10

Mégis ügyködnek A majmok bolygója feldolgozáson

Két hete jött a hír, hogy Scott Frank (A kulcsfigura) távozott A majmok bolygója remake éléről, a stúdió nem volt elégedett az eléjük lerakott szkripttel, túl költségesnek és túl komornak nevezte azt. Frank pedig nem volt hajlandó megváltoztatni művét, ezért búcsút intett a projektnek, nem maradt munka nélkül, ugyanis az I Am Number Four sci-fi forgatókönyvébe vetette magát bele.. Akkor úgy volt, hogy a stúdió nem keres új embert a helyére. De kiderült, hogy a Fox mégse adta fel, Peter Chernin producer lépett a fedélzetre és Jamie Moss lát hozzá a forgatókönyv átírásához, ráadásul visszahozták Rick Jaffa-t és Amanda Silvert is, akiknek a munkáját átdolgozta Frank. A stúdió kívánsága, hogy egy teljesen más irányba tereljék a sztorit.

A történet szerint egy genetika terén jártas tudós létrehoz egy szuperintelligens majmot, ami felnőve leigázza az emberiséget.

10 komment

  1. Szeretem a Majmok bolygóját, nálam alapfilm. (Koi, arról a másik verzióról nincs hír, amiben Marky Mark játszott? Annak el tudok képzelni folytatást.)

  2. Ezt mégis miért kell? A régi Majmokk bolygólya még ma is megállja a helyét! Soha az életben nem kell ezt reboot-olni, jó úgy ahogy van! Csak ezt az egy kultsorozatot hagyják békén, tőlem csináljanak újra amit akarnak, csak ezt ne.

  3. Jaja. Teljesen fölösleges rebootolni a szériát. De a fox-nál (mint minden filmstudiónál) csak a lóvé nyom a latban, ennyi!

  4. @koimbra: Hmm…köszi, én úgy tudtam, hogy nem volt sikeres. Hát…viszont akkor nem értem, hogy miért nem volt folytatása, hisz’ a film végéről épp hogy csak a “to be continued…” felirat hiányzott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *