0

Az élet napos oldala (Solsidan)

írta Nikodémus

Itt a (tavaszt máris átugró) nyár, tombol a hőség és a focivébé, minden könnyed és illatos: ilyenkor mi is szeretjük becsapni magunkat – egy kicsit. Épp csak annyira, amennyire Felix és Max Herngren, a hazai mozikban június derekán bemutatott Az élet napos oldala (Solsidan) rendezői teszik: ártatlan komédiázásnak álcázzák filmjüket, mely tulajdonképpen kerülő úton járja be a szappanoperák forgatókönyvírói által rendelt közhelyeket.

A szlalomozás pedig meglepően jól megy rendezőinknek: azonos címmel hét évadon át forgattak közkedvelt vígjáték-sorozatot a svédek mindennapjairól, a kirobbanó siker pedig mozifilmes epilógust kívánt, amely szintén nem ment a szomszédba némi pimaszságért. Történt ugyanis, hogy a tavaly decemberi skandináv premier látogatottsága felülmúlta a mostanság Disney-gyártásban készülő aktuális Star Wars-moziét. Komoly fegyvertény a kasszáknál legyőzni egy költséges látványvilágra és galaktikus küldetésre épülő (s persze milliós reklámkampánnyal megtámogatott) jedi-kalandot, ám a rutinos tévérendező-páros filmje szerencsére nem csak emiatt méltó figyelmünkre.

Anna (Mia Skäringer) és Alex (Felix Herngren) karácsony délutánján régi barátaikhoz készülődnek látogatóba. Elhűlve tapasztalják, hogy Fredde (Johan Rheborg) egy egész hóágyút vett évvégi prémiumából csak azért, hogy a kifogástalan látvány érdekében műhóval borítsa be házuk környékét, felesége, Micki (Josephine Bornebusch) pedig élő karácsonyfaként díszíti fel magát, csakhogy minél jobban mutathasson instagram-profilján. Az ünnepi hangulatban induló beszélgetés aztán gyorsan meglepő fordulatot vesz, amikor a vendégek rezzenéstelen arccal bejelentik: válófélben vannak. Mindezt ünnepi zenére, a giccsesen kiglancolt nappali IKEA-kanapéján. A film ezután megismertet minket a két házaspár életével, amihez hamarosan kapcsolódik egy harmadiké is: Ove (Henrik Dorsin) és Anette (Malin Cederblad) kálváriája, akik mindenáron gyereket szeretnének. Az élet napos oldala még ekkor sem mond ellen felhőtlen szórakozást ígérő címének, ám a rendezőpáros a skandináv abszurd legszebb hagyományainak felidézése mellett áttételesebb, némi töprengésre késztető humort is felvonultat. Csakúgy, mint a valóság, mely egy-egy váratlan eseménnyel mindig keresztülhúzza a rózsaszín romantikázás hazug illúzióit. Így tudjuk meg, hogy főhőseink közül senki sem feddhetetlen jellem: Alex folyton elnézést kér és visszavonul, Anna az egész világgal civódna, ha tehetné, Fredde elfojt és túlkompenzál, Micki pedig a tökéletes kirakatfeleség eszményképét hajszolja nap mint nap.

A film a szokatlanul valószerű mikrokörnyezeten túl nem fél egy kis társadalomkritikától sem: a politikai korrektség immár odáig fajult, hogy lassan minden megszólalásunkért bocsánatot kérünk valamilyen sértett csoporttól, így az össznépi safe space-társasjátékban semmilyen érték melletti kiállásnak nem marad súlya. ’68 ötvenedik évfordulóján elgondolkodtató az is, ahogy az öltönyös-nyakkendős munkájával felső-középosztálybeli jólétet teremtő apuka ellen mind fotel-marxista nézeteket valló kamaszfia, mind a kiöregedett hippiként viselkedő nagypapa fellázad – pedig egykor ő maga, az álmait túl könnyen karrierre cserélő férfi volt a nagy felforgató. Sebaj, Svédország (s egyúttal a nyugati világ) a vég nélküli élmények országa, ahol mindent szabad, ami nem jár kockázattal vagy elköteleződéssel. No Herngrenék azért nem ásnak ennyire mélyre, ám a finálé kertiparti-jelenetében tetőző érzelmi zűrzavart látva bizony mi is feltesszük magunknak a kérdést: kik ezek az emberek? Önmaguk-e még egyáltalán, vagy végleg belefulladtak a jólét okozta renyheségbe?

Rendezőink szerencsére nem hagyják, hogy ilyen keményen ítélkezzünk figuráik felett, hiszen addigra már megszerettük őket: túlságosan hasonlítanak ránk. Egy picit jobbnak lódítják magukat, maszkokat öltenek és szerepeket játszanak, az út azonban, amin botladoznak, végül kiegyenesedik. Mi is ebben reménykedhetünk: hogy vezet minket az, Aki görbe vonalakkal is egyenes életpályát ír.

(Megjelent: Új Ember, 2018. július)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *