most már mindenki ismeri, de volt idő, amikor néhány horrorrajongón kívül senki nem tudta, hogy kicsoda. A Hullajó bensőségekben tobzódott, felettébb véres és olykor gyomorforgató jelenetekben volt gazdag, ugyanakkor az első perctől az utolsóig hatalmas poénokkal szolgált. A kasszáknál ugyan megbukott, de VHS-n gyorsan megtalálta a közönségét és nem sokra rá kultstátusznak örvendhetett.

Mel Brooks világéletben paródiákban utazott, kiadott keze közül jobb és rosszabb műveket is. A Fényes nyergek színvonala enyhén szólva is hullámzó volt, mindenesetre tény, hogy az Űrgolyhók minden idők egyik legjobb Star Wars paródiája. Rick Morannis tökéletes választás volt Lord Helmet szerepére, Bill Pullman és John Candy príma páros volt. A Svarc legyen veletek.

Trey Parker és Matt Stone fogták az akciófilmek kliséinek és Jerry Bruckheimer alkotásainak (bár a kettő nem ugyanaz?) teljes tárházát és belepakolták a Világrendőrségbe, csak azért, hogy kiparodizálhassák azokat a néző legnagyobb örömére. A „bábfilm” ezen túlmenően odaszúrt mindenkinek, akinek csak tudott. Megkapta a magáét a Pearl Harbor, Matt Damon és Ben Affleck is. Mit akartam még mondani? Ja, igen. America, Fuck Yeah.

Egy efféle felsorolásban szinte kötelező a Csupasz pisztoly megemlítése. Frank Drebin hadnagy nyomozási módszere kissé furcsa, de abban mindenki egyetért velem, hogy ugyanakkor egészen kacagtató. A paródiák egyik ékköve, Leslie Nielsen zseniális, a poénok egytől egyig ülnek/ütnek. Örvendetes, hogy a ZAZ-trió valamiképpen tudta folytatni a Nagy különleges ügyosztály sorozatát, a csatorna azért mutatott be a szériának, mert kifejezetten olyan műsor volt, ahol a nézőnek figyelnie kellett, hogy tudja élvezni. Röhej.

Ha a jelenkor paródiáról beszélünk sajnos nem mehetünk el szó nélkül Jason Friedberg és Aaron Seltzer munkásságáról. A két úriember eddig nem tudott olyan filmet készíteni, ahol két jelenet között összefüggés lenne, műveikben a szereplők csak úgy ide-oda mászkálnak és minden helyszínen megpróbálnak kifigurázni egy ismert produkciót. A Katasztrófafilm tökéletesen jellemzi munkásságukat, a produkció is teljesen katasztrófa, humortalan, ócska, vacak. De ezt gyakorlatilag minden rendezésükre el lehet mondani.

MacGyver képes volt bármilyen nehéz helyzetben a körülötte lévő, első pillantásra használhatatlan vackokból összerántani egy működőképes szerkezetet, amely általában kihúzta a csávából. Az SNL MacGruber szkeccseiben figurázták ki az egykori sorozatot, majd Will Fortéék megcsinálták a mozifilmet is. De ami működik egy percben, az nem biztos, hogy másfél órában is vicces lesz. Egy-két félmosolytól eltekintve nagyjából a béka segge alatt volt a színvonal, a seggből kiálló növény meg mindennek a teteje.

Will Ferrell több vígjátékban is bizonyított, de Az elveszettek földje sorozatból inkább egy rajz/animációs filmet kellett volna gyártani. Joggal várhattuk volna, hogy épkézláb ötleteket, nevettető szituációkat készítsenek, humoros mondatokat adjanak a szereplők szájába, nem jött össze. Sok-sok olyan elem köszön vissza, amit mintha már régebbi rajzfilmekben láttam volna, sőt biztos vagyok, hogy azon még nevettem is, de így, ebben a formában már nem tud poénos lenni, inkább erőltetett volt.

Ha a németeknek van humoruk azt eléggé jól és ügyesen titkolják. Vígjátékaikban nagyítóval kell keresni a nevettető helyzeteket. A zűrhajóval is csak annyit tudtak bizonyítani, hogy már ők is tudnak látványos effekteket produkálni és hogy Anja Kling eléggé dögös. De a Star Treket kifigurázó produkció sajnos teljesen unalmas és élvezhetetlen.

A Wayans-família gyakran töri a fejét paródiákban, a Ne légy barom korrektnek nevezhető alkotásukban a gettófilmeket állították pellengérre és ők indították útjára a Horrorra akadva franchise-t is és rendszeresen dolgoznak együtt egy filmen. Nehéz elhinni, de a Táncfilmet öt családtag vetette papírra, de legalább Damien Dante Wayans azóta se állt be a kamera mögé. Szerencsére gyorsan elfelejthető, én legalábbis már egyetlen képkockát se tudok felidézni belőle.