0

InterCom hírlevél

0intercom

A Viszkis új zsákmánya: 300 ezer néző!

A Viszkis megállíthatatlan. Szerencsére, ezúttal nem a bankfiókokban, hanem a mozikban: az 1990-es években 30 bankot kiraboló Ambrus Attiláról szóló thriller meghódította a hazai mozikat, és a héten újabb, különleges szinten került túl: 8 héttel a premierje után a 300 000. magyar néző is megváltotta rá a jegyét és továbbra is szerepel a legnézettebb top 10-es mozislistán.
Antal Nimród már visszatért Hollywoodba, ahol egy új projekt előkészítésén dolgozik, így nem tudott a stábbal együtt ünnepelni, pedig minden oka megvolna rá. A Kontroll kultusza után úgy tűnik, másodszor is sikerült beírnia magát a hazai filmtörténetbe: ráadásul A Viszkis még nem állt meg: a mozik játsszák, és a nézők keresik…

0visz

Szólíts Nightwing-néven?

Minden színész más utat jár be – ezért találkoznak néha. Armie Hammer, az év egyik nagy kritikuskedvence, a Szólíts a neveden (Call Me by Your Name, hazai bemutató: február 8.) főszereplője óriási költségvetésű produkciók után vállalta el a 80-as években, Olaszországban, egy nyár alatt játszódó, érzelmes-nosztalgikus történet főszerepét, és rácsodálkozott, hogy így is készülnek filmek. Partnere, a most díjakkal szintén elhalmozott Timothée Chalamet fordítva van. Bár a Szólíts a neveden tette híressé (meg az hogy a legutóbbi Woody Allen-filmért kapott gázsiját felajánlotta a #metoo mozgalomnak), igazából nagyon nagy filmekben szeretne tündökölni. Majdnem ő lett a legújabb pókember. Kétszer is visszahívták meghallgatásra, és ő mindenáron szeretett volna még egy esélyt kapni. Most pedig azzal van tele a net, hogy esetleg ő lesz Nightwing. A szuperhősről minden DC-rajongó tudja, hogy a kötéltánc és a legkülönfélébb harcművészeti technikák nagy szakértője – és a pletykákat csak tüzeli, hogy Chalamet még legutóbb, a Los Angeles-i Filmkritikusok Szövetségének díjátadóján (ahol a Szólítsd a neveden-ért vette át a legjobb színész díját) is azt mesélte, hogy hányféle edzésre jár. És hogy nagy filmekbe vágyik.
Luca Guadagnino (a Szólíts a neveden rendezője) rengeteg filmet megnézetett velem – mondta a színész. – És a Babette lakomája nagyon szép film. Oké, értem. De nem az én műfajom. Én az Alien-re bukom. Meg a képregényekre…

0szo

Flash beindul

Flash jó kezekben van. Az igazság ligája meghozta a népszerűségét; a villámgyors szupersrác és az őt életre keltő Ezra Miller egyaránt a nézők kedvence lett, hiszen nemcsak szuper, hanem nagyon vicces is, és a karakter emberfeletti képessége mellett igazán emberi marad: sokszor bizonytalan, ijedős, és eláll szeme-szája, ha egy híres szuperhőssel találkozik.
Egy ideig úgy volt, hogy talán maga Ben Affleck fogja megrendezni a hős saját filmjét, ám ő, úgy tűnik, kiszállt, majd Robert Zemeckis neve is felmerült, de végül ő sem felelt meg. A DC univerzum gazdái sokáig kerestek, mire – a Variety legfrissebb jelentése szerint – megtalálták az új jelöltet. És mindjárt kettőt: John Francis Daley és Jonathan Goldstein a Pókember – Hazatérés írójaként kerültek eddig a legközelebb a képregény-világhoz, rendezőként pedig főleg vígjátékokat csináltak. A 2015-ös Vakáció után a nagy sikernek jósolt, Rachel McAdams és Jason Batman főszereplésével készült Éjszakai játék (Game Night, hazai bemutató: február 22.) készült az ő irányításukkal.
A Pókember – Hazatérés valamint a rendezők korábbi forgatókönyvei (köztük mindkét Förtelmes főnökök-film) egyértelművé teszik, hogy a készülő Flash-mozi nemcsak látványos, hanem vicces is lesz – amit rajongói el is várnak a villámsráctól.

Angyalok Budapesten!

Charlie angyalai megfiatalodnak. A három dögös magándetektívről szóló sorozat a múlt század 70-es éveiben tartotta izgalomban a tévénézőket, hogy azután a kétezres évek elején Cameron Diaz, Drew Barrymore és Lucy Liu képében szülessenek kétszer is újra. A két film nagy sikert is aratott – elég nagyot ahhoz, hogy a női főszereplők sikereinek évtizedében a Sony stúdió meglássa bennük az új lehetőséget, és ismét zöld utat adjon a vagány csajoknak, és velük a legvagányabbnak, Elizabeth Banks rendezőnek. A főszereplőket még keresik, de az egymás után érkező tudósítások szerint felmerült már Janelle Monáe, Kristen Stewart és Lupita Nyong’o neve is. A keresgélésre már nincs sok idő, hiszen két hónap múlva kezdődik a forgatás… méghozzá Magyarországon!
A Movieweb szerint az új nyomozás (és a vele általában járó sok akciójelenet) helyszíne Budapest lesz: a hírek szerint körülbelül április közepétől több hónapon át nálunk dolgozik majd az új Charlie angyalai stábja.

IC Press

0cha

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *