Az előzetes kikerülése óta boldog-boldogtalan kielemezte már az előzetest, így én nem is fűznék sokat hozzá. Csak egy-két dologról ejtenék szót
Higanyszál és Skarlát Boszorkány a képregényekben mutánsok, apjuk Magneto. Az X-Men filmek jogai a Foxnál vannak, de a Marvel megtalálta a kiskapukat, hogy szerepeltethesse a karaktereket. Csak nem eshet szó róla, hogy a Mágnesesség Ura az apa és az eredetükön is változtatni kellett. Így tehát képességeiket a HYDRA jóvoltából kapták. Az alábbi képen a tömeggel tüntetnek, nem kizárt, hogy pont a hősök ellen. Úgymond tökéletes kísérleti példányok von Strucker báró számára.
Az ikrek valamikor rájönnek, hogy nem a megfelelő oldalon állnak. Pietro itt éppen az egyik robotnak robog neki.
A Bosszúállók eléggé le vannak törve és látványosan háttal állnak a didergő Bannernak. Ki vezeti a gépet? Hol van Stark?
A nagy csapat. Chris Hemsworth mellett úgy tűnik, hogy Kim Soo-hyun koreai színésznő áll. A találgatások szerint Monica Chang SHIELD ügynököt alakíthatja.
Andy Serkis meg nem erősített feltételezések szerint Ulysses Klaw-ot játszhatja. A képregényekben a karakter vibrániummal kísérletezett, amelyet mellesleg Wakandában lehet bányászni. Az ország uralkodója pedig Fekete Párduc.
És így a törött pajzs is érthető. Bár akár még lehet, hogy a képzelet szüleménye. És miért is ne lehetne. Hiszen Skarlát Boszorkány képes a valóságot manipulálni. Talán ezért is szenved Thor a vízben?
Vasember Hulk ellen. Sokan felvetették, hogy Ultron befolyásolja a gigaerős hőst. Pirosas szeme miatt még Red Hulk is szóba került. De azért megjegyezném, hogy Star arca nem látszik, még az is lehet, hogy nem ő irányítja a Hulkbustert.
Hajók… Nos, ez létező hely, Afrikában fellelhető roncstemető.
Random módra betett balerinák? Lehet, de a zongoránál ülő alak ki lehet?
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Húúúú , de nagyon remélem , hogy Ultronnak valami klassz kis torzított hang lesz a szinkronja mert itt a trailerben bűnrossz !!!
..hát Ultron hangját így elcseszni…. skandallum…mondjon le.
Elvileg csak a párduc tudja megjavítani a pajzsot, szóval lehet nem csak képzelet, akkor viszont nagyon rossz dolgok fognak történni 😀 A zongoránál, mint ha a kapitány ülne, eddig nem is figyeltem, a trailer zenéjéhez illik mindenesetre a bevágás. Most olvastam éppen, hogy RDJ-t a hideg is kirázta a szkript utolsó oldalától 😀 A szinkron borzalmas, nem várom, hogy visszaadják az eredetit de Ultron így nagyon gáz és ha jól hallottam Johansson szinkronja is más…még egyszer nem fogom végig szenvedni, hogy megbizonyosodjak. EZ ÍGY NEM MEHET MOZIBA!!!
ÁÁÁ ezígy nagyon rossz, a hang hallatán inkább egy szmiagor szerű kis teremtmény jut eszembe, mint egy szuper ellenség.
Ha már ellenséges robot, akkor legyen hideg és kimért.
Valami hasonló, mint a Warhammer 40K-ban a terminator egységek, persze magyarul
https://www.youtube.com/watch?v=P-1-PQRbD28
Na jó! Ki választotta ezt a hangot? Ki találta ki, hogy egy félelmetes, mély, gépies hang helyett ez a hülye gyerek mondja fel? Tegye fel a kezét!
Nem ért rá senki más a világon? Ha ennyire szarnak az egészre, akkor nem kell leszinkronizálni, de ezt ne csinálják!
Komolyan nem akarom meghallgatni még1x de ez nem Sam Rockwell szokásos szinkronja? Ami nem baj, csak ide pont nem illik 🙁 Trafó 4-ből Vesztegzár hangja…kb ilyesmiben kellene gondolkodni, minimum.
Ennèl viccesebb es butàbb hangot nem is adhattak volna Ultronnak!!!!Jo hogy nem Kalàka együttesböl vàgnak be zenèket hozzà a szinkronosok!!! Szuper amatör banda!!!hozzànemèrtès felsö foka!!!Ultron egy Epic karapter akinek hozzà illö fèlelmetes hangja kell hogy legyen nem hupikèk törpikèk dulifulia!!!@@$:-,?!@$:./5@@?//
csatlakoznék a hang az borzadáj táborba…elsőnek úgy is angolul nézem meg mostmár a filmeket mert a magyar szinkron rég nem az amire büszkék lehettünk. De ha nem akarok gyomorgörcsöt a második megtekintéskor IMAX-ben akkor jolenne ezt megváltoztatni.
Maybe SPOILER:
A törött pajzs szinte biztos, a sztori mellé és a tegnap kikerült 2017-es Thor: Ragnarok vonal mellé kötelező lenne. Főleg ha észrevesszük, hogy ki fekszik a pajzs mellett és ugye Fiege is elmondta, hogy egy hőst elveszítünk….
Az szerintem nagyon át lesz írva, bár ha az lesz amire gondolsz, akkor atombomba 😀
A balerinás rész szerintem – az előtte felvillanó Fekete Özvegy képből is ítélve – az Özvegy múltját hivatott megmutatni. Ő – legalábbis a képregények alapján – balerinaként kezdett Oroszországban, és úgy szúrta ki őt a KGB. (Persze azóta már ezt is retconolták.)
..na mégegyszer rászántam magam,és megállapítottam,hogy Özvegy hangja sem az, így van még remény egy új szinkron leosztásra 😀
Spoiler
CapAm, Thort veszítenénk el szerinted? Az nem volna jó…
viszont be lehetne hozni esetleg Beta Ray Billt…szerintetek meg lehetne lépni őt? Mármint a Marvel bevállalná sz ő kinézetét? Ami működik képregényben, vagy egy mosómedvével, az filmben egy “lófejű” idegennel nem biztos…
GOTG HD-ben majd nagyon kell hegyezni a szemet, állítólag benne volt, de lehet csak belelátták az emberek 😀
Hát játszanak az idegekkel itt a filmuniverzumban, mivel a Cap kettőben a sztori szerint simán kinyírhatták volna Rodgerst, hogy Bucky átvegye a szerepét és max az Avengers 2 közepére meglápták volna a “klónoztuk az eredetit” figurát…de persze még ezt megjátszhatják később is ( gondolom a színészek szerződésétől is függ)
Viszont Thor alatt rezeg szerintem a léc. A Ragnarok alcím amiben cyborgként ugyis Chris Hemsworth-t hoznák vissza és az a tény, hogy a Civil Warban Thor-nak nincs semmi szerepe szerintem összeadja a képletet. De ezek mind csak találgatások a képregényes ismereteimre hivatkozva, szóval lehet, hogy fullba más lessz a filmuniverzum 😀 ( de a trailerben az ott Thor a pajzs mellet)
Box Office rekord szagot érzek! A hanggal kapcsolatban én is egyetértek, borzalmas. Ütősebb kéne Ultronnak