6

Hírcsokor

Frederico88 posztja

Box Office sarok:

Jurassic World második része hétvégén került bemutatásra Észak-Amerikában, és máris 150 millió dollárral nyitott, ami az Universal stúdió második legjobb hétvégi nyitása. Az első a Jurassic World első része, amely 208,8 millió dollárral nyitott, míg a Halálos iramban 7. 147,1 millió dollárral nyitott. A film jelenleg 712 milliónál jár, szóval most is meglesz az 1 milliárdos álomhatár. A második helyen a múlt heti 250 millás premier után 350,4-nél tartó Hihetetlen család 2. tanyázik, míg a harmadik helyre befurakodott az Ocean’s 8 100,4 milliós összbevétellel. (Ign)

Úgy néz ki, Tom Holland mindig „véletlenül” spoilerez el valamit a leendő Marvel-filmekről. Most a következő Pókember-film címét árulta el, amely a Spider-Man: Far From Home címre hallgat. A történetről eddig pletykaszinten jöttek elő információk, benne Tony Stark halálával, de hivatalosan ezeket nem erősítették meg. Michael Keaton visszatér mint Keselyű (Vulture), mellette pedig Mysterio lesz a másik főellenség, akit Jake Gyllenhaal játszhat el.

A The Sun U.K. szellőztette meg, hogy Ewan McGregor újra eljátszhatja az ikonikus jedimester, Obi-Wan Kenobi szerepét a következő Star Wars-filmben. Hogy milyen módon (szellemként, vagy egyéb más módon) arról jelenleg semmi információ nincs, illetve még hivatalosan sem erősítették meg. Tetszene nektek Kenobi mester megjelenése a következő Star Wars filmben?

Bruce Willisnek egy újabb B-kategóriásnak tűnő filmje érkezik a mozikba Reprisal címmel. A filmben játszik még Frank Grillo (Amerika Kapitány: A tél katonája). Röviden a történet: a filmben Frank Grillo által játszott karakter egy bankmenedzser, akit munkatársaival együtt rablótámadás ér. A rablás után összezuhan az élete, ezért összefog a szomszédjával, a volt rendőrt játszó Bruce Willisszel, hogy kiderítse a bankrabló kilétét. Előzetes hajtás után:

Olvasd tovább