A spanyol franchise 3. része eléggé félrement, de talán a negyedik újra sínre teszi a franchise-t. A középpontban Angela Vidal riporternő áll, aki elkapta a furcsa fertőzést és egy tankhajón tartják fogva. Itthon 18-as karikával fog menni, ez borítékolható a véres képek után.
Day: 2014. december 04.
He’s Back – Terminator: Genisys előzetes
Nagy tervei voltak a Halyconnak a Terminatoral, ám amikor a Megváltással pofára estek csődbe is mentek. A franchise jogait minimum 60 millió dollárért szerették volna eladni, ennyiért senkinek nem kellett. Majd egy aukció keretein belül a Pacificor befektetési társaság 29,5 millió dollárért szerezte meg. A cég egy ügynökséget keresett meg, hogy rajtuk keresztül adjanak tovább a jogokon.
2011 februárjában arról beszéltek, hogy az Universalnál jöhet létre az ötödik részt, Justin Lin lenne a rendező, Chris Morgan írná a forgatókönyvet. Ám májusban Megan Ellison és produkciós vállalata, az Annapurna nyerte meg a jogokat egy aukción. Laeta Kalogradist és Patrick Lussiert kérték meg, hogy írjanak egy elfogadható szkriptet és egyúttal bejelentették, hogy a Paramount forgalmazhatja az ötödik részt. A stúdió 2015 július 26-ra tette a bemutatót. Rian Johnson, Denis Villeneuve és Ang Lee neve szerepelt a lehetséges rendezők listáján, végül Alan Taylorral ültek tárgyalóasztalhoz. A franchise atyjával, James Cameronnal többször is találkozott David Ellison producer, hogy megvitassanak néhány kérdést, többek között, hogy miképp tudnának a régi filmekhez hűek maradni.
Arnold Schwarzenegger nélkül nincs Terminator film, sikerült is megnyerni a projekthez. Többek között Taylor Kitscht, Tom Hardy-t és Garett Hedlundot hívták be tesztfelvételekre, de Kyle Reese bőrébe Jai Courtney bújhatott. Sarah Connor szerepéért Emilia Clarke, Tatiana Maslany és Brie Larson szállt harcba, amiből Clarke jött ki győztesen. Matt Smitht és Lee Byung-hunt fontos feladatra szerződtették le.
Történet? Hivatalosan még nem tették közzé, de ide kattintva elolvashatjátok a legutóbb napvilágot látott sztorit. És eléggé úgy látszik, hogy valóban ez lesz a filmben. Olvasd tovább
While We’re Young előzetes
Noah Baumbach a Greenberg után újra együtt dolgozhatott Ben Stillerrel. 4 évvel ezelőtt Greta Gerwig, James Franco és Cate Blanchett lehettek volna a főszereplők, de a forgatás tolódott és egyedül Stiller maradt a fedélzeten. Naomi Watts alakíthatja a nejét, Adam Driver és Amanda Seyfried alakítják azt a duót, akikkel megismerkednek. A direktor Jennifer Jason Leigh-nek szánta az egyik szerepet, ám miután elváltak, érthető, hogy nem került be a filmbe.
Stiller kissé feszült dokumentumfilmest alakít, karrierje és házassága sem túl fényes. Majd egy fiatal, szabadszellemű párral hozza össze a sors, akik megmutatják számára hogyan is kell felszabadultabban, kreatívabban élni. Olvasd tovább
Mancs előzetes
Több éves előkészület után 2015. január 29-én az A Company Hungary mutatja be a Mancs c. családi filmet. Január 29-től a Mancs országszerte látható a magyar mozikban.
Pejó Róbert rendező legújabb alkotását a világhírű magyar mentőkutya története ihlette, azonban a filmtörténete fiktív, a forgatókönyvet a képzelet szülte. A Mancs c. film tiszteletadás a világ összes mentőkutyája előtt, akik bátorságuknak és helytállásuknak köszönhetően gyerekek, nők és férfiak ezreinek életét mentik meg. A Mancs c. alkotás egyben a magyar mentőkutyáknak is emléket állít.
A technikai fejlődés ellenére, a mentőkutyák a mai napig nélkülözhetetlen és pótolhatatlan segítséget jelentenek a katasztrófahelyzetben, az eltűnt emberek keresése során. A haiti földrengést követően a mentőkutyák 132 túlélőt találtak a romok alatt. A hazai mentőkutyák évente több száz esetben segítik az eltűnt emberek kutatását, a mentők és a rendőrség munkáját. A magyar mentőkutyák a világ élvonalába tartoznak: 2009-ben a Mentőkutya Világbajnokságon a magyar csapat nyerte el a világbajnoki címet. A Mancs c. filmhálaadás és tisztelgés a négylábú hősök előtt a mozgókép eszközeivel.
A Mancs c. film bemutatóját nagy várakozás előzi meg, az utóbbi időkben a több generációt megszólító mozifilmek szinte teljesen eltűntek a hazai piacról, a Mancs – ebben a tekintetben is – hiánypótló alkotás. Pejó Róbert (Látogatás, Dallas Pashamende) rendező és Kántor László producer szándéka szerint, a Mancs művészileg igényesen kivitelezett, szórakoztató, vidám, könnyed, a család minden tagja számára élvezhető és emlékezetes alkotás. Olvasd tovább
Ők játszanak a következő James Bond filmben
Nagy várakozással tekint mindenki a következő James Bond filmre, hiszen a legutóbbi résszel a döntő többség elégedett volt. Sőt, a Skyfall belépett az 1 milliárdos bevétellel büszkélkedő filmek maroknyi táborába. Sam Mendes rendezőt sikerült visszaédesgetni a folytatáshoz és a címszereplőt újra Daniel Craig formálhatja meg, illetve Naomie Harris, Ralph Fiennes, Rory Kinneear és Ben Whishaw visszatérésére is számíthatunk. A forgatás hétfőn veszi kezdetét, a bemutató 2015 november 6-án esedékes.
Az elmúlt hónapok során több színészt hoztak kapcsolatba a 24. Bond kalanddal kapcsolatban, ám most már nem kell tovább találgatni, hiszen nem is oly rég hivatalosan közzétették a szereplők névsorát a produkció címét.
Mendes rendezése a Spectre címre fog hallgatni, ami már csak azért is ismerős lehet, mert ez az a szervezet, amelyet Ernst Stavro Blofeld vezetett a korábbi felvonásokban. Christoph Waltz játszhatja a 007-es ellenfelét, Oberhausert és valószínűleg ő irányíthatja a csoportot. Roger Moore azonnal kiírta twitterén, hogy “Végre, Blofeld visszatér”. Olvasd tovább
Baltasar Kormakurra bízták a Cascade-t
Baltasar Kormakur ezúttal a Fox stúdiónál rendezhet, a Cascade katasztrófa-thrillert Morten Tyldummal dirigáltatták volna le, mégsem jött létre az egyezség a The Imitation Game alkotójával. Többek között Ridley Scott és Steve Zaillian producerként tartja rajta a szemét a munkálatokon.
A projekt a 2003-as BBC égisze alatt készült The Day Britain Stopped mockumentary alapján formálódik, amely egy közeli jövőben megtörtént elképzelt helyzetet jár körbe. A film eseménye azután játszódik, hogy a Perzsa Öbölben egy tanker katasztrófát okoz. Cate Blanchett alakíthatná a terroristacselekedettel megvádolt hajó kapitányát.
Matthew Vaughn lesz a producere a Szellemlánynak
Matthew Vaughn produkciós cégén keresztül vette meg a Szellemlány (Ghostgirl) fiatalokat megcélzó regénysorozat jogait. Rendező még nincs, a Csillagpor (Stardust) alkotója egyelőre csak a produceri teendőket látná el.
Tonya Hurley könyvszériáját 20 nyelvre fordították le, Latin-Amerikában 1 millió darabot adtak el belőle. A könyv tartalma: Charlotte Usher gyakorlatilag láthatatlannak érzi magát az iskolában, és egy nap valóban azzá is válik. Nemcsak láthatatlanná, de halottá is. És mindez egy srác és egy gumimaci miatt. Ebben a kissé gúnyos, néhol mégis szívszorongató történetben Tonya Hurley feltárja előttünk a láthatatlanságot, amit néha mindannyian érzünk, és hogy meddig vagyunk képesek elmenni, hogy végre észrevegyenek bennünket. (bookline)
Még az idei San Diegoban lezajlott Comic-Conon leadtak a Szellemlányból készült rövid stop motion alkotást, amelyet alább megtekinthettek. Olvasd tovább
Még egy előzetes a Top Five-nak
Chris Rock a Nagyfiúk 2 (Grown Ups 2) forgatásán írta a Top Five forgatókönyvét, nagyon is elképzelhető, hogy a nyaralás alatt barátai is segítettek pár poénnak kiegészíteni a sztorit. Nem csupán a történetet vetette papírra, de eljátszotta a főszerepet, sőt levezényelte a filmet.
Rock karaktere komikusként vált ismertté és amikor elhatározza, hogy megpróbálja megmutatni komolyabb oldalát, rajongói elfordulnak tőle. Reality sztár menyasszonya viszont ráveszi, hogy esküvőjüket élőben közvetítse a tévé. Ám közelebb kerül egy riporternőhöz. Olvasd tovább
Új rendező A holló élén
Több rendező megfordult az elmúlt évek alatt A holló (The Crow) remake környékén. Legutóbb F. Javier Gutierrez tarthatta kezében a gyeplőt és eléggé valószínűnek látszott, hogy vele el is készülhet a film. Azonban inkább A kör 3D-t (The Ring 3D) választotta, ami annyit jelent, hogy ismét új direktor után kellett nézni. Corin Hardy-ra esett a választás, Edgar Wright ajánlotta be.
Hardy mögött már van egy produkció, de a The Hallow-t csak 2015-ben mutatják be. Minden bizonnyal elégedettek lehettek a munkájával, ellenkező esetben fontolóra sem vették volna, hogy leszerződtessék A hollóra. Érdemes róla tudni, hogy a The Prodigy-nek és Ed Sheerannak is forgatott klipet, illetve 2003-ban tette közzé a stop motionnal készült Butterfly rövidfilmjét, amit alább meg is nézhettek.
Olvasd tovább