1

Röviden: Kétéjszakás kaland (Two Night Stand)

twonightstandJellemző, hogy a romantikus filmek többsége hasonló sémára épül. Egy részükben az alakítások nevetségesek, néhányhoz elfelejtenek kispárnát mellékelni és akadnak olyanok is, ahol törülközőt kellene tenni a vászon alá, hogy felfogja a giccstengert. A Kétéjszakás kalandban szintén megtalálható a találkozás, egymásra hangolódás, összeveszés és a nagy összeborulás, de a megszokottól eltérően próbálnak máshogy közelíteni a témához.

Megan az interneten ismerkedik meg Alec-kel. Csak a nő csak egyetlen estét akar eltölteni vele, de másnap reggel a leszakadt hómennyiség miatt képtelen elhagyni a helyet, ezért a tervezettnél tovább marad.

A történések döntő része egyetlen helyszínen játszódnak, így a lényeg azon van, hogy Analeigh Tipton és Miles Teller beszélgetései, megnyilvánulásai ne legyenek nevetségeket vagy éppen unalmasak. Tipton inkább aggodalmaskodó, Teller pedig kissé cinikus, mindketten jól hozzák a karaktert. Kibeszélik a kapcsolatokat, szó esik arról, hogy melyik fél mit vár el a másiktól és így tovább. Ám idővel elhagyják a szobát, egyúttal az érdeklődési szint is zuhanni kezd és egyik sablonos helyzetből ugrunk a másikba. Kár, hogy az utolsó harmadra nem maradt ötlet. 65 % Olvasd tovább

0

Megint lecsap a massza

1988blob1958-ban került a mozikba A massza (The Blob) sci-fi horror,  amelyből Chuck Russell forgatott a 80-as években egy egészen élvezhető remake-et. 2009-ben Rob Zombie gondolkodott el, hogy megcsinálja a saját verzióját, de lemondott a tervéről. Viszont Simon West, a Con Air rendezője nyáron csak belevághat a forgatásba.

“Abszolút hihető, realisztikus, magával ragadó világot fogok teremteni, amelybe mindenki beleélheti magát. Alig várom, hogy bemutathassak egy ikonikus lényt a szélesebb közönségnek és az új korszak rajongóinak.” – mondta West.

A történet szerint egy kisváros mellé becsapódó meteoron idegen létforma utazott. Apró termetű, de minden egyes bekebelezett élőlény után egyre csak nő és nő.

 

0

Vromen rendezi a Dive tengeralattjárós drámát

vromenNemrég kapott új erőre a James Cameron nevével fémjelzett The Dive, azonban formálódik egy hasonló című projekt is. A Dive annyiban lesz hasonló a másik filmhez, hogy szintén a víz felszíne alatt zajlanak az izgalmas események, csak búvárok helyett tengeralattjáró áll a középpontban.Tehát valamelyik tervezet nevet fog változtatni.

A tengeralattjárós dráma rendezői székébe Ariel Vromen, a The Iceman alkotója ülhetett bele. Egy visszavonult, tragikus múlttal bíró tengerésztisztre fókuszál a sztori. Majd megkeresi a DEA, hogy épüljön be a drogcsempészek közé.

Még nem szerződtettek le egyetlen színészt sem, a producerek arra számítanak, hogy a februári European Film Marketen találnak nemzetközi forgalmazót és érdeklődőt, majd ha minden sínre kerül belevágnak az előkészületekbe.

2

Parkoló karaktervideók

Január 22-én kerül a hazai mozikba Szervét Tibor, Lengyel Ferenc, Pokorny Lia és egy 68-as Ford Mustang főszereplésével Miklauzic Bence legújabb filmje, a Parkoló. A pesti bérházak rengetegében egy fordulatos, meglepetésekkel teli „párbajt” láthat a néző, melynek során egyre rafináltabb és durvább eszközökkel küzd egymással a belváros két magányos harcosa.

parkolo7

Olvasd tovább

4

Simon Pegg írja a Star Trek folytatását

startrekempire2Miután Roberto Orci bedobta a törülközőt, a Paramount Jusin Lint ültette a Star Trek 3 rendezői székébe. Viszont még nincs forgatókönyv és a 2016-os júliusi bemutató vészesen közeleg. Simon Pegg Doug Junggal közösen láthatott hozzá az íráshoz.

Pegg nem csak színészkedik, több történetet vetett papírra, többek között Edgar Wright-tal közösen dolgozhatott, de köze volt a Fuss, dagi, fuss (Run Fatboy Run) filmhez is. Illetve ő alakítja Scottyt a franchise-ban, szóval tudja, hogy mit várnak el tőle. Jung a Sötét zsaruk (Dark Blue) széria elindítója, de a Hármastársak (Big Love) sorozatból is kivette a részét producerként. Egyúttal a J.J. Abrams vezette Bad Robot cégnek írja a Diamond forgatókönyvét.