Zajlik az olimpia, és bizony nagyon is elképzelhető, hogy a felvonultatott sportolók között ott van a jövő nagy filmcsillaga. Lehetséges, hogy pár éven belül kiderül, hogy valamelyikük színészként is remek teljesítményt tud nyújtatni. Várjuk ki a végét. Nem ez lenne az első alkalom, hogy valamelyik atléta bemutatkozik a vásznon is. Össze is gyűjtöttem egy top 10-re valót. Természetesen lehetne bővíteni a listát, kimaradt pár nagy név, pl. Jason Lee, Jason Statham, Fred Williamson, Kurt Russell.
Esther Williams-t nővére vitte le a manhattani strandra, ahol az életmentők tanítgatták úszni, amire teljesen rá is kapott. Három nemzeti bajnokságot nyert meg a 30-as években. Készült az olimpiára, de a II. világháború miatt az esemény elmaradt. Viszont felfigyelt rá a filmipar, a 40-es években rengeteg vízi musical-ben játszhatott, aminek eredményeképpen egyre többen kaptak rá a szinkronúszásra. 2013-ban hunyt el 91 éves korában.
Carl Weathers gimiben bokszolt, futballozott, de judózott és pankrátorkodott is. Később az Oakland Raiders-hez igazolt, 1970-ben és 1971-ben hét meccsben vett részt. 1971-ben a BC Lions-hoz igazolt, ahol 18 alkalommal lépett pályára. 1974-ben visszavonult és a színészet felé fordult. Ő volt Apollo a Rockyban, találkozott a Predatorral és eljátszhatta Jacksont, a vadállatot.
Burt Reynolds-t futball ösztöndíjjal vették fel a Floridai Állami Egyetemre. A pályán a halfback pozíciót töltött be. Nagy álmokat dédelgetett, de másodéves volt, amikor komoly sérülést szerzett, erre még rátett egy lapáttal, hogy később autóval balesetezett. Majd kiderült, hogy jalapeno allergiája van, ami feltette az i-re a pontot. De ez csak nekünk volt jó, olyan remek filmekben játszott, mint a Gyilkos túra, a Smokey és a bandita, Ágyúgolyó futam.
Arnold Schwarzenegger testépítőként szerzett hírnevet. Négyszer volt Mr. Universe és hétszer Mr. Olympia. A 70-es években Hollywoodban próbált szerencsét, a nagy áttörést a Conan hozta meg 1982-ben. Az évtized meghatározó akciósztárja volt, sajnos a 90-es évek végén megkopott hírneve, majd politikusként próbált szerencsét.
John Wayne a Kaliforniai Egyetemen a futballcsapat tagja lett, viszont eltörte a kulcscsontját, ami félbe is vágta sportolói pályafutását, sőt, ösztöndíját is elvesztette. A 20-as években tűnt fel először filmekben, az áttörést a Hatos fogat hozta meg számára. Nem csupán westernekben aratott sikert, hanem háborús alkotásokban is megállta a helyét.
A magyar származású Johnny Weissmuller orvosi javaslatra kezdett úszni. 1918-ban, miután édesapja elhagyta őket, vízimentőként dolgozott, illetve londiner volt az Illionis-i Sportklubban, ahol William Bachrach úszóedző figyelt fel rá és szárnyai alá vette. 1921-ben a nemzeti bajnokságon győzedelmeskedett. 20 éves volt, amikor a párizsi nyári olimpiáról három aranyérmet is hazavitt, de az amerikai vízilabdacsapattal is begyűjtött néhány elismerést. 1932-ben játszotta el először Tarzant, majd még 11 alkalommal bújt a legendás karakter bőrébe.
Dwayne Johnson 1996-ban mutatkozott be a Survivor Series-ben, 1997-ben a WWE bajnoki övét nyerte meg, 1997-ben pedig az Interkontinentális és nehézsúlyú világbajnoka lett. 2001-ben A múmia visszatérben alakíthatta a Skorpiókirályt, majd a karakter megkapta a saját filmjét is. Az Amazonas kincsénél pedzegették, hogy ő lesz az új generáció nagy akcióhőse. Ellavírozgatott a családi vígjátékok és kalandfilmek között, játszott néhány szórakoztató produkcióban, jellemző, hogy az alkotások általában eléggé jól teljesítenek pénzügyileg.
Chuck Norris Dél-Koreában az Osani bázison szolgált rendészként, ahol tangszudó-edzésekre járt. Nem csak ebből szerzett fekete övet, hanem teakwondóból, Shito-Ryu karatéból és Jiu Jitsuból is. Miután leszerelt, karateiskolát nyitott, de versenyekre is nevezett. Többek között középsúlyú karatebajnoki címet nyert. 1972-ben a Sárkány útjában küzdhetett meg Bruce Lee-val, majd hátat fordított a harcművész karriernek, és inkább a színészet felé fordult. Több klasszikus akciófilmben játszott: Ütközetben eltűnt, Delta kommandó, Tomboló terror, Magányos farkas. És ne feledjük a “Chuck Norris-tényeket” sem.
Bruce Lee Hongkongban ismerkedett meg a harcművészettel, Yup Man mester oktatta. Amerikába költözött, ahol a kung fu technikáját csiszolgatta és emellett oktatott is. Miután legyőzött egy másik mestert, úgy érezte, hogy van még mit fejlődnie, és 1967-ben hozta létre a Jeet kune do stílust. 1964 augusztus 2-án tartott egy bemutatót, ahol megismerkedett Dan Inosantóval, akinek segítségével megvetette lábát Hollywoodban is. Csak kevés filmben játszott – pl. A nagyfőnök, Tomboló ököl, A sárkány útja, a Sárkány közbelép –, de ez is elég volt ahhoz, hogy nevét megismerje a világ.
Bud Spencer szintén sportolóként szerzett különféle elismeréseket, mielőtt mázsás pofonokat osztott ki a vásznon. 1949-ben mellúszásban megnyerte az olasz bajnoki címet. Az 1951-es Mediterrán Játékokról ezüstmedállal távozhatott, majd egy évre rá a Helsinkiben megrendezett Olimpián is részt vett, az elődöntőig jutott, majd négy évvel később Melbourne-ben ismét eljutott eddig. 1954-ben megnyerte az olasz bajnokságot. Az úszással 1967-ben hagyott fel végleg a filmezés kedvéért. Életműve magáért beszél: Piedone, Seriff az égből, Aranyeső Yuccában, Nincs kettő négy nélkül, Az ördög jobb és bal keze, Akit Bulldózernek hívnak és még sorolhatnám.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
A sport megsértődik ha a pankrációt hozzá soroljuk, cseréjük ki rockot OJ simpsonra 🙂 😀
Hát nem tudom, engem Aronofsky Wrestler-e Mickey Rourke-kal meggyőzött arról, hogy az állítólag kamura épülő pankráció igenis kőkemény fizikai küzdelem, szóval DwJ maradjon csak.
Jó összeállítás, több szereplő meglepett, John Wayne-ről nem is tudtam, hogy komoly sportoló volt.
Na jó, de akkor Bautistáról se feledkezzünk meg 🙂
Rákerestem a google-ben előtte: pankráció sport. És úgy tűnt, hogy a pankráció sport:)
A darts biliárd stb kocsmasportok is, mert jobb szó híján minek nevezed, de egy darts játékosról nem a sportoló szó jut eszedbe. A pankráció ilyen téren nyilván bőven befér, hiszen a fizikum nem kérdés, sportolóhoz méltó, de a megrendezettsége miatt inkább színház, talán pont ezért áll oly sok ex pankrátor színésznek?! 😀
A pankrátorok többségét a WWE filmes részlege próbálja futtatni, az elején még volt pár egészen hangulatos 80-as évekre hajazó akciófilmjük (pl tengerészgyalogos), de mostanra masszív DVD-s élvezhetetlen B kategóriás cuccokat gyártanak.
Az expankrátorok közül kvázi Hulk Hogan vitte a legtöbbre, szerintem:)
Valóban. Viszont eszembe jutott még valaki aki azért neeeeeeem egy dicaprió, de sportolóból lett színész és elég jelentős: Vinnie Jones 🙂
..a pankráció ugyanolyan kőkemény sport,mint bármelyik másik, rengeteg edzéssel, csonttöréssel- sérüléssel, sportolói marketingszerződésekkel Bármennyire is meg van tervezve előre, azért csak le kell ugrani a ketrec tetejéről :O. Ha a testépítést is sportnak vesszük, akkor ennek is simán itt helye.
A testépítés is sport, gondolkodtam rajta, hogy betegyem-e. De ha nem az, akkor minek lehet nevezni?:)
Golyófogú Tony angol fociban volt állat.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vinnie_Jones