A ManlyMovie a következőket írta a következő Terminator filmről. A Genisys történései a jövőben kezdődnek. John Connor megmenti fiát, Kyle Connort a halálosztók koncentrációs táborától. Majd fontos feladatot bíznak rá, 1994-be utazik, hogy megmentse nagyanyját, Saraht. Egyúttal Kyle Reese is visszamegy 1984-be, úgy ahogy az első filmben is láthattuk, a Skynet pedig egy T-800-ast küld.
Ez a robot találkozik egy másik, öregebb T-800-assal, amiből lesz egy kis bunyó. A ráncosabb Arnold veszít, de a fiatalabb verziót elkapják az ellenállás emberei és átprogramozzák, még a szövetek is öregednek rajta. Ezt követően Kyle Reese-t és a gépezetet elküldik 1994-be, hogy segítsenek Sarah-nak és Johnnak, akik éppen felrobbantották a Cyberdyne-t.
Tehát Sarah és John Connort most már Kyle Reese, Kyle Connor és az átprogramozott Terminator védelmezi. Reese tudja, hogy ő lenne John Connor, azonban Kyle Connor apja nem árulta el, hogy mi történt a múltban. A hírek szerint Kyle Reese ugyanolyan halált hal, mint az eredeti produkcióban lesz folyékony, alakváltó fém Terminator is, a T-2000-t Lee Byung-hun alakításában. A végén Kyle Connornak nyoma vész.
Egyúttal kijött néhány rosszabb minőségű kép is, amelyek állítólag az előzetesben lesznek benne.
UPDATE: Érkezett egy e-mail a stúdiótól, amely arra szólít fel, hogy távolítsam el a képeket. Nem tudom hogyan érhetne el a kezük ide, ha nem tenném meg, de inkább nem szórakozom a nagyokkal. Ezen a twitteren még elérhetőek a képek.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Ha ez igaz, akkor rendesen megkeverik az idővonalakat.
Remélem az utolsó két CG képkockán még bőven javítanak, mert jelenleg olyan, mintha nem lenne rajta textúra, illetve alulról karcolja a ZS kategóriás Asylum filmeket, vagy mi a rák már az. Mindenesetre a történet, ha ez lesz az Ígéretes. Nekem tetszik!
Egyébként mikor jön majd az első teaser?
Ezt jól meg kavarták. A 2 Arnoldról meg ez a kép ugrott be.
Lemaradt a kép.
http://pbs.twimg.com/media/BFunvPGCYAEvofq.jpg:large
Az elsõ kêp a T1bõl van egy az egyben .
Ez egy hatalmas rakás kaki lesz.
Terminátor filmsorozat R.I.P rest in peace, ezzel pedig töröljék ki a seggüket.
Eléggé zavarosan van előadva a történet az eredeti oldalon is.
Hogy mennyire hiteles az kérdéses.
Én valami hasonlóra számítottam, egyfajta időháborúra, aminek a célja a nagy háború megakadályozása.
Nem mondok véleményt ennyi alapján. A képek hangulata tetszik. Az utolsó két filmnél rosszabb biztos, hogy nem lesz. Én 100%, hogy moziban fogom megnézni, még ha rossz lesz is. 😀
A sztori elég tetszetős, már csak ne csapják össze..
“Kyle Reese is visszamegy 1984-be, úgy ahogy az első filmben is láthattuk”…
…” Ezt követően Kyle Reese-t és a gépezetet elküldik 1994-be, hogy segítsenek Sarah-nak és Johnnak, akik éppen felrobbantották a Cyberdyne-t”
Ha már egszer elkülik’84-be, akkor hogy küldik el utána ’94-be?