Fogj néhány embert, zárt be őket egy helyre, majd intézd úgy, hogy egymásnak essenek, az életben maradtaknak pedig kínálj hatalmas nyereményt. Igen, igen, kellemes B kategóriás agyatlan akciómarhaság kerekedhet ki ebből a témából. Már az Öld, ahogy éred Christopher Lambert és Ice-T nevével fémjelzett alkotásnál is erősen lejjebb kellett csavarni az igényszintet, de megemlíthetném a House of 9 thrillert is, ahol az utolsó még lélegző személy nagy pénzösszeggel távozhat(na) a lezárt lakból. A Kill’em All-ban nem beszélnek túl sokat, inkább csépelik egymást. Bevezetés gyanánt bemutatják, hogy egy-két elit bérgyilkos miképp végzi el a rábízott munkát. Nem sokra rá egy bezárt helyiségben találjuk őket néhány más morcos egyénnel. Van köztük olyan, akinek a kés a kedvenc fegyver, más a kemény öklében bízik és akad, aki a robbanóagyagokkal szokott bíbelődni. Egy hang közli velük, hogy a szobát csak egyetlen ember hagyhatja el, addig is a saját szabályait kénytelen betartani. Nekünk nem kell mást tennünk, mint az agyunkat OFF-ra állítjuk, hátradőlni és megpróbálni élvezni a harcbemutatót. A felsorakoztatott nemzetközi bérgyilkosok nem csak egymást ütlegelik, hanem az ellenük küldött statisztasereget is padlóra küldik. Nagy megkönnyebbülésre Raimund Huber (Bangkok Adrenaline) rendező nem állítja meg filozofálni a karaktereket, inkább azzal törődik, hogy gyakran vessék be harci tudásukat, szakmai tapasztalataikat. Sajnos néhány akciójelenet eléggé lomha lett, nem ártott volna, ha magasabb sebességre kapcsolnak a „pofonosztásnál”, márpedig a dögös Ammara Siripong, a nem túl szószátyár, de annál halálosabb Tim Man és a szintén folyamatosan morcos Johnny Messner gyakran kerülnek problémás helyzetekbe. Rombolja az élményt jó néhány komolynak szánt, de mégis viccesre szánt momentum is (pl. Mehetnek a nindzsák!). A Kill’em All tipikusan az a film, amelyet sok sörrel felszerelkezett baráti társasággal lehet maradéktalanul élvezni, egyébként az igényeket letekerve megfelelhet 1,5 órás kikapcsolódásnak. Olvasd tovább →