0

Paddington 2 előzetes

paddington22014 telén mutatták be a Paddington-t és elég tetszetős eredményt hozott. 2015 áprilisában megerősítették, hogy jöhet a folytatás, a bemutatót 2017 november 10-re lőtték be. Paul King és Simon Farnaby írta a forgatókönyvet, előbbi ismét bevállalta a rendezést is. Sőt, időközben már a harmadik film tervezgetéséhez láttak hozzá.

Az első részben Nicole Kidman szövögetett gonosz terveket, ezúttal Hugh Grant-tel gyűlik meg a maci baja. Paddington a Brown családnál él boldogan és a közösség is kedveli. Miután egy antikkereskedésben meglát egy drága könyvet, úgy dönt, hogy bevállal néhány melót, a fizetésből pedig meg tudja venni Lucy 100. születésnapjára. Azonban a könyvet ellopják. De ki lehetett a tettes? Olvasd tovább

0

Box Office: Telitalálat

americansniperÉszak-Amerikai box office
Új bemutatók

True American Hero! Chris Kyle mesterlövészről majdnem Steven Spielberg forgatott filmet, végül Clint Eastwood vette kezelésbe a projektet. És úgy tűnik, hogy az Amerikai mesterlövész telibetalált. Nem csak a drámák és a háborús alkotások kedvelői szemezhettek a Bradley Cooper főszereplésével készült műnek, hanem a hazafiak is. És elég jó esélyei voltak, hiszen a Zero Dark Thirty – A bin Láden hajsza, illetve A túlélő is eléggé a nézők, kritikusok és a díjátadók kedvencei voltak.

Három héten keresztül futott limitáltan az Amerikai mesterlövész, csak most próbáltatott meg szélesebb közönség előtt. 90 millió dollárt fialt a három nap alatt. Eastwood hosszú pályafutása során még nem látott ekkora nyitányt (már ha eltekintünk attól, hogy eddig néhány tucat helyen ment). Olvasd tovább

2

Így neveld a sárkányodat 2. / Doboztrollok / Paddington

írta Nikodémus

2015-01-Így-neveld-2-Doboztrollok-Paddington

A nagy évvégi filmdara közben szokatlan dolgok kerülnek egymás mellé, ám a még nyáron bemutatott Így neveld a sárkányodat 2.-t, az októberi Doboztrollokat és a friss Paddingtont két dolog biztosan összeköti: mindháromnak kisebb-nagyobb köze van az animációhoz, illetve a zsáner adta kereteken belül valami egyénivel próbálkoznak, de persze csak annyira, hogy a családbarát besorolás ne boruljon.

Olvasd tovább

0

Új előzetes a Paddington animációnak

Michael Bond gyerekeknek szóló könyvéből készült az animációs film. A címszereplő a perui dzsungel mélyén nőtt fel Lucy nagynénje felügyelete alatt. Ám amikor egy földrengés miatt elpusztul otthonuk egy hajón bújik el. Azt reméli, hogy Angliában sokkal jobb lesz minden, de amikor célba ér kissé elszontyolodik, mert abszolút nem így képzelte el. Ám a Brown család befogadja a mackót.

2

Stb…

0tr4

Transformers: A kihalás kora előzetes a kínaiaknak.

Andrew Stanton és  Angus MacLane rendezi a Finding Dory-t, amely a Némó nyomában folytatása lesz.

Ice Cube fia, O’Shea Jackson Jr. alakíthatja Ice Cube-ot az N.W.A. csapatról készülő produkcióban.

Mark Rylance is játszani fog Steven Spielberg hidegháborús filmjében.

Marion Cotillard bevállalta a Mal De Pierres drámát, ami 20 évet ölel fel egy szabadszellemű nő életéből. Házassága kész csőd, majd beleszeret egy férfiba. Rendező Nicole Garcia.

Kristen Wiig egy most még cím nélküli vígjáték forgatókönyvét írja, a rendezést is bevállalta, a főszereplő ő lesz. A történet két barátnőről szól.

Joshua Jackson egy interjúban megemlítette, hogy a stúdió benne lenne a Kerge kacsák 4-ben, egy jó történettel rukkolnának elő.

A Disney sorozat formában készíti el az Oroszlánkirály folytatását.

Ian McShane, Gabourey Sidibe, David Harewood és Johnny Vegas is leszerződött a Grimsby akció-vígjátékra. Olvasd tovább

0

Paddington előzetes

paddington2007-ben jelentették be, hogy Hamish McColl fogja írni a Paddington animációs film forgatókönyvét, később Emma Thompsonnak passzolták le a szkriptet, de munkájáért nem kapott creditet.  A címszereplő mackó a moziban eddig még nem tette tiszteletét, de könyv formában sokan olvashattak kalandjairól. Michael Bond regényeit 30 nyelvre fordították legalább 30 millió példány kelt el a könyvekből. Szóval kijelenthetjük, hogy valamennyire azért ismert.

Paddington az udvarias maci Peruból Londonba érkezik, hogy új életet kezdjen. Elveszettnek és magányosnak érzi magát, azonban minden megváltozik, amikor a Brown családhoz kerül. Olvasd tovább