Hardcore Henry

Mielőtt beköszöntött volna a képregényfilmes korszak, még igazi akcióhősök rúgták szét több tucatnyi vagy éppen sok száz statiszta valagát. Szépen végigmasíroztak a helyszíneken, hátrahagytak pár ezernyi lőszert, bevert fejet, törött csontot. Ha úgy adódott megálltak, pihentek két percet, újratöltöttek, megropogtatták izmaikat, esetleg lecserélték véres ruháikat és mentek tovább. Kicsit felnyögtek, ha zuhantak pár emeletnyit, kipréseltek magukból egy vicces szót vagy idézhető egysorost, aztán tették a dolgukat. A Hardcore Henry ugyanezt a korszakot idézi meg, azzal a különbséggel, hogy a főhős nem tud beszélni. Egykoron Arnold Schwarzenegger is csak néha recsegett el egy-egy mondatot, ő és a hasonló műfajban járatos kollégái is készítettek olyan filmet, ahol látszott rajtuk, hogy jobban örültek volna, ha nem fárasztják felesleges szócsépléssel őket.

Henry arra eszmél, hogy éppen összetákolják. Szó szerint. Kap egy kiberkart és lábat, mint kiderül, nagyjából félig-meddig ő maga is robot lett. Emlékei nincsenek, fogalma sincs, hogy mi történt, de úgy tűnik, hogy az előtte álló mosolygó, magát nejének valló nő hamarosan válaszokkal fog szolgálni. De erre nem kerül sor, mivel menekülnie kell. Egy telekinetikus képességgel rendelkező albínó férfi feni rá a fogát, emberei mindenhol ott vannak. Mi pedig teljes egészében Henry szemszögén keresztül élhetjük át a történéseket, nem hiába hirdeti a magyar plakát, hogy teljes egészében FPS-nézetű filmről van szó.

Épp hogy elindul a film, máris felpörög, elindul az iszonyatosan kreatív, sodró lendületű akciókavalkád, és csak a legeslegvégén áll meg. Csupán 10 millió dollárból készült, amiből mi annyit érzékelhetünk, hogy Oroszország elhagyatott részein forgathattak. Erdőben, mezőn, mindentől távoli útszakaszon, romos épületben. Henrynek sokszor annyi ideje sincs, hogy kifújja magát, máris újabb nehézségekbe ütközik. Talán le tudja cserélni összevérzett öltözékét. De minek? Hiszen nem sokkal később úgyis „összepiszkolódik” a ruházata.

A tempó halálos, sodró lendületű, az akciójelenetek őrületesen jól kivitelezettek és az operatőr (nevezzük nyugodtan Henrynek) sem finnyás. Nem fordul el szégyenlősen a fejlövéseknél, néha leszakad pár végtag, felrobban pár járgány. Ha a nagy rohanás során úgy alakulna, hogy lövése sem lenne, hogy merre tovább az egyre amortizálódó telefonján mindig kap segítségét.

Henry nincs egyedül. Folyamatosan belebotlik Jimmy-be, aki rendszeresen, újra és újra felbukkan különböző öltözékekben és hasznos tanácsokat és segítséget ad. Majd Jimmy rendre bekap egy halálos sérülést. Érdekes egy figura. Kilétére magyarázatot is kapunk, ami legalább annyira (pozitív értelemben vett) marhaság, mint maga a film. Együtt abálják az ellent a bordélyban, a mezőn vagy éppen a lepusztult épületben. Történet? Logika? Ezekre nem érdemes figyelni. Illetve nem is igazán lehet, mivel a lendület magával sodor, a lazaság és a könnyed hangvétel pedig hozzásegít, hogy végigvigyorogd a filmet.

Mintha a GTA-t és a Cranket gyúrták volna össze, a direktor mintha kifejezetten a számítógépes játékokhoz hasonlót akart volna készíteni. Pár jelenet, megidézi a Duke Nukemet, illetve a film végi tetős bunyó egy az egyben a Left 4 Dead egyik pályájáról lett átemelve, csak zombik helyett tengernyi statisztát kell semlegesíteni. Ezek mellé még belefért, hogy sikerült utalást tenniük a terrorveszélyre.

Azt hiszem, sokaknak ismerős lehet az az érzés, amikor egykoron egy-egy Chuck Norris vagy Sylvester Stallone film után úgy álltál fel, hogy dübörgött benned az adrenalin, és úgy pár percig úgy voltál vele, hogy minimum meg tudnád hódítani a világot, de az biztos, hogy szét tudnál fejelni egy kukát. A Hardcore Henry végén ugyanígy érezheted magad.

imdb:  7,1
rottentomatoes:  51 %

Büdzsé: 10 millió dollár