1

Forest Whitaker játszhatná Martin Luther Kinget

forestwhitakerMartin Luther King életéről Paul Greengrass akart Memphis címen filmet készíteni. Azonban több akadályt is eléje görgettek. Az Universal 2012 január 15-én akarta bemutatni a produkciót, pontban az afroamerikai polgárjogi mozgalom vezetőjének a születésnapján és siettette volna a film elkészülését, ugyanakkor a költségvetés terén folyamatos vitában állt a rendezővel. Majd a tervezetbe beleszólt King jó barátja, Andrew Young is, rá pedig a meggyilkolt tiszteletes családja is hallgat. Majd az is kiderült, hogy Youngék azért próbálnak keresztbe tenni a filmnek, mert a DreamWorks-szel közösen ők is össze akarnak hozni egy alkotás.

Miután Greengrass sorozatosan falba ütközött úgy döntött, hogy egy kis időre félreteszi a terveit. Most ismét megpróbálja megvalósítani a filmet, a főszerepre Forest Whitakert kérte fel, aki egy másik életrajzi drámában, Az utolsó skót királyban nagyot alakított. A Memphis King utolsó éveit mesélné el, házassága megromlott, de szakmai karrierjével is gondok voltak, ráadásul nem látta valami rózsásan szeretett országa jövőjét sem.

A forgatás kezdete nem ismert, közel sem biztos, hogy ezúttal Greengrassnak szerencséje lesz.

Egy komment

  1. Amelyik fekete színész megszerzi a szerepet, az garantált Uszkár-díj. A második helyezett versenyző pedig vígaszdíjként pár év múlva eljátszhatja Malcolm X-et, szintén egy Uszkárért.
    🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *