1

Drámák 2015-ben

Adós voltam még egy válogatással a 2015-ös drámafelhozatalból.

Baltasar Kormakur rendezésében érkezik  az Everest, hiába is keressük Mark Wahlberg nevét a stáblistán, nem leljük. Az izlandi direktor ezúttal Wahlberg nélkül próbálkozik Hollywoodban, de így is neves szereplőgárdát irányíthat: Jason Clarke, Josh Brolin, John Hawkes és Jake Gyllenhaal húzhat meleg cuccot és indulhat a csúcs felé. A történet két csapat hegymászóra fókuszál, akik a világ legmagasabb hegyét próbálják meghódítani szörnyű hóvihar közepette.

everest Olvasd tovább

3

Vígjátékok 2015-ben

Na, lássuk, hogy milyen filmeken nevetgélhetnénk idén.

Évek óta beszélnek és beszélnek az Argo folytatásról. Azonban idén véget ért a szócséplés, összeszedték a forgatáshoz szükséges összeget, illetve színészeket és belevágtak a folytatásba. Balog Tibi (Kovács Lajos) és bandája (Scherer Péter, Bicskey Lukács, Kiss József) tíz év után sem lett okosabb. Továbbra is pitiáner, suttyó bűnözők, akik nagymenőknek hiszik magukat és a nagy lóvéra vágynak. Egy japán szindikátus árnyékembere (Kulka János) balszerencséjére pont Tibiéket bízza meg egy felbecsülhetetlen értékű adathordozó megszerzésével. Tibiék vajmi keveset értenek az IT világához, ezért egy számítástechnika tanárt (Bán János) visznek magukkal a lehetetlennek tűnő műveletre. A bajt a roma maffia feje (Nagypál Gábor) fokozza, aki egy régi ügy miatt elégtételt akar venni Tibin. A hajsza során Tibiek mindezeken túl japán bérgyilkosokat és a szlovák hadsereget is magukra haragítják, így az esélyük arra, hogy a nagy zsével Malibu tengerpartjára szökjenek, radikálisan csökken. De aki Tibit alábecsüli, annak annyi. Mert Tibi megoldja okosban.

argo2forgatas3

Olvasd tovább

5

Sci-fi filmek 2015-ben

Sci-fik terén erős évünk lesz. Legalábbis van jó néhány várt film, a Star Wars következő részén kívül újra tiszteletét teszi Mad Max a mozikban és Arnold Schwarzenegger is megpróbál szépíteni.

 Amikor a Disney megvette George Lucastól birodalmát nem rejtetté k véka alá, hogy további Star Wars filmeket szeretnének. 2015-től kezdve minden évben jönne egy újabb, két folytatás közé beékelnek egy spin off produkciót. A forgatókönyvet Michael Arndtra bízták és temérdek rendezőt szóba hoztak a rendezéssel kapcsolatban. Végül 2013 elején bejelentették, hogy J.J. Abrams-t szerződtették le. Az először kijött trilógia főbb szereplői visszatérnek, de a középpontban John Boyega és Daisy Ridley fognak állni. A Star Wars: Az ébredő Erő decemberben érkezik.

starwarsmagyarcim

Olvasd tovább

3

Horrorfilmek 2015-ben

Rengeteg horrort adtak ki idén is. Ahogy lenni szokott, inkább a házimozis forgalmazásra szánt darabokból volt túlkínálat és ezek döntő többségét mostanra valószínűleg mindenki elfeledte. Jövőre szintén tengernyi alkotás képviselteti magát a műfajban. Szemezgettem a felhozatalból.

A II. világháború idején a londoniak rendszeresen aggódhattak a bombázások miatt. Eve, a fiatal tanárnő  tanítványait vidékre menekíti és egy öreg, üres kúriában találnak szállást. De hiába is gondolják úgy, hogy minden rendben lesz, nem a németektől kell tartaniuk. Tom Harper dirigálta The Woman in Black 2 Angel of Death filmet, a rendező  a tévé világából érkezett, számos sorozatot, filmet és rövidebb alkotást készített. Phoebe Fox és Jeremy Irvine jövő év elején rémüldözhet.

womaninblack

Olvasd tovább

9

Akciófilmek és thrillerek 2015-ben

furious7Sajnos 2014-ben nem sok jó akciófilm akadt. A képregényfilmek lassacskán kiszorítják a műfajt. De ugyanakkor Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger is cserben hagyott minket. És az lepett minket, akitől egyáltalán nem számítottunk volna rá: Keanu Reeves John Wick-ként odavert. Jövőre vajon melyik akció-thriller vagy kaland fog nagyot szólni? Szemezgessünk.

Ezúttal nem rabolnak el senkit. Az Elrabolva 3-ban Bryan Mills békés családi életet élne, de nejét megölik. A gyilkossággal őt vádolják meg, de nem hagyja magát a sittre juttatni. Nyomában a CIA-vel, az FBI-jal, a rendőrséggel és Forest Whitakerrel megpróbálja tisztázni magát. Ki kell derítenie, hogy ki követhette el a szörnyű tettet, vigyáznia kell lánya épségére és egyúttal bosszút is állna. Good Luck. Olvasd tovább

0

Animációs filmek 2015-ben

Meg vagytok elégedve a 2014-es animációs felhozatallal? Voltak ígéretesnek tűnő előzetesek és képek, de elég kevés emlékezetes alkotás született a műfajban. Talán jövőre jobb lesz? A Pixar, a DreamWorks és a Disney ismét képviselteti magát a piacon, de más cégek is próbálkoznak. Egy év múlva vajon melyikre fogjuk azt mondani, hogy megérte a jegy árát?

A Pixar égisze alatt formálódik a The Good Dinosaur. Egy egyszerű kérdést járnak körül: Vajon mi történt volna, ha az a bizonyos aszteroida elkerüli a Földet és a dinók nem halnak ki. A humoros és szórakoztató produkció főhőse a 70 láb magas apatoszaurusz, Arlo. Miután nyugodt kis közösségének élete felbolydul egy bizonyos dolog miatt megpróbálja helyreállítani a békét egy fiatal sráccal.

gooddinosaur Olvasd tovább