0

Box Office: A Gru 3-ra ment a nép, jól kezdett a Nyomd, bébi, nyomd

gru3kepÉszak-Amerikai box office
2010-ben mutatkozott be Gru (Despicable Me), illetve a Minyonok, akkor 56 millió dolláros nyitány után 251 millió dollárig jutottak Amerikában, összbevétele 543 millióra rúgott. A folytatást eléggé várta a közönség, hiszen világszerte 970 millió dollárig jutott, a Minyonok pedig már 1.15 milliárdot termeltek ki. Miért kellett volna abbagagyni a franchise-t, amely mellett a hozzá kapcsolt termékek is szépen fogytak? Az Universal kérte a harmadik Gru-t, semmi jel utalt arra, hogy elbukna. És nem is hasalt el, bő 80 millió dollárral indított, nincs itt semmi meglepetés.

babydriverkep2Manapság elég kevés eredetinek mondható film kerül a piacra, pláne a nyári időszakban. Edgar Wright új rendezése viszont nagyon is eredeti, ráadásul kisebb hype is kialakult körülötte. A márciusi SXSW-n bemutatták, ahol közönségdíjat nyert a Nyomd, bébi, nyomd (Dribe Baby), majd a Golden Trailer Awards-on kapta meg a legjobb akcióelőzetes elismerését. Aztán kijött a TeKillYa trailer is, amelyért szintén odavolt mindenki és volt egy remix videó is, amelyet Wright is éltetett, hozzátette, hogy hangosan ajánlott a megtekintése. Ettől függetlenül a jegyvásárlások visszafogottnak bizonyultak, csak úgy, mint a rendező korábbi filmjei esetében. Viszont a pozitív visszhang hatására nagy magasságokba juthat el.

Az idei nyár nem kedvez a vígjátékoknak. Leszerepelt a Baywatch és A csajok éjszakája (Rough Night) is. Nem járt jobban A szerencse háza (The House) sem. A kritikus nem tudtak mosolyogni rajta, ahogy a közönség sem, hiszen már 5.7-en áll az imdb-n. Will Ferrell és Amy Poehler  pályafutásának egyik mélypontja, Szerény 9 millió dollár 3134 moziban.

transformerslastknightkep1Régebben bemutatott filmek:
Sorolom sorrendben a Transformers részek második hétvégi bevételeit: 224 millió, 293.3 millió, 261 millió, 175.3 millió. Ehhez képest az ötödik hol tart? 102.1 millió dollárnál és a víkenden csak 17 millió dollár folyt be. Nagyon gyenge, nagyon gyenge. De legalább az amerikaiak észbe kaptak.

346 milliónál jár a Wonder Woman, ami annyit jelent, hogy lekörözte a Suicide Squad és a Batman Superman ellen (Batman v Superman) bevételét, ráadásul nem is nyitott akkora összeggel, mint a másik két képregényfilm.

A Csábítás (The Beguiled) remake-et 674 helyen vetítik, bevétele is megugrott, így bekerült a top 10-be.

Amerikai hétvégi becsült eredmények, az adatok a boxofficemojo-ról vannak.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Gru 3

75.41

75.41

80

Nyomd, bébi, nyomd

21,00

30.02

34

Transformers 5

17.00

102.10

– 62.0

217

Wonder Woman

16.10

356.63

– 35.4

149

Verdák 3

9.52

120.71

– 60.4

175

A szerencse háza

9.00

9.00

40

47 Meters Down

4.68

32.59

– 33.9

5

Csábítás

3.25

3.57

+ 1.321,7

10

A múmia

2.78

74.50

– 54.0

125

Karib-tenger kalózai 5

2.41

165.46

– 55.3

230

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *