Vince Offer újra filmet készített. Nem mintha bárki is emlékezne az 1999-es The Underground Comedy Movie-re, amely 2,6-en áll az imdb-n. Az InAPPropriate Comedy-hez viszont sikerült megnyernie Adrien Brodyt és Michelle Rodriguezt, de benne lesz Lindsay Lohan és Rob Schneider is. Lesz benne jó sok idióta poén, vajon kíváncsi lesz erre valaki? Az előzetes 18 éven aluliaknak nem ajánlott!
Day: 2013. január 07.
Röviden: Börni, az eszelős temetős (Bernie, 2011)
1996 novemberében Bernie Tiede négyszer hátba lőtte Marjorie Nugent özvegyasszonyt, testét mélyhűtőbe tette és amíg tette ki nem derült a nő pénzét jótékony célokra fordította. Megtörtént eset, amit általában igyekeznek is a film elején közzétenni, ám Richard Linklater ennyivel nem rendezte le a dolog és afféle dokumentarista stílusban mesélte el a közkedvelt temetős történetét. Azaz maguk a szereplők – a színészek és a Carthage városka lakói a kamerába bámulva osztják meg gondolataikat az esetről. Nem is lenne probléma, ha nem lenne túlerőltetve, a rendező azonban rendesen megszórta alkotását ezekkel a bevágásokkal. A visszaemlékező falu lakosait játszó színészek ugyan jó munkát végeztek, sőt szöveg(elése)ik egy ideig szórakoztatóak is, de ami sok, az bizony sok, megakasztja a cselekményt és idővel unalmassá is válik. Habár vígjátékként hirdették és Jack Blackről is a harsány vicces alkotások ugranak be elsőre, a Börni, az eszelős temetős nem igazán sorolható be ebbe a kategóriába, még csak nem is nevezhető fekete komédiának, ha körül kellene írni, akkor a dráma-szatíra krimi lenne rá a legmegfelelőbb elnevezés. De persze itthon a cím hallatán másra fognak gondolni a filmre jegyet váltó érdeklődők többségre, ráadásul azért is félrevezető, mivel Börni egyáltalán nem eszelős. A címszereplő egy jóságos, végtelenül türelmes fickó, aki megpróbál mindenkinek a kedvére tenni, aktív szerepet vállal a városka közösségi életében és még akkor is a pártjára állnak, amikor kiderül, hogy mit tett a zsémbes özvegyasszonnyal. Black azonban hozza az elvártakat és még túl is szárnyalja azokat, Oscar-jelölést emlegetnek egyes helyeken, hozzátéve, hogy nem volt ilyen jó egy ideje. Gere után (Végzetes hazugságok ) Black is beleadott apait-anyait, meggyőzően és hitelesen játszik, ha ő nem lenne, talán össze is dőlne a produkció. Meg kell említeni Matthew McConaughey-t is, aki ugyan egy ideje csak mellékszerepekben láthattuk, de a Magic Mike és a Killer Joe után ismét remekelt. Csakis miattuk kap 60 %-ot a film.
imdb: 6,7
rottentomatoes 92 %
Amerikai bevétel: 9,2 millió dollár
Del Toro ismét megpróbálja megmászni az őrület hegyeit
Guillermo Del Toro hiába is próbálkozott nem tudta megvalósítani költséges filmtervét, Az őrület hegyei (At The Mountains of Madness) H.P. Lovecraft adaptációt. Úgy tűnt, hogy a rendező lemondott a film megvalósításáról, de a Playlistnek adott interjújában elárulta, hogy nem tette parkolópályára a tervezetet.
“Még egyszer nekiveselkedem. Ismét alámerülök az éjsötét mélységbe. Még most év elején újra tartunk néhány nagyobb prezentációt, aztán majd meglátjuk, hogy érdeklődik-e egyáltalán iránta valamelyik stúdió.” – mondta Del Toro nevetve, azt is hozzátette, hogy továbbra is Tom Cruise-zal képzeli el a filmet. “Tom még mindig is részese a filmnek, úgy vélem, hogy vele nagyszerű lenne elkészíteni az alkotást. Nagy szövetségesünk ő ennél a projektnél.”
A rendező korábban azt mondta, hogy lehetséges, hogy a Prometheus is betett elképzeléseinek, hisz úgy vélte, hogy Ridley Scott is ugyanolyan látványvilágot és történetet álmodott a vászonra. Nos, megnézte a sci-fit és megnyugodott. “Végre láttam, habár van néhány közös dolog Scott és az én elképzelésem között, de úgy vagyok vele, hogy már nem érdekel. Egyébként is Lovecrafté az elsőbbség.”
Kiderült az is, hogy ügynökétől megkérdezték, hogy érdekli-e a Star Wars 7, de már most is annyi megvalósítandó dolog hever az asztalán, hogy rögtön nemet mondott.
Pi magyar élete
Jön, lát és elvarázsol. A Pi élete – éppen úgy, mint az egész világon – Magyarországon is csodát tesz. Az Oscar-díjas Ang Lee 3D-ben forgatott látványos és filozofikus filmje, nemcsak a kritikusok, hanem a nézők szívét is meghódítja. A hétről hétre érkező mozilátogatási statisztikák azt bizonyítják, hogy a szájpropaganda kiválóan működik; a szájról szájra terjedő hírnek köszönhető, hogy december 20-i premierje óta itthon nő a Pi élete nézettsége. Míg a hollywoodi sikerfilmek többnyire a premierjük utáni első héten hozzák a legnagyobb bevételt, és utána egyre kevesebben váltanak rájuk jegyet, a Pi élete másképpen működik. Nemcsak Angliában nőtt 48%-kal a második heti nézettség: nálunk is többen váltottak rá jegyet, mint közvetlenül a premierje utáni időszakban.
Az észak-amerikai mozipénztárakban több mint 90 millió, az USA-n és Kanadán kívül pedig több mint 300 millió dollárt gyűjtött a film, és itthon is két hete őrzi első helyét a toplistán. A Pi életé-t nálunk eddig több mint 187 ezren látták – és ez különleges, kivételes eredmény, mely bizonyítja: a látvány, az izgalom, a gondolat és az érzelem a mozikban csak erősítik egymást.
IC Press
Darabont átírja a Godzillát
Elvileg márciusban venné kezdetét a Godzilla forgatása Gareth Edwards vezényletével, ám a szkript még csinosításra szorult, éppen ezért odaadták Frank Darabontnak, aki általában nem végzi el egy-két tollvonással teendőit.
Ugyanakkor támadt némi zűr a producerek és a LionsGate között. Dan Lee és Roy Lee segédkezett a jogok megszerzésében, ám a stúdió azt akarta, hogy érjék be kevesebbel, mint amennyi a szerződésben feketén-fehéren le van írva. A producerek ebbe nem mentek bele, ezért a LionsGate szó szerint kitúrta őket a projektből, elképzelhető, hogy a felek bíróságon vitatják meg a kérdést. Mindenesetre Lee-ék így is alaposan be vannak táblázva, többek között a LEGO és az Igazság Ligája tervezetek útját egyengetik.
Egyelőre még egy színészt sem szerződtettek le, de úgy hírlik, hogy Joseph Gordon-Levitt, Henry Cavill, Scott McNairy és Caleb Landry Jones neve kering a produkció körül. Tavaly Gordon-Levitt már kapcsolatba került a Godzillával, de akkor nemet mondott.
Spring Breakers poszter
MacFarlane Stone oldalán jelenti be az Oscar jelölteket
Ismét támadnak a náci zombik
Tommy Wirkola 4 évvel ezelőtt tette le a Náci zombik (Dead Snow) horror-vígjátékot, amely úgy indul mint ezer más film: néhány jó barát a hegyekben töltene el vígan pár napot egy faházban, majd a bulizós óráknak feltámadt második világháborús német katonák vetnek véget.
A rendező a Schocktillyoudrop oldalnak adott interjúban elárulta, hogy összehozza a sequelt, forgatókönyv is van. “Nagyon szeretném megcsinálni a következő részt és már készhez kaptam a forgatókönyvet is. Kedvemre való és úgy vélem, hogy sokkal jobb lett, mint elsőé. Viszont többe is kerülne a megvalósítása, előreláthatólag a következő télen láthatunk neki a forgatásnak.” – kezdte Wirkola, majd folytatta.
“A Náci zombik első fele a klasszikus horrorokat idézte, a második felében viszont őrületesebbé válik a sztori. A következő rész ott indul, ahol az elsőnek vége lett és nagy fordulatszámon pörögve zakatol a The End feliratig. Ebben a zombik ismét megpróbálják megszállni Észak-Norvégiát.”
Jelenet a The Blue Umbrellából
A Pixar általában minden animációs filmjük elé csatol egy rövidebb, pár perces alkotást. A Monsters University-hez a The Blue Umbrellát csatolják, amelyben két esernyő szeret egymásba. Saschka Unseld készíthette el az alkotást, ő már 2008 óta munkálkodik a Pixar égisze alatt, de most először kapott lehetőséget arra, hogy rendezhessen és az elképzelések szerint egy fotórealisztikus animációs művet fogunk látni.
To The Wonder francia poszter
Terrence Malick azon kívül, hogy nem szereti a nyilvánosságot és az újságírók hadát minőségi munkáiról híres, illetve a színészeiből is kihozza a maximumot. Ezúttal Ben Affleck-et dolgoztathatta meg Rachel McAdams oldalán a To The Wonder romantikus drámában. McAdams egyébként tavaly szintén egy romantikus filmmel jelentkezett február magasságában, de mérget vehetünk rá, hogy a Fogadom és Malick rendezése között ég és föld lesz a különbség. No de ne feledkezzünk el Javier Bardem és Olga Kurylenko-ról sem.