1

Justice League: The New Frontier (2008) / Crisis on Two Earths (2010)

írta Nikodémus

2018-01-jl-new-frontier-crisis-1

Mivel mással is kezdődhetne az Igazság Ligája animációs bevezetése, mint egy eredettörténettel, hogy azt egy intergalaktikus küldetés fűzze tovább? Két filmünk ügyesen helyezi el a térképen a szuperhős-válogatottat, ez azonban nem jelenti azt, hogy ugyanolyan minőségűek lennének: a New Frontier köröket ver utódjára, a Crisis on Two Earths-re.

2018-01-jl-new-frontier-crisis-2Dave Bullock rendezésének igazi fűszere, hogy odafigyel a korra, amelyben megszületik Batman (Jeremy Sisto), Superman (Kyle MacLachlan), Wonder Woman (Lucy Lawless) és a többiek szövetsége: az ötvenes évek Amerikájában járunk. A nyertes világháború után az épp beköszöntő fogyasztói társadalom, középosztályosodás, ugyanakkor koreai konfliktus, szovjet-paranoia, UFO-mánia, és természetesen az áhított-rettegett világűr – az új határvidék. Ennek meghódítására szövetkezik egy titokzatos cég, aki Hal Jordant (David Boreanaz) igazolja le berepülőpilótának. Közben egy rejtélyes alakváltó idegen surran Metropolis sikátoraiban, Batman pedig egy titokzatos űrbéli fenyegetés jeleit fogja. Bullock rendezésének nagy erénye a ráérős, nyugis tempó: van időnk elmerülni a retro-futurisztikus stílusban megrajzolt korban (nagy pirospont a látványtervezőknek), s mire elér Amerika partjaihoz a nagy fenyegetés, annak láttán elnyomunk egy ironikus mosolyt: hisz ez a kor pszichologizáló-ijesztgetős scifijeinek tipikus főgonosza… Sebaj, tőle is éppúgy meg kell menteni a világot, mint bármi más elkövetkezendő fenyegetéstől, és ebben az először kipróbált közös munka mellett nagy szerepe van Jordan-nek, aki talán a legkidolgozottabb fejlődési ívet járja be, míg felhúzza ujjára a zöld gyűrűt. A többiek sem panaszkodhatnak, néhány utalás elég, és már képben is vagyunk.

2018-01-jl-new-frontier-crisis-3Ez az elegancia sajnos nem megy Sam Liu és Lauren Montgomery közös filmjének, pedig igyekeznek: harminc évvel odébb járunk, Batman (William Baldwin) épp a Föld körül keringő, közös főhadiszállásuk szerelési munkáit felügyeli, amikor egy meglepő vendég toppan a földre: Lex Luthor (Chris Noth) kér segítséget a Ligától, azt állítva, hogy egy párhuzamos univerzum másik Földjén a gonosz túlerő csaknem teljesen uralma alá hajtotta az (ottani) emberiséget. Supermanék hiszik is meg nem is, de azért segítenek, és ezzel nagyobb kalamajkába kerülnek, mint valaha. A Crisis on Two Earths legfőbb erőssége a felvonultatott köpenyesek számossága, és az akció: szinte alig szusszanunk, és már jön is a következő haddelhadd. Mivel kompaktság és ötletesség kevéssé jár az akciózással, a játékidő derekára beleununk a folyamatos öklözésbe, pedig a nagyjából ekkor lelepleződő mesterterv felvetne néhány izgalmas morális kérdést. Ám ezt a rendezőpáros elkeni, és a nagy fináléban mindent és mindenkit egymásnak ereszt. A megoldást mégis a legföldhözragadtabb hős, Batman kínálja, aki a kezdetekről fogva alig van játékban. Az epilóg pedig már szinte ásításra késztet: mindenki levonja a maga tanulságait, a válogatott csapat pedig új szuperhősökkel gyarapszik. Szép, szép, de a mennyiség-hajhászás nem csap át minőségi fejlődésbe.


Egy komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *