6

Az Igazság Ligája pótforgatása 25 millió dollárba került

justiceleagueeeMájus végén derült ki, hogy Zack Snyder családi okokra hivatkozva (lánya öngyilkos lett) az Igazság Ligája (Justice League) befejezését Joss Whedonra bízta. Az utómunkálatok fázisában és a pótforgatás során már Whedon irányíthatott. Nagyobb költségvetésű alkotások esetén teljesen megszokott, hogy a stábot ismét összetrombitálják és még felvesznek néhány jelenetet és a stúdió még 6 és 10 millió körüli összeggel megtoldja a büdzsét.

Azonban a Variety információi szerint ezúttal húzósabb volt a dolog, hiszen a pótforgatás 2 hónapot ölelt fel, ami nagyjából 25 millió dollárt emésztett fel. De eléggé nehéz volt a színészeket is összeterelni, hiszen szinte mindenkinek akad más munkája. Henry Cavill éppen a Mission Impossible 6. részének a munkálatain vesz részt, szerepe szerint bajuszt is növesztett, amit nem vághat csak úgy le, így majd a CGI mágusok tüntethetik el a szőrzetet. Ezra Miller pedig a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them) 2. felvonásának a forgatásán van jelenése és ezúttal a varázslatos világban lesz többet jelenése.

A szaklap forrásai szerint Whedon a szövegeket javította fel és egyúttal egyes jelenetekhez vett fel átvezető momentumokat. Munkájáért nem kap társrendezői creditet, de lehet, hogy a forgatókönyvírók vagy a producerek közé bekerül a neve.

6 komment

  1. Egyàltalàn nem baj, hogy besegített. Hàtha neki kevesebbet ugatott bele a stùdió, hogy mit hogyan csinàljon. Zack Snydert sajnàlom. Ez borzasztó lehet, egy igazi szülönek ennél nem lehet rosszabb, mint tùlélnie a sajàt gyermekét. 🙁

  2. Talán valamit tud javítani a dolgon, de a legújabb előzetes is elég gáz. A “kedvencem” az Aquamenes jelenet, mikor keresztül zuhan az épületen, aztán “kiszörfözik” a kemera elé pózolni egyet. Szánalmas. Pedig simán üthetne akkorát mint egy Avengers. Remélem Snydert többé nem engedik a franchise közelébe. Sajnálom, ami a magánéletben történt vele, de akkor is katasztrófa, amit csinált eddig.

  3. Inkább Marveles vagyok, mint DC-s, azaz jobban szerettem a képregényeket és a filmeket, de nekem eléggé bejött a Batman vs Superman.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *