2

Box Office: Eseménytelen hétvége

outofthefurnace1Észak-Amerikai box office
Új bemutató

Scott Cooper nagy kritika sikert aratott Őrült szív drámája után bizonyára ismét egy hasonló remek filmet várt a szakma. Szinte biztos, hogy a Relativity reménykedett, hogy az Out of the Furnace is hasonló véleményeket és eredményt érhet el. A kritikusok nem voltak elalélva, legalábbis a Rotten Tomatoes-on 51 %-on áll, viszont az imdb-n valamivel több, mint másfél ezer szavazat után 7,4-et láthatunk, tehát a nézőknek tetszett a thriller-dráma. Hiába vetették be, hogy Leonardo DiCaprio és Ridley Scott is a producerek között van és hiába mutogatták az ismertebb színészgárdát, 5 millió dollárnál nem tudott többet összeszedni a film.

Régebben bemutatott filmek: Helyet cserélt Az éhezők viadala folytatás és a Jégvarázs, a Disney animációs filmje került a toplista élére, bár eközben csúnya bukfencet mutatott be, – 53 %-kal hozott kevesebbet, mint egy hete. Az éhezők viadala Futótűz 34 millióval áll jobban, mint elődje harmadik víkendjén, elvileg nem lenne gond a 400 millió meghódítása. Thor áthaladt a 190 milliós vonalon, elképzelhető, hogy meglesz a 200. Felezett a Homefront – Harcban élve, 15 millió dollárnál jár, a végösszeg pedig hozni fogja a szokásos Jason Statham átlagot. Hozzácsaptak még pár mozit a Dallas Buyers Clubhoz, de az érdeklődés csökkent 42 %-kal. A következő hétvégén már a top 10-ben sem lesz benne?

4 helyen kezdték vetíteni Coenék folk-drámáját, az Inside Llevin Davist, 400.000 dollárt kasszírozott a produkció.

Amerikai hétvégi top 10 bevétel, az adatok a boxofficemojo-ról vannak

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Jégvarázs

31,64

134,27

– 53,0

150

Az éhezők viadala Futótűz

27,00

336,66

– 63,6

130

Out of the Furnace

5,30

5,30

22

Thor Sötét világ

4,74

193,64

– 57,2

170

Delivery Man

3,77

24,79

– 44,8

26

Homefront

3,38

15,28

– 51,1

26

The Book Thief

2,70

12,07

– 44,5

The Best Man Holiday

2,67

67,23

– 67,3

17

Philomena

2,28

8,22

– 37,9

Dallas Buyers Club

1,45

12,41

– 42,0

5

2 komment

  1. A Sly és Schwarzi rajongóknak jó hír lehet, hogy az Escape Plan nem lett bukta! Az USA-ban persze az, de nemzetközileg korrekt siker lett. Az 50 milliós gyártási költségre termelt eddig 122 milliót, ráadásul ez a film várhatóan a dvd-s és tv-s forgalmazásnál népszerű lesz a két nagy név miatt. Amúgy nem is gondolná az ember, de a kínaiaknál szakított nagyot a film, egyedül ott 40 milliót söpört be. Nem hiába tepernek arrafelé a hollywoodiak manapság.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *