Előfordult már, hogy egy kis csendért rimánkodtál egy film alatt? Mármint nem azért kulcsoltad össze a kezed, hogy a körülötted ülők fogják be, hanem azért, hogy a szereplők ne nyissák ki a szájukat egy ideig? Érezted úgy, hogy ennél még az is jobb lenne, ha füledbe forró ólmot öntenének? Ezúttal Kevin Hart húzta ki a gyufát a folyamatos dumálásával, próbálja majmolni a nagy elődöket. Gondoljunk csak vissza Richard Pryorra, aki olyan szövegeket szállított, hogy a hasunkat fogtuk a nevetéstől és egykoron ittuk Eddie Murphy minden szavát. De Chris Tucker száját is jó átlagban hagyják el vicces mondatok, ha éppen kinyitotta a száját, márpedig eléggé jellemző rá, hogy soha nem hallgat el. Hart folyamatosan járatja lepénylesőjét, de hiába várjuk, hogy akár egy félmosolyra valót ki tudjon erőltetni magából. Általában egy rossz vígjátéknál meg szokták jegyezni, hogy 10 poénól jó, ha 1 ül, itt azonban örülhetünk, ha 30 után jön valami értékelhető szöveg. Hart totálisan idegesítő, végigpofázza a bő másfél órát és egy idő után bezsong tőle az agyunk. Tavaly valamennyire fellélegezhettünk, hogy van még szufla a zsarus „buddy action comedy” műfajában, most azonban csak lemondóan legyinthetünk. És leginkább az a szomorú az egészben, hogy mindenki csak asszisztál Hartnak, akinek mostanában egyre ismertebbé válik, stand up-os múltjának is sokat köszönhet. Ice Cube se nem oszt, se nem szoroz, egyszerűen csak meglátta a könnyű pénzt a filmben, nem bánta meg, hogy főszereplő-producerként részt vett a produkcióban, ami az év eddigi legrosszabbja.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Nekem már az előzetes is sok volt.
amennyire jó hírt stand up-ja ez annyira gyenge.
Amennyire van jó akciófilmje Cube-nak ez annyira gyenge. :S