7

Box Office: Nem égtek be a szellemirtó csajok

szellemirtokÉszak-Amerikai box office

Nem túl gyakori, hogy ekkora gyűlölethullám kísér egy filmet. Ám a Szellemirtók (Ghostbusters) reboot kevés pozitív jelzőt kapott az eltelt hónapok során. Utálták az előzeteseket, a posztereket és a képeket. A Youtube-on ennél nagyobb arányú dislike-kal nem rendelkezik egyetlen filmtrailer sem. De ugye valamilyen szinten ez is reklám. És hiába tűnt úgy, hogy a kutyát sem fogja érdekelni az újabb verzió, az előrejelzések azt mutatták, hogy eléggé korrekt nyitány várható. 46 millió dollárt kasszírozott a produkció és bárki összetenné a két kezét, ha ilyen negatív hozzáállás mellett ekkora bevételt tudna termelni filmje. Ugyan mindez nem jelenti azt, hogy végül profitot kell termelni, ám elismerésre méltó ez az összeg. A kritikusok egyébként nem döngölték a földbe Paul Feig rendezését, az imdb-n viszont 3 csillag környékéről indított, a „hatarek” tették a dolgukat, viszont az átlag már felkúszott 4,9-re.

Szintén most került a vásznakra a The Infiltrator thriller Bryan Cranstonnal. A marketing leginkább a felnőtteket próbálta megszólítani, de nem volt éppen túl erős. A forgalmazó csak 1600 helyen vetítette és egy közepes 5,2 milliót szedett össze a víkenden, amihez még társult úgy 1,5 szerdáról és csütörtökről.

secretlifeRégebben bemutatott filmek: Első maradt A kis kedvencek titkos élete (The Secret Life of Pets), az animáció ugyan felezett, de áthaladt a kétszáz millión. Tarzan úgy ahogy tartja magát, átlépdelt a százason, amire a stúdió azért számított, de pár hete még úgy tűnt, hogy ezt sem tudja meghódítani. A Szenilla nyomában (Finding Dory) 445 millió dollárt gyűjtött össze amerikai pályafutása során, ezzel lekörözte a Shrek 2 csúcsát az animációk terén, amely 441,2 millió dollár volt. És még bőven van benne szufla. Szintén jól teljesít a The Purge 3, a második felvonása közel 72 milliónál állt be, a harmadik hamarosan lehagyja.

Hétvégi amerikai top 10, az adatok a boxofficemojo-ról vannak

Cím Hétvégi bevétel Eddigi bevétel Változás %-ban Büdzsé
Kis kedvencek titkos élete 50,56 203,14 – 51,5 75
Szellemirtók 46,00 46,00 144
Tarzan legendája 11,12 103,05 – 47,1 180
Szenilla nyomában 11,04 445,50 – 47,0 200
Mike és Dave esküvőhöz csajt keres 7,50 31,32 – 54,9 33
The Purge 3 6,08 71,00 – 50,9 10
Központi hírszerzés 5,30 117,50 – 34,0 50
The Infiltrator 5,28 6,74 46
A barátságos óriás 3,74 47,33 – 52,0 140
Függetlenség napja 2 3,45 98,51 – 55,7 165

7 komment

  1. Azért érdekes látni a szellemirtókkal kapcsolatban, hogy az internet hangja, mennyire nem a többség hangját közvetíti. Félre értés ne essék, engem sem érdekel a film és simán azt hittem. hogy csúfos bukta lesz, erre meg…

  2. Én csak remélni tudom,hogy bukni fog a Szellemírtók! Amilyen gyorsan ível fel,úgy menjen lefele! Elég szomorú egy ilyen szar filmet ilyen sokan szeretnek…. Aki teheti nyomjon egyest az imdb értékelésnél 🙂

    • Úgy értékeljünk, amennyit ér valami. Eleve szubjektív, az imdb sokszor nem valami jó mérvadó. Azért mert mások sz@rnak rá, nekünk nem kéne. Én sem vagyok oda ezért a vacakért. De azért nem hiszem, hogy ha megnézném 5- nél rosszabb pontot adnék rá…

  3. Szerintem csak úgy értékeljük, ha már láttuk a filmet. Lehet, hogy egy nagy nulla, de csak akkor lehetünk benne biztosak, ha már láttuk. Volt már jó előzetes és rossz film és fordítva is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *