5

Sci-fi filmek 2015-ben

Sci-fik terén erős évünk lesz. Legalábbis van jó néhány várt film, a Star Wars következő részén kívül újra tiszteletét teszi Mad Max a mozikban és Arnold Schwarzenegger is megpróbál szépíteni.

 Amikor a Disney megvette George Lucastól birodalmát nem rejtetté k véka alá, hogy további Star Wars filmeket szeretnének. 2015-től kezdve minden évben jönne egy újabb, két folytatás közé beékelnek egy spin off produkciót. A forgatókönyvet Michael Arndtra bízták és temérdek rendezőt szóba hoztak a rendezéssel kapcsolatban. Végül 2013 elején bejelentették, hogy J.J. Abrams-t szerződtették le. Az először kijött trilógia főbb szereplői visszatérnek, de a középpontban John Boyega és Daisy Ridley fognak állni. A Star Wars: Az ébredő Erő decemberben érkezik.

starwarsmagyarcim

Olvasd tovább

0

Exeter előzetes

exeterMarcus Nispel pályafutása során adaptációkat és remake-eket gyártott, új horrorja egyik kategóriába sem sorolható, de nem mondhatni, hogy olyat alkotott, amit még ne láttunk volna. A korábban Backmask, jelenleg Exeter címre hallgató  produkcióját 2012-ben forgatta, de csak idén mutatják be.

6 fiatal csak bulizni szeretne. Szex, pia, drog és zene! Majd rátalálnak egy régi felvételre, amit visszafelé játsszák le, úgy gondolván, hogy talán túlvilági üzenetet fognak hallani. Ám e helyett egy gonosz  szellem beférkőzik a csoportba, testről testre vándorol.

A forgatókönyvet Kirsten Elms írta meg Nispel ötlete alapján. A hölgynek korábban A texasi láncfűrészes: Az örökség  (Texas Chainsaw 3D) horrorhoz volt köze, nem egy jó ajánlólevél. Olvasd tovább

2

Így neveld a sárkányodat 2. / Doboztrollok / Paddington

írta Nikodémus

2015-01-Így-neveld-2-Doboztrollok-Paddington

A nagy évvégi filmdara közben szokatlan dolgok kerülnek egymás mellé, ám a még nyáron bemutatott Így neveld a sárkányodat 2.-t, az októberi Doboztrollokat és a friss Paddingtont két dolog biztosan összeköti: mindháromnak kisebb-nagyobb köze van az animációhoz, illetve a zsáner adta kereteken belül valami egyénivel próbálkoznak, de persze csak annyira, hogy a családbarát besorolás ne boruljon.

Olvasd tovább