7

The Walking Dead – a 4. évad eddig

walkingdead

SPOILERES IROMÁNY

Szépen lassacskán mindenki beletörődött, hogy a civilizáció végérvényesen elpusztult és nem támad fel úgy, mint a zombik. Inkább csak egy csendes kis helyet keresgélnek a megmaradt emberek, ahol meg tudják húzni magukat, ahol van fedél a fejük felett és az alapvető létfenntartáshoz szükséges kritériumok adottak. Az élőhalottak jelenléte teljesen elfogadottá vált, a The Walking Dead előző, 3. évadában a Rick által vezetett kis csapat új lakhelyük előtt, a börtön falai előtt ejtőztek – mondhatni kempingelték. Élvezték a napsütést, vidáman beszélgettek, békésen üldögéltek, miközben tőlük pár méterre a kerítés túloldalán zombik hörögtek és csoszogtak, de az ejtőző embereket nem zavarta. Habár örömteli volt, hogy a sokat megélt társaság végre nyugodtan üldögél a gyepen, de egyben hátborzongató is volt a háttérben látható foszladozó mozgó hullák miatt.

Ahogy csak lehet ezt az új évadban még fokozni is tudják. Rick farmergazdává képzi át magát, kapálgat, termesztget, malacot tenyészt, mindezt közel a kerítéshez, a morgó zombiktól nem messze. Nem törődik velük, a hörgést pedig úgy rekeszti ki magából, hogy zenét hallgat. Mi történt a volt rendőrrel és nemrég diktátorként viselkedő csapatvezérrel? Nem igazán tett jót idegeinek a parancsolgatás, minden eszközzel a mögé felsorakozó embereket védelmezte és saját elképzelései szerint próbálta megóvni őket, de túlságosan is merev volt, alaposan be volt feszülve, ráadásul idegileg annyira kikészült, hogy még hallucinált is. Jobb neki, ha más dolgok felé fordítja figyelmét, helyette egy tanács irányítja a régen fegyintézetként szolgáló hely ügyes-bajos dolgait és más embereket is boldogan befogadnak maguk közé.

 rickfarmer

De nem minden fenékig tejfel, felettébb furcsa lenne, ha az összegyűltek vígan kézen fogva dalolászva ugrándoznának. A probléma forrása egyrészt a természet, de mint kiderült, ebben a világban nem igazán a feltámadtaktól kell tartani, hanem az ismeretlenektől, mert ki tudja, hogy egyeseknek valójában mi a szándéka.

Gyors lefolyású betegség üti fel a fejét, sürgősen gyógyszerre lenne szükség és ezzel máris ki lehet küldeni egy különítmény körülnézni a környező városkában.  Aki elkapja a vírust nagy eséllyel elhalálozik, ha nem találnak ellenszert Egy ilyen (mondhatni) zsúfolt helyen kész katasztrófa, ha valaki távozik az élők sorából. Ezzel eddig senki nem számolt, mint ahogy azzal sem, hogy valaki (úgymond a létfenntartás érdekében) meggyilkol kettő kórban szenvedő embert A szándék érthető, a módszert már kevésbé veszi be egyesek gyomra: a többieket próbálta menteni, de ez egy újabb morális kérdés, ami mellett és ellen lehet érveket felsorakoztatni. Rick a gazdálkodás mellett felelevenítheti a rendőrkorában megszerzett tapasztalatokat. Ki kell deríteni, hogy ki volt az elkövető. Ezáltal lassan visszatér arra az ösvényre, amikor ő hozott komoly döntéseket. Mihez kezd, ha rájön ki volt a gyilkos és mihez kezd vele?

 governortank

És mi van a derék fél szemű Kormányzó Úrral? Két egész részt szentelnek a karakternek, ami eléggé sok. Megcsömörlött, magába zuhant, összetört férfit látunk viszont. Megviselten baktat előre, magasról tesz a körülötte tébláboló zombikra. Ismeretlennekkel hozza össze a sors, előtör belőle a gondoskodni akarás és az apai ösztönök. Élete újra értelmet nyer, végre tartozik hozzá valaki és ő is tud kötődni valakihez, végre törődni tud emberekkel. Csakhogy…az ég világon senki nem veszi be, hogy Woodbury egykori vezetője megváltozott. Ki az, aki megsajnálta a szegény, szerencsétlen, magára maradt tömeggyilkost? És valóban…elő is húzzák belőle a pszichopata manipulátort, aki úgy irányítja az eseményeket, hogy az neki kedvezzen és újra kialakít magának egy helyet, ahol zombit bámulhat kedvére. Élvezi, hogy kezében a gyeplő, a győztesek mosolyával osztogatja utasításait egy tankról.

Igen, akad egy működőképes tankocska is. A negyedik évadban nem maradt el a zombitrancsír, temérdek élőholt agyán suhant át egy golyó vagy egy éles szerszám. De mint írtam, ebben a világban ember embernek a farkasa. Utólag lehet boncolgatni, hogy valójában mit szándékozott tenni az elmeháborodott szemfedős, de tény, hogy az utolsó részben láthattuk, hogy Michonne katanáját a kezében tartva elszakadt nála a cérna, majd fél perccel később egy fejlövést leadván még vérszomjasabbá vált. Miért lódultak meg a mögé felsorakozó egyének a börtön ellen? A válasz egyszerű: nem voltak mások, mint birkák, akik azt várják, hogy valaki megmondja nekik, hogy mit tegyenek. Ha menni kell, hát menni kell, ha pedig ölni kell egy állítólagos jobb élet reményében, akkor meghúzzák a ravaszt.

A The Walking Dead negyedik évada tehát kellőképpen eseménydús. Habár akadnak benne marhaságok (bodzatea – na ne!), alapvetően minden igényt kielégíthet. Morális dilemmákat, zombiattackot, ember emberi harcot, veszteséget, kudarcot, örömöt és bánatot, hátborzongató dialógusokat, fegyvert ragadó gyerekeket és kiderül, hogy Michonne mosolyogni is tud. És legalább nem ragadtunk le egy helyen, az évad maradékában más biztonságos terület után nézhetnek a csata túlélői.

7 komment

  1. Tényleg nem kötekedésből, de ennek mi keresnivalója van itt? Vagy ha már sorozatról írtok, akkor miért pont erről kellett? nem értem.

      • Mondom, h nem kötekedésből írtam, egyszerűen én csak nem láttam itt eddig sorozatról írást, mert ez egy filmblog. 😀
        Nyilván nem én fogom megmondani, hogy mi legyen itt, én csak kérdeztem. ^_^

  2. Miért pont erről?! Miért pont másról? 😛 Hogy ha neked nem is tetszik, attól még elég nagy a hype körülötte, nagy rajongó táborral (na meg már franchise lett belőle, mellékágakkal). Egyébkén nem vagyok nagy fan, 10/6-os talán a sorozat nálam. De attól még sokaknak tetszik és ezért írtak itt róla. Adj ötleteket, hogy miről írjanak ha neked ez nem tetszik és kész.

    • Valóban kaszáltam ezt a sorit a 3. évad után, mert a logika már sírva zokogott a sarokban minden rész után… 😀
      Sok-sok remek sorozat van, ami nem kap sajnos ekkora hypeot.
      Ettől függetlenül nem rosszallóan írtam, amit írtam.

  3. Én személy szerint örülök,hogy egy ilyen nagyszerű alkotás is helyet kap ezen az oldalon. Nagyon is megérdemli,hogy foglalkozzon vele az ember,mert Amerikában minden idők legjobban befutott sorozatáról beszélünk,ahol több mint 10.000.000 -an nézték.

    Köszi, a cikket. 🙂

  4. A bodzatea nagy marhaság volt, röhögtem is rajta A Kormányzóra elpazaroltak egy totál felesleges részt, de összességében élveztem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *