9

Box Office: Katniss Everdeen most sem akadt legyőzőre

jegvarazsMúlt héten még csupán egyetlen moziban volt látható a Jégvarázs (Frozen), de a Disney új animációs filmjére szerdától 3742 helyen lehetett jegyet váltani. Öt nap alatt 93 millió dollárt szedett össze, a hétvégén 66 millió folyt be a kasszákba. Korábban az Aranyhajtól vártak volna ekkora összeget, a Grimm testvérek meséjén alapuló alkotást csak nagy nehezen tudták átpasszírozni a 200 millió dolláron. Valószínűleg az Andersen klasszikusából készült Jégvarázs ezt könnyedén meghódítja, a szünidő és az ünnepek közeledtével szép végösszegre van kilátás. Pláne, hogy ezúttal a kínálatban nem is szerepel kifejezetten karácsonyi produkció.

Sylvester Stallone megírta, a Homefront főszerepét pedig országos cimborája, Jason Statham játszhatta el. Stathamra jellemző, hogy általában kőkemény karaktereket formál meg és hozzá mérten sebesülésekkel nem törődve utat tör maga előtt, szétcsap minden eléje kerülő ellenfelet. A közönséget mindez nagyjából hidegen hagyja, már az is szép, ha 20 millió dollárt egyáltalán eléri egy-egy filmje. A Homefront a hétvégén közel 7 millió dollárt gyűjtött össze, a szerdai és csütörtöki bevétellel együtt még a 10 millió dollárt sem éri el. Tehát ezúttal sem kell arra számítani, hogy a végösszeg termetes lesz.

A The Best Man Holiday még a mozikban, de a Fox Searchlight nem várt, közzétették az újabb afro-amerikaiakat megcélzó alkotásukat, a Black Nativity-t. Ezúttal muscialről van szó, amelyben az Oscar-díjas Jennifer Hudson is dalra fakad. Talán ha egy erősebb marketing állt volna a film mögött még egy valamennyire korrekt eredményt össze tudott volna kaparni, de gyakorlatilag alig lehetett hallani valamit a musical eljöveteléről.

835 moziban vetítik a Philomena drámát, amelyet odaát eleinte R besorolással akartak vetíteni, de Weinsteinék elérték, hogy végül PG-13-as lehessen a film. Mindezzel nem értek el túl sokat, mivel a hétvégén 3,9 millió dollárt termelt ki a Judi Dench főszereplésével készült mű és a lista 9. helyét szerezte meg.

Szerdán 583 filmszínházban startolt el az Oldboy remake, de az öt napos 1,25 millió dollár láttán bizonyára visszavonulót fúj a stúdió és nem fogják még több száz moziba beküldeni. Miért? Ez az összeg elég gyenge, a hétvégi vászonátlaga 1200 dollár, amely nem akad okot a bizakodásra. Mellesleg az imdb-n 4,6 az átlaga és a Rotten Tomatoes-on 42 %-os.

Régebben bemutatott filmek: Megszokott dolog, hogy egy-egy hatalmas összeggel nyitó film a következő hétvégén nagyobb csökkenést produkál, Az éhezők viadala folytatása – 52 %-kal hozott kevesebbet, ami az elfogadható kategóriába tartozik. 296 milliónál állt meg, szóval a 300 millió meghódítása meg sem kottyan neki és ha valami kisebb csoda nem történik a 400 milliót is biztosan beveszi. Szintén várható volt, hogy a Thor: Sötét világ bevételét Katniss Everdeen némileg lehúzza és akik múlt hétvégére tervezték az asgardi hős új kalandjának megtekintését átidőzítették erre a víkendre és csak -21 %-kal gyűjtött kevesebbet a múlt heti eredményeihez képest. Vince Vaughn kissé megnyugodhat, habár a Delivery Men pályafutása nem indult szépen, ám nem is tűnik el olyan gyorsan a top 10-ből, mint ahogy várták.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Info

Az éhezők viadala Futótűz

74,50

296,500

– 52,9

130

Jégvarázs

66,71

93,35

+ 27.309,9

150

Thor Sötét világ

11,10

186,71

– 21,8

170

The Best Man Holiday

8,49

63,41

– 32,0

17

Homefront

6,97

9,79

22

Delivery Man

6,93

19,45

– 12,8

26

The Book Thief

4,85

7,85

+ 695,5

Black Nativity

3,88

5,00

17,5

Philiomena

3,78

4,74

+2.850,1

Last Vegas

2,78

58,72

– 36,1

39

 

9 komment

  1. Kíváncsi vagyok hol fog megállni ez az egész Futótűz kaland. Vajon meglesz a 450 millió? Van esély rá! A Disney meg erőltethetné a klasszikus kézzel rajzolt meséit is, mint amilyen A hercegnő és a béka volt.

    • Thor nem annyira népszerű karakter, mint a Vasember. Ráadásul április-május környékén nem volt annyi kihívója Tony Starknak. Thornak meg kell birkóznia Az éhezők viadalával és pillanatokon belül itt a Hobbit is, ez azért nagy teher.

      • Még hozzátenném h minőségben se hozta a szintet. A keménymag gyorsan megnézte és itt kifújt.

        • Mondjuk azt se értem, hogy a nyári időszakban szinte alig volt film, mind darabszámban, mind minőségileg, most meg hetente annyi volt a premier az elmúlt 2 hónapban és ráadásul jó filmek, hogy azt sem tudta mit nézzen az ember. Nem csoda, ha 1-1 friss bemutató a keménymagos rajongók után elhal. Bár azért nem kell félteni Thort.

    • Én is. De személy szerint örülök h nem tud minden marvel filmet csak úgy magával rántani a hype/avengers. Már így is túlon-túl elkényelmesedtek.Meg aztán így se fogják könnyesre sírni este a párnát- a nemzetközi bevételben csak vigaszt találnak.

      • Én nem:) Egyrészt az első rész bevétele megmutatta, hogy nem olyan népszerű, mint a Bádogfejű, másrészt Stark harmadik önálló filmjét sok kritika érte rajongói részről. Viszont úgy gondoltam, hogy a Bosszúállókat övező imádat még nem csihadt le és egy 200-as meglesz. Erre még van egy kis esély. Viszont mi lesz így az Amerika Kapitány 2-vel?:)

        • A 200 csak-csak de többet biztos nem fog kiizzadni, nyakunkon a hobbit;) Az amikapiból szerintem könnyen lehet belőle újabb thor2. Nem hinném h iparosmunkán túl kapnánk bármi érdemlegeset és Redford se lesz nagy nézőmágnes.Tipikus átkötő rész az avengers előtt, lufi.Az egyetlen említésre is méltó eredetfilm ami felkeltette az érdeklődésem a marvelkánonból, az a hangya lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *